Arccal előre,
Az élet, nem néz hátra.
Múlt-uszályt visszük…
*
Jelen rabja vagy,
Akár akarod… bár nem…
Kételyek és vész.
*
Van, kinek hintójába villám van befogva.
Enyém, a szamaras szegény ember kordéja.
A szerencsém még ilyen kordén sem közeleg,
Nekem minden csak összekuszált egyveleg.
*
Csorbult remények…
Hevük, már elenyészett.
Hű emlékezet.
*
A sors kötőfék…
A vágyak önfeledtek.
Jövőnk szárnyalás.

Budapest, 2000. augusztus 17. – Kustra Ferenc József – íródott: versben és senrjúban.

1.

Nyárfa csikmák hull,
Satnya virág éktelen.
Ág csüngő terhe.

Sárga virágport
Lég szétszór, talajt fest.
Művészi hajlam.

Ezüst nyár fürgébb,
Virága gyorsabban nő.
Korai fajta.

Illata gyenge,
Tömegesen hatásos.
Tavaszhódító.

Rügyek pukkannak,
Átalakuló virág.
Fa megkönnyebbül.

2.

Száll, mint hópehely,
Nyárfák pelyhe szellőben.
Könnyed lebegés.

Változó irányt
Fuvallat szabja, libeg.
Imbolygó légtánc.

Száll, csak szálldogál,
Fehér szöszmösz nyárfákról.
Ivarérettség.

Szélárnyékban nagy,
Puha dunyha összegyűl.
Havat imitál.

Meleg, lágy hó hull.
Tavasznak huncutsága,
Április hava.

Dunatőkés, 2024. április 11.

A Régiek megmondták;
Más felé fordult a világ!
...csak aggok károgták?!
Haladni kell fejlődve
A mai korral előre!
Az evolúció tetejére?!

Sistereg a rekkenő hőség,
Verejték cseppekből bőség...
Rövidre zsugorodott az árnyék,
Meglapul a tett, a szándék.

Adatrekordot jegyeznek hevesen;
Olvashatod a neten...
Itt a földön ilyen is megterem?!
Születőben van még egyéb más
Sokasodó megjósolt csapás,
Eddig nem tapasztalt változás.

Pilledt a repedt táj délibábja,
Torkát köszörüli hűsítő imára.
Fuldokol mező, erdő, lények,
És emberben a szikkadt lélek.

Hullámzó, ringó aszfalt terek,
Tornyosodó épület-rengetegek.
Táguló légüres térben
Úszik a Föld a szemétben.
Közben csapból folyik el a vére,
Beton kerül amputált tüdejére!

Kórt fecskendez büszkeséggel,
Hiú szakértelemmel,
Ostobaság tüneteivel
A gőgös bölcs-ő-ember.

Földünk embertől haldoklik,
És a nemzedék ha elalszik...
Elalél szikes, kopár talajon!
Nézhet majd az űr-ablakon?!
Tudományát zsebre teheti,
Ha nem lesz idelent senki.

A Föld az otthon, itt a haza,
Ez volt régen az Éden maga!
Valaha...
Hová fejlődik az ember agya?

Szabadságharcainkra emlékezve…

Áhítjuk? Szabadság!
Az mi a csudaság?

Szabadság bizony azt jelenti, nem vagyok én korlátozva!
Tetteimnek, cselekedeteimnek, nincsen akadálya.
Korlátlanul élhetek az élet adta lehetőséggel,
És a helyzeti előnyöket kihasználhatom bőséggel.

Tudjuk, hogy már az ókori "demokráciák" is léteztek,
De ez, hogy lehetett, amikor rabszolgákkal rendelkeztek?
Ott a szabadság és demokrácia gazdagok sajátja volt,
Aki bizony más rétegbe tartozott, az ebből biz’ kizárt volt.

