Meleg nyári öröm izzítja a befülledt felhőt, <br>Érzem, az egyszer csak rajtam kopogni kezdő esőt! <br>Ó, a meleg nem űzi el az oly' beizzad felhőt, <br>De vihart idézve, kíséri a jó meleg esőt! <br> <br>Zord eső csak úgy leverte, mindenhol lehullott a virág, <br>Virágok ágyásában pedig romba dőlt a dália ágy. <br> <br>Vecsés, 2014. június 21. -Kustra Ferenc József- íródott: nyárról… <br>

Arcodat nézném… Izabella. <br>Az életem ezt meddig hagyja? <br>Vágytam világodra, <br>Vágytam szavaidra! <br>Vágytam, ne legyen rajtad ruha… <br> <br>Az arcodat, ma már csak nézném, <br>Tudom, igy lehetnék… csak lesném. <br>Lelked, tested eltűnt, <br>Igy veszett reményünk… <br>Bármire gondolok az extrém. <br> <br>Az arcod nézném… ez csak álmom! <br>Hogy ilyen lett sorsunk ezt fájóm! <br>Leld meg a békédet, <br>Leld meg jó éltedet. <br>Hogy egyszer találkozzunk… álom. <br> <br>Vecsés, 2024. július 7. – Kustra Ferenc József- íródott: anaforás, romantikus LIMERIK csokorban. Írtam: poéta társnőm tanítgatásának emlékére… (Neten keresztül, mert aradi illetőségű…) És Pestisen szólva; ő az: ’aki tud, az tud’! <br>

Ó, Te drága lélek, Izuska! <br>Ó, Te szívem szottya Izuska! <br>Nagy poétatárs vagy. <br>Írj jó verseket, vagy… <br>Papírt tedd ki, ötlet indula! <br> <br>Á! Te édes drágám Izuska! <br>Szert tettem rád… mesés poéta. <br>Tollad ontja sok sort, <br>Papír fogadja sort. <br>Jó, hegy szert tettem rád, Izuska! <br> <br>Óh, te kis poétám Izuska! <br>Veled dolgoznom szívem vágya. <br>Írunk közösöket, <br>Három szerzősöket. <br>Még majd tanítalak… Izuska! <br> <br>Vecsés, 2023. július 9. – Kustra Ferenc József- íródott; romantikus LIMERIK csokorban. Írtam: poéta társnőm tanítgatásának emlékére… (Neten keresztül, mert aradi illetőségű…) És Pestisen szólva; ő az: ’aki tud, az tud’! <br>

Sötét est éled,<br>Ráomlik vastag pokróc.<br>Éjnek pitvara.<br>Dunna alatt már a nap,<br>Újabb eséjt reggel kap.<br><br>Feketén villan<br>Szellem fák lombja között...<br>Denevér röpte.<br>Ultrahangban ereje,<br>Rovarokat fog vele.<br><br>Szólal a kuvik,<br>Csendet borzol erdőben.<br>Éberségre int.<br>Ház tetején rossz e jel,<br>A hagyomány megfigyel.<br><br>Éj sűrűsödik,<br>A holdvilág késésben.<br>Vadász-alkalom.<br>Ragadozók kutatnak,<br>Mély álomra lecsapnak.<br><br>Hörgő ugatás,<br>Préda némán meglapul.<br>Bandázó rókák.<br>Nem válogat az alom,<br>Ha eljön jó alkalom.<br><br>Szél félelmet fúj,<br>Ropog a táguló nesz.<br>Feszült nyugalom.<br>Felhangolt a vész húrja,<br>A könnyelműt sors sújtja.<br><br>Ösztön nem alszik,<br>Mint penge a figyelem.<br>Pásztázó radar.<br>Nyugtalanság súlya nő,<br>Kételyt hordoz a jövő.<br><br>Rejtelmes erdőn<br>Vak éjszaka botorkál...<br>Lépte felriaszt.<br>Kormos éjjel titkot sző,<br>Pók hálója remegő.

Sietős léptek a városi sétányon,<br>Szemlélem, és közben pihenek egy padon.<br><br>Felpörgött az áhított péntek délután,<br>Végre hétvége jön strapás napok után.<br>Élet-utak ütköznek közömbös utcán,<br>Hűvös minden tekintet...más volt hajdanán.<br><br>Kis szabadság felé, sietős nagy léptek,<br>Ám leláncol a rendszer, túlhajszolt az érdek.<br><br>Siet az élet, fogyóban az idő,<br>Rohanós az ember, így ma a menő.<br>Mindenki küzd, de túl kevés a nyerő,<br>Mire felocsúdunk, már ráncunk kinő.<br><br>Álom mérce, hiú vágyak...sérülékeny képlet,<br>Nem oly szép e fejlődés, ha távol száll a lélek.