Idő 
Értékelés 
Értékelés Messze idegenbe hóbortos célokért,
Vesztél el annyiszor szeretett földedért,
Ragyogó szebb jövőt boldogan remélve,
Hazád széjjel tépve, s nemzeted leverve.
A Magyar nem volt még soha íly átkozott,
Hogy saját vérében legyen így kárhozott!
De hiszem, hogy Istennek jobbján lel helyet,
S nem hiába tette le itt örök fekfőhelyed.
Utánatok megyünk őseink nem sokára,
Együtt kérjük Istent most még utoljára,
Adjon igaz békét végre valahára,
S ne zúdítson több vészt szép Magyar Hazára!
Vesztél el annyiszor szeretett földedért,
Ragyogó szebb jövőt boldogan remélve,
Hazád széjjel tépve, s nemzeted leverve.
A Magyar nem volt még soha íly átkozott,
Hogy saját vérében legyen így kárhozott!
De hiszem, hogy Istennek jobbján lel helyet,
S nem hiába tette le itt örök fekfőhelyed.
Utánatok megyünk őseink nem sokára,
Együtt kérjük Istent most még utoljára,
Adjon igaz békét végre valahára,
S ne zúdítson több vészt szép Magyar Hazára!
Balcsi partján fűben selymesen...
Remegek, hol a csók féktelen.
Fűzfa lombja takar,
Testem téged akar...
És a vágy, víznél is végtelen.
Balcsi partján oly' jó a fűben,
Vízparton: testben és lélekben.
Morajló a víz... csók!
Fűzfalomb és habcsók...
Vágyunk oly' nagy, mint tó felület...
*
Szellő simít, te puhán, s jobban,
És nyelved érint... nyögök halkan.
Tó suttog, csók hevít,
Csípőm ívben repít...
Karod ölel, már nincs múlt, most van...
Szellő minket simít, de jobban...
Nyelvek játszanak, ő nyög halkan...
Tó, csak nekünk suttog,
A csók heves... cuppog...
Karunk ölelgető, sóhajban...
*
Ringat a nyár, a part morajlik,
A bőrünkön verejték fénylik.
Forrón ölelkezünk,
Egy ritmust ver szívünk...
Hangom, parton messze visszhangzik...
Nyár szeret minket, víz morajlik,
Bőrünkön izzadás megfénylik...
Felsőfokban élmény,
Szívünk ver... ez élmény!
Kicsim hangja, echóként hallik...
Siófok, 2025. április 30. - Vecsés, 2025. május 1 -Gránicz Éva- írtuk: rom. LIMERIK- ben a "Balaton partján... 2." című versem két szerzős átirataként. A párosok: szerző-, és poétatársam: Kustra Ferenc József munkája.
Remegek, hol a csók féktelen.
Fűzfa lombja takar,
Testem téged akar...
És a vágy, víznél is végtelen.
Balcsi partján oly' jó a fűben,
Vízparton: testben és lélekben.
Morajló a víz... csók!
Fűzfalomb és habcsók...
Vágyunk oly' nagy, mint tó felület...
*
Szellő simít, te puhán, s jobban,
És nyelved érint... nyögök halkan.
Tó suttog, csók hevít,
Csípőm ívben repít...
Karod ölel, már nincs múlt, most van...
Szellő minket simít, de jobban...
Nyelvek játszanak, ő nyög halkan...
Tó, csak nekünk suttog,
A csók heves... cuppog...
Karunk ölelgető, sóhajban...
*
Ringat a nyár, a part morajlik,
A bőrünkön verejték fénylik.
Forrón ölelkezünk,
Egy ritmust ver szívünk...
Hangom, parton messze visszhangzik...
Nyár szeret minket, víz morajlik,
Bőrünkön izzadás megfénylik...
Felsőfokban élmény,
Szívünk ver... ez élmény!
Kicsim hangja, echóként hallik...
Siófok, 2025. április 30. - Vecsés, 2025. május 1 -Gránicz Éva- írtuk: rom. LIMERIK- ben a "Balaton partján... 2." című versem két szerzős átirataként. A párosok: szerző-, és poétatársam: Kustra Ferenc József munkája.
Leszoktál-e ülni néha gondolkodni?
Melyik az igaz út, melyiken indulni?
Tudod-e két út van és középút nincsen?