Ismerünk ma szabadsághirdető államokat,
De ott is rendfenntartók gátolják az „álmokat”!
*

Lélek, börtönét
Irányítja, test vágya.
Vágya… szabadság.
*

Áhítjuk? Szabadság!
Az mi a csudaság?
*

Szabad emberek parancsra mennek háborúba,
Meg az erdőbe laknak, éhezve, nylon sátorba…
Szabad ember kétszázzal száguld autópályán,
És szabad ember az őr, a vagonok közti vártán?

Szabad a gyermek, ki iskolába jár, művelt legyen...
De ha, ellóg, akkor törvény kényszeríti, hogy menjen.
Szabadság, hogy a tolvaj, bátran lophat, ilyet tehet,
Ha elkapják, jog kényszeríti, börtönbe is mehet.

Szabad-e a tigris, India ősi lakója?
Hogy lenne az, amikor épp ember az irtója.
*

Vágy, szabadságra,
Boldog élet, nincs korlát.
Megtestesült lét.
*

Áhítjuk? Szabadság!
Az mi a csudaság?

Az ember mindig is, nagyon vágyta a korlátlan szabadságot,
És mindig szította a lelkében, az ezért lobogó lángot.
Már az ősember, ha jóllakott, leült és a semmit tette,
Ez volt a szabadsága, ezt vágyta és ezt meg is tehette.
De ha megéhezett, mi kényszer... ő meg a családja… mehetett!
Ha enni akartak, jöttek a körülmények… mi mást tehetett?

Szabadság és demokrácia, embertömegek vágyálma,
Ha ez megvalósulna, ez volna az élet netovábbja…
*

Vágyott szabadság,
Lét boldog, nincs korlátja.
Felszabadultság.
*

Áhítjuk? Szabadság!
Az mi a csudaság?

Ember fia és lánya, csak áltatja magát,
Mikor hangoztatja fennen a szabadságát.
Jó is lenne, ha ez volna, de mindig vannak új körülmények,
Meg vannak mások által generált, kedvezőtlen események.

Talán a szabadság inkább az, hogy alkalmazkodunk,
És ennek keretén belül, úgy teszünk, ahogy tudunk.
Vágyhatjuk persze a korlátlan demokráciát, szabadságot,
Lélek hadd örüljön, és várja... szabadságot, szabad világot.
*

Vágy szabadsága…
Korlát nélkül lét boldog?
Teljestelen lét…

Vecsés, 2015. április 19. – Kustra Ferenc József – íródott; versben és senrjúban…

A hazáról…

Miért hullik a sok könny?
Miért terjed a közöny?

Rongálják a mi lelkünket!
Hogy vessük le félelmünket?

Két évig dúlta mongol az országot,
A török itt élt, sok évig itt lakott.
A labanc jött és ment, így uralkodott,
Jött Trianon és hagyott egy fikarcot.

A Don-kanyarba veszett, sok-sok katona…
Úgy tűnik, ez lett hazánk nem múló sorsa.
Idegen hatalom parancsolt és mi mentünk a háborúba.
Ott vesztek mind legjobbjaink és beájult szívünk a borúba.

Ötvenhatban próbáltunk lábra állni,
Bíztunk, a hatalom ki fog vonulni,
De nem vonult ki, bebetonozta magát.
Ember nem érti… de nem hallatja szavát.

Mi a nagy szívünkkel, mindig nekiállunk a hegyeknek...
Oda, igazi hazafi szívek minket elvezetnek,
Hogyha azt mi megmászni nem tudjuk,
Nekiállunk, messzire elhordjuk.

A harci lovak toporzékolva várják a riadót,
De e helyett a trombitás fújja az il silenziot.
Miért? Miért folyik az a sok könny?
Lesz még valaha, hogy nem lesz közöny?

Hogy vessük le félelmünket?
Ha rongálják a lelkünket!

Miért terjed így a közöny?
Miért hullik… a bánat könny?

Vecsés, 2013. január 7. - Kustra Ferenc József