Munkás… poéta-napok <br> <br>Poéta vagyok és teszem a dolgomat sokszor lelkesen, <br>De azért sokszor, inkább kitartóan, fölöttébb csendesen… <br> <br>Ne fogja repülésben, a lelkemet semmi sem vissza, <br>Mondanivalóm érthető, a lelkem szándéka tiszta! <br>Itt, szobában elmélyült a csend, hangját lelkem beissza. <br> <br>Az én lét-templomom a dolgozószobám és én vagyok a papja. <br>Oltárom az íróasztal, szép-régi és hiszek hittel magamba… <br>Magamnak minek gyónjak: irgalmatlanul kordába vagyok tartva. <br> <br>Kevesen vannak köztünk igazi egyéniségek, <br>És általában el vannak nyomva jó szélsőségek… <br>Sok az a kicsinek tűnő, de olyan nagyobbacska apróság, <br>Amiről írni kell, mert mutatja, hogy ijesztő a valóság. <br> <br>Nekem a vers lehetne akár villanófény-pillanat ridegsége <br>Vagy szentjánosbogárnak az esőben elmúló árokparti fénye… <br>Jó inkább az udvari sárgarigóink, nekem trillázó éneke. <br> <br>Öregszem és lehet, már csupán ön- ámítom magamat <br>Nézek néha az égre, mert megszerettem már varjakat… <br>Ma már, inkább magamnak hiszek és élvezem... nyarakat. <br> <br>Néha hallom is én, hogy kint a kerti kavicson, <br>Az ihlet fénye, kanyarogva szobámba oson. <br>Asztalomnál szimbiózisba kerülünk, <br>Eggyé válunk, mélyen egymásba mélyedünk. <br>Ujjaimmal a pennámat fogom és írok <br>Ővele a kezem és penna közt villódzok. <br> <br>Közben igényem... pennát gyorsan leteszem, <br>Összekulcsolom két tentás, író kezem... <br>Úrnak a hálámat gyorsan elrebegem. <br> <br>Ezután ismét egymást érintjük a pennán és a papíron, <br>És tovább villódzik a pillanat… úszunk az írás-hatalmon. <br>Ünneplőbe is öltöztettem lelkemet… ezen jó alkalmon. <br> <br>Ha már a szóvirágokkal emberek segítségére leszünk, <br>Akkor már könnyebb lesz az ö életük és a mi író-lelkünk! <br> <br>Ki az, ki a várt híreket hozó hírnököt saját háza táján, <br>Amikor ő nem is volt messze hírekért... megjött... csak várt a vártán… <br>A poéta híre nagy hír az olvasónak… bíznak, várva-várván… <br> <br>Vecsés, 2015. június 18. – Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában… <br>

Juj, de sok és úgymond poéta van, de írástudása soknak nem van… <br>Én tudok írni és szeretek, bennem nem szorulnak meg lélegzetek… <br>Én tudattal szállok a poéta égen, míg leesek majd, a végen… <br> <br>Vecsés, 2024. október 3. – Kustra Ferenc József- íródott: leoninusban. <br>

Szitáló, őszi esőben… <br> <br>Árnyék hull bele, arcomba, <br>Árnyék van tartó karomban, <br>Árnyék hullik árnyékomra! <br> <br>Elindultam otthonról, hogy a csendes őszben járok egyet, <br>Nincs messze tőlünk az erdő, meg is érdemli… járok egyet. <br>Nem volt semmi gyanúm, hogy itt micsoda vehemens, őszieső rondaság-halmaz lesz, <br>Bementem a közepe felé az avaron, gondoltam a csodálatom remek lesz. <br>Le is akartam egy kicsit dőlni, de avar már túl puhára rothadt, <br>A többi levél meg zizegve, láthatón a többiek után koslat… <br> <br>A csendes őszi' azonban elrontotta az élvezetem, <br>Levélhullás el is állt, majd megállt legott a lélegzetem… <br>A csendes őszi azonban elrontotta az élvezetem. <br> <br>Esegetett a őszi eső szitálás, de a felhőkön volt némi átjárás… <br>Ezen kis átjárón áttüremkedett a finom-kis napfény, mint egy kikeletfény… <br>Még igy tél előtt, kaptam egy kis menedéket, sajnos épp', hogy elégséget… <br>Bár azt nem tagadom ez a kis napsütés jó volt, de elégséges nem volt… <br> <br>A mai kezdeti levéltánc szép volt és tetszetős, mondhatom, hogy lehengerlős, <br>Én még elnéztem volna, levelek lehullását… földre zuhanón meghempergős… <br>A mai kezdeti levéltánc szép volt és tetszetős, mondhatom, hogy lehengerlős. <br> <br>Vecsés, 2022. január 5. – Kustra Ferenc József – íródott: Váradi Éva: Levél keringő c. verse, mint ötlet alapján. <br>

Kora reggel van, már pirkadgat a természet, ébredővé teszi a lelkeket! <br>Felhőtlen az ég, egyre messzebb látni, nem fáradtság így ezt csak ki kell próbálni… <br> <br>Már reggeli elött, enni készen vagyok, Nap csüng a park fölött… csodálkozok! <br>Érdekes, ahogy csüng a felhőtlen semmiben, szembe megy estve elejbében. <br> <br>Már az ősz is itt csüng, a napsütésről látni, levelek is kezdenek már hullani. <br>A parkban a fű már nem-nagyon látszik, bőven két hónap és márt avarrá is válik… <br> <br>Egész nap jó meleg volt, <br>Kóbor kutyák vizet kerestek… <br>Tarolt a meleg… <br> <br>Estve felé, valamelyest csendesülő hő, mi jó, mert éjjel annyira nem kell ő... <br>A Nap lelép, mint rab a börtönből, máshol hinti a hőségét, mint liszt a pékségét… <br> <br>Sötét lesz, <br>Égbolt világít! <br>Hold-ezüst. <br> <br>A Hold ezüstje a Nap helyén csüng, mint egy tüll függöny, mint egy jó hírt hozó -gyors- sürgöny… <br>Segítsége sok milliónyi csillag és ha ember nézi, érzi mily’... égi remény… <br>Éjjeli eget nézni az idő, kellemes, gondolatok többsége hosszan csüngő… <br> <br>Vecsés, 2023. szeptember 7. – Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában és a közeledő ősz ügyében. <br>

Egyedül állok egy roppant nagyméretű tömegben, de lesz vége… tömegesen… <br>Több kezet is megfogva, érzem, hogy a szíved dobog… majd lesz… nem érzem. <br>A tömegben hülyére vált arcok tömkelege… nem tuják, kinek miben lesz része. <br> <br>Engem megdöbbentem magam… de itt nincs is tükör, hogy fölmérjem magam. <br>Van sokak, kik mosolygóván körül nézegetnek… tolakodva odébb lézengenek… <br>Közben látom élet, mint sötét esőfelhő fönt lustizik, de majd, ha harcoskodik… <br> <br>Annyian vagyunk, hogy az arcomba köhögnek… ha erre rángatózók, csak röhögnek. <br>Színes a forgatag, ott is, ahová nem látok el, oda nem megyek semmi-hová. <br>Nem mosolygok én, de majd mindenki igen… kezd az eső csöpögni… zuhé lesz, igen! <br> <br>Nagy az nézelgésem, de fölriadok! Régi vekkerem szól: reggeli hangot adok… <br> <br>Vecsés, 2024. július 23. -Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként, leoninusban. <br>