Indulsz a szélesen, vagy indulsz a keskenyen?
Nem félek egyedül, de forog még az agy,
Ez biz’ nem számítógép, le nem fagy.
Naponként hányszor hajtod le a fejed?
Istennek hányszor mondasz köszönetet?
Ó, ember, vajon Te tudsz-e igazán szeretni?
Próbálj meg akkor most figyelmes lenni!
Apádat, anyádat szívből szereted-e?
Sóhajuk, panaszuk szívedbe bejut-e?
Örömmel nyújtod-e segítségre kezed,
Ha gyöngék, betegek és szemeik könnyesek?
Becsülöd e sorban mind az embereket?
Válogatás nélkül szereted-e őket?
Minden nap, amit kérsz Istentől magadnak,
Azt kéred-e vajon embertársaidnak?
Pénz… a pénz tudod-e, hogy a bűn gyökere?
Vagy szerinted pénz már az élet értelme?
Lopással, csalással, így szerzed vagyonod?
Tudod-e, ezek lehetnek örök kárhozatod?
Lehet e gyarló kapzsiként élni, látsz-e ilyet
a természetben érvényesülni? Ott… elhiszed?
Soha nem kel fel a nap elmúlt napra,
Nem a múltat… az jövendőt szolgálja.
A holnap mindig a jövő-remény előlege,
Ember nem gépezet, előlendíti a reménye.
Rendetlen ember… tudod, hogy a rabszolgasága?
Rendetlenség… tudod-e az ilyennek az urasága?
Tudod-e, hogy a rendnek is Isten Istene?
Hogy mindennek van nála ideje és helye?
Sírni szoktál-e, ha fáj ott bent a lelked?
Gondoltál-e már rá, hogy ki állt melletted?
Vagy letörlöd könnyed és mégy tovább sietve?
A legszentebb segítőt nem is veszed figyelembe?
Széthullottam, szét... apró darabokra,
Darabjaim mindenhol szét… sárba hullva,
Néznek vissza az elmúlt szép napokra.
Gondolok én vissza, parányi ábrándokra.
Szeretet törvénye szívedbe van vésve?
E törvény számodra vajon gyönyörű-e?
Tapasztalod-e, téged az Isten szeret?
Tudod-e hogy Istenben van a Szeretet?
Utadon ugyan van ki szokott vezetni?
Vagy csak magad feje után szoktál menni?
Szoktad-e az Istent megkérni naponta,
Hogy tanítson meg Ő… igazi utakra?
Tanítód, Mestered volt egy életen át?
Le tudnád-e adni életed vizsga dolgozatát?
Ember, légy hát tisztelettel bíró uralkodó!
Nem így élni, rossznak lenni, nem való.
Vezérel-e téged a bölcs, nyugodt értelem?
Fedeztél fel bármit a szelíd csendességben?
Vagy neked jobb egy zűr-zavar, kiabálás, lárma?
Tudod-e, hogy mi átölel… az ördög muzsikája?
Szívem kitárt volt, a szeretet belém hatolt,
Fény lett, és átjárja lelkemet, a világot.
Kérem istenem, fogd tovább a kezem,
Nagy szereteted legyen gyógyír nekem.
Bízunk benne, hogy azért majd nyugalmat lelhetünk,
Bennünk él a szeretet, tán’ ez segít, el nem veszünk.
Ha sötétben bolyongunk nélküled ázva-fázva…
Istenem! Te vagy a nem múló élet varázsa.
Én önmagamért vívtam sok véres harcot…
Bízok benne, nyertem egy hites, új arcot.
Bizalomnak kell lennie az élet alapjának,
Mellé a szeretet… ezt teremtettem magamnak.
Vecsés, 2012. március 23. –Kustra Ferenc József- íródott: Sas Piroska: A kérdező ABC c. verse ihletésével, önéletrajzi írásként.
Melyik az igaz út, melyiken indulni?
Tudod-e két út van és középút nincsen?
Indulsz a szélesen, vagy indulsz a keskenyen?
Nem félek egyedül, de forog még az agy,
Ez biz’ nem számítógép, le nem fagy.
Naponként hányszor hajtod le a fejed?
Istennek hányszor mondasz köszönetet?
Ó, ember, vajon Te tudsz-e igazán szeretni?
Próbálj meg akkor most figyelmes lenni!
