Előtte sívár halom mered, <br>Két szemében a szíve remeg. <br>- Szegény diák. <br><br>Illatos és csókos az éjjel, <br>Piros szirmok szállanak széjjel <br>Rózsatövön. <br><br>Nagyon szeretne kisuhanni, <br>Mámoros csókban együtthalni <br>Valakivel. <br><br>Hanyatt feküdni uccakövön <br>S úgy várni, ha már nincs más öröm, <br>Naptalanul. <br><br>Száguldani egy örök éjen <br>S az éji széllel friss fehéren <br>Titkolózni. <br><br>Vágyva vár kint az Élet-asszony <br>Egy új sebet, hogy fölfakasszon <br>Ifjú ajkon. <br><br>De hiába, ő nem csókolhat, <br>A diák nem megy, int a Holnap. <br>(Elhal a Vágy.) <br><br>S előtte sívár halom mered, <br>Két szeméből a bánat ered. <br>- Szegény diák.

A hangok ömlenek a zongorából, <br>Mint illatos teából száll a gőz. <br>Lassan simítja arcomat a mámor <br>És bennem most száz élet kergetőz. <br><br>Mártának hangja jut eszembe mostan, <br>Oly bársonyos volt s ez nem az övé. <br>Szegény, talizmánt tőle nem is hoztam. <br>Szemem mered a zongora fölé. <br><br>A csókos ajka itt remeg előttem, <br>Ó jaj, hogy tőle messze elvetődtem, <br>Ó jaj, emléke mért olyan erős? <br><br>Hová kell mennem? Nem enyhít a Távol. <br>És hangok ömlenek a zongorából, <br>Mint illatos teából száll a gőz.

Meghurcolt a Vér, ez a Pokolba <br>Bomolva, romolva <br>Vágtató, tüzes fogat <br>S most lenget utánam jelt <br>A Patyolat. <br>Most, most szeretnék lenni bátran <br>Élet-tagadó, szűz, makulátlan, <br>Vágytalan és tiszta. <br><br>Most, mikor már nem térhetek vissza, <br>Átkozom gerjedelmem, <br>Az elsőt, amely vágyat adott, <br>Az első, szennyes gondolatot. <br>Szerelmem, <br>Ki olyan hamar ébredt, <br>Óh, emlékek, emlékek, <br>Csak egy kicsit ne bántanátok. <br><br>Minden volt dolgom egy-egy átok, <br>Szégyen: <br>Boldog, ki Isten kegyelmében <br>Fehérre aszatja magát. <br>Tíz-húsz, szent bőjtü, kámzsás barát <br>Szép árnyéka táncol körül: <br>Be boldog, aki nem örül: <br>Jaj, be piszkos ruha az Élet <br>S a Vér be nyomorult, be ronda. <br><br>Harmincnégy esztendős, vén koromba, <br>Mindenek túlján, <br>Undorodván s szépen butulván, <br>De, jaj, mégis tudván sokat, <br>Sírva nézem, hogy kendőt lenget <br>Késetten az én bűnös lelkem <br>S egyetlen, igazi szerelmem: <br>A Patyolat.

A gót s latin betűk sivatagában, <br>Fáradt diák, virágot keresek. <br>Oly szürke vagyok multban és a mában <br>S szeretnék élni én is keveset! <br>Tavasz van, rajtam bágyadt barnaság van, <br>Az utakon vidám szerelmesek <br>S amíg viaskodom a Bánat-ölyvvel, <br>Az út, a fák, a rét - és minden zöldel. <br><br>Az ó betűkre friss könnyűket ejtek, <br>Nem hat reám vitéz lovagkora <br>És jaj nekem, hogy mindent elfelejtek, <br>Ha nevet alabástrom fogsora, <br>Mert bennem is lassan, szépen megerjedt <br>S kiforrt a szerelem részeg bora; <br>De ajkaimra gyöngyei se jutnak <br>S én nem lehetek társa mámoruknak. <br><br>Igy lassan vérzem el a tűnt igéken <br>És nem csókolhatom meg a kezét. <br>Fejem sokszor töröm sok semmiségen <br>S áhítom közben léptei neszét. <br>És úgy szeretem, mint szerettek régen: <br>Hektor szerette így Andromachét. <br>Erősszivű volt Andromache férje, <br>És gyönge szívem párját hát ne kérje. <br><br>Szeretném bátran becsukni egyszer <br>A kopott könyvek ócska födelét <br>És csókolózni illatozó esttel, <br>Mikor reám vár és reá a rét. <br>De jaj, vigyáz rám sok szigorú mester, <br>Csak vágyam kóborolhat szerteszét, <br>Míg én magam süket betűkben élek, <br>Mint Cháron hídjáról leszédült lélek.

Valami nagy, mély szerelem hiányzik, <br>Valami sírás, valami öröm, <br>Valami harc, valami csönd, <br>Valami nagy, mély szerelem hiányzik! <br><br>És így marad ez mindig, mindhalálig? <br>Mindig bús, csipkerózsa szívvel <br>A várás várában sejtem a sorsot <br>És így marad ez mindig, mindhalálig? <br><br>Szőke csodák, barna csodák, <br>Meddig csodálkozom csak rajtatok? <br>Ó, adjatok valami szépet, <br>Valami életet, halált, <br>Szőke csodák, barna csodák!