Apádat, anyádat szívből szereted-e?
Sóhajuk, panaszuk szívedbe bejut-e?
Örömmel nyújtod-e segítségre kezed,
Ha gyöngék, betegek és szemeik könnyesek?
Becsülöd e sorban mind az embereket?
Válogatás nélkül szereted-e őket?
Minden nap, amit kérsz Istentől magadnak,
Azt kéred-e vajon embertársaidnak?
Pénz… a pénz tudod-e, hogy a bűn gyökere?
Vagy szerinted pénz már az élet értelme?
Lopással, csalással, így szerzed vagyonod?
Tudod-e, ezek lehetnek örök kárhozatod?
Lehet e gyarló kapzsiként élni, látsz-e ilyet
a természetben érvényesülni? Ott… elhiszed?
Soha nem kel fel a nap elmúlt napra,
Nem a múltat… az jövendőt szolgálja.
A holnap mindig a jövő-remény előlege,
Ember nem gépezet, előlendíti a reménye.
Rendetlen ember… tudod, hogy a rabszolgasága?
Rendetlenség… tudod-e az ilyennek az urasága?
Tudod-e, hogy a rendnek is Isten Istene?
Hogy mindennek van nála ideje és helye?
Sírni szoktál-e, ha fáj ott bent a lelked?
Gondoltál-e már rá, hogy ki állt melletted?
Vagy letörlöd könnyed és mégy tovább sietve?
A legszentebb segítőt nem is veszed figyelembe?
Széthullottam, szét... apró darabokra,
Darabjaim mindenhol szét… sárba hullva,
Néznek vissza az elmúlt szép napokra.
Gondolok én vissza, parányi ábrándokra.
Szeretet törvénye szívedbe van vésve?
E törvény számodra vajon gyönyörű-e?
Tapasztalod-e, téged az Isten szeret?
Tudod-e hogy Istenben van a Szeretet?
Utadon ugyan van ki szokott vezetni?
Vagy csak magad feje után szoktál menni?
Szoktad-e az Istent megkérni naponta,
Hogy tanítson meg Ő… igazi utakra?
Tanítód, Mestered volt egy életen át?
Le tudnád-e adni életed vizsga dolgozatát?
Ember, légy hát tisztelettel bíró uralkodó!
Nem így élni, rossznak lenni, nem való.
Vezérel-e téged a bölcs, nyugodt értelem?
Fedeztél fel bármit a szelíd csendességben?
Vagy neked jobb egy zűr-zavar, kiabálás, lárma?
Tudod-e, hogy mi átölel… az ördög muzsikája?
Szívem kitárt volt, a szeretet belém hatolt,
Fény lett, és átjárja lelkemet, a világot.
Kérem istenem, fogd tovább a kezem,
Nagy szereteted legyen gyógyír nekem.
Bízunk benne, hogy azért majd nyugalmat lelhetünk,
Bennünk él a szeretet, tán’ ez segít, el nem veszünk.
Ha sötétben bolyongunk nélküled ázva-fázva…
Istenem! Te vagy a nem múló élet varázsa.
Én önmagamért vívtam sok véres harcot…
Bízok benne, nyertem egy hites, új arcot.
Bizalomnak kell lennie az élet alapjának,
Mellé a szeretet… ezt teremtettem magamnak.
Vecsés, 2012. március 23. –Kustra Ferenc József- íródott: Sas Piroska: A kérdező ABC c. verse ihletésével, önéletrajzi írásként.
A rosszat nem, mert visszaüt… hétköznapi pszichológia…
Egész életemben a béketűrés és kötelességérzés apostola voltam,
A fordíthatatlanba törődő, szeretet terjesztő, béke-hitvivő maradtam.
Hetven éve -immár- ilyen vagyok, ilyennek születtem, ilyennek neveltek,
Meg a környezeti hatások is belém, ilyeneket –csak jókat- leheltek.
Jó
Éled.
Szívvel lát.
Békét teremt.
Érzéseket szül.
*
Igyekeztem, mindig mindenben gondossággal, szeretettel eljárni,
Figyelmeztem, hogy jellemem, erkölcsöm, létem igyekezzen maradni.
Gondot viseltem, hogy szívembe mindig csak színtiszta szeretet kerüljön,
Meg egyébiránt, hogy tiszta lelkem, világító lángja soha ne hűljön.
Igyekvén, hogy a mutatkozó szellemi felsőbbségem kellő szerénységgel is társuljon,
A körültekintő gondosságom, mélyreható hitemben megfelelő társra találjon.
Igyekezet fontos,
Lágyan simogat szépsége.
Ilyen jónak lenni?
*
A nyilvánvaló és általános emberségem azonban az életem gúzsa volt,
Reményim, nem teljesültek, végzet sehogyan nem engedte… sőt, reális is koholt.
Mindenkor, ha módom volt, a nemes viselkedést és a szépet gyakoroltam,
A jóságos emberszeretetben hívságmentesen példamutató voltam.
De
Sokszor
Jutalom
Cseppnyi sincsen.
Egy mosoly se ér.
*
Az emberi létem, általam "elpazarolt" kincsei mind-mind elvesztek,
Ha nem, akkor meg hosszú életemben, épphogy a saját káromra lettek!
Az emberszeretet a földiek bajaira, nem több egy új hírnél,
Így előnyét nem, végzetes hátrányát tapasztaltam, majd’ mindenkinél.
Még
Él - e
Valahol
A szeretet,
Nem tudni - bízni!
*
Áhítatos emberségem nem hatolt bele elutasító lelkekbe,
Emberségem, mint saját erényem, nem hatolt be hiány-gazdag lelkekbe.
Mára már biztos, az egyéniségem és a szellemi világom olyan,
Hogy mit kisugárzok, az elől elugranak, hiszik, jön egy káros folyam…
Ha
Jó vagy.
Ellenség
Megtalál még
Barát helyett is.
*
A létem elevensége is káromra volt, a sok tutyi-mutyi között,
Mit már az óta bizony tudok, borzasztóan sok közöttük, lökött-törött.
A magyar lélek, a kedély és a nyájasságom csak ellenérzést keltett,
Pedig nálam ezek végtelen források, de a gyengébbeknek nem kellett!
Nyilvánvaló hát, éltemben a szenvedés, fájdalom ölelte a lelkemet,
Mert többre tartottam öket, az ismert és nem ismert, de balga embereket.
Balgaság gyilkolhat,
Megfojthat engem is talán?
Jobb volna vigyázni.
*
Minél több jót tettem, az öröm és a lelkesedés, úgyabbul, inkább fölös lett,
Elismerést, dicsőséget, nem vívtam ki, legtöbbjük akáctüskével fizetett…
Történt volt így, lőn hosszú életem, de érdemtelen emberektől, ez lehetett.
Jó
Elfér
Kis helyen,
Mert nincsen sok
Belőle most már...
*
Ahogy mind nagyobb lőn nálam a nyomorúságos kilátástalanság,
Annál nagyobb bővérűségben kevesebb lón fokozott felajzottság…
Minden időkben tettem természetes dolgomat,
Igyekeztem, meg soha nem tagadtam magamat!
Az életem úgy történt, hogy egész életemen át harcoltam
A végzetem ellen, de a végzet nem tágított, jót nem kaptam…
Jó szót, elismerést, dicsértet, alig kaptam az életben,
De a gaz rossz persze, mikor rám támadt, volt már tömegében…
Dilemma az élet.
A jótett az csak széptevés?
Minek mást bántani...
*
Az embernek csak utólag derül ki, a sorsa mire érdemesítette…
Engem, úgy tűnik semmire, -tőlem mindent megtagadott- semmilyen érdemre…
A végzetem mindig velem tartott és biz’ ellenem volt,
És a sok szép reményem, az ablakon kiszállingózott…
Vecsés, 2018. május 21. – Mórahalom, 2018. december 21. – Kustra Ferenc József– a verset én írtam az apevákat és a HIAQ –kat szerző-, és poéta társam: Farkas Tekla.
Egész életemben a béketűrés és kötelességérzés apostola voltam,
A fordíthatatlanba törődő, szeretet terjesztő, béke-hitvivő maradtam.
Hetven éve -immár- ilyen vagyok, ilyennek születtem, ilyennek neveltek,
Meg a környezeti hatások is belém, ilyeneket –csak jókat- leheltek.
Jó
Éled.
Szívvel lát.
Békét teremt.
Érzéseket szül.
*
Igyekeztem, mindig mindenben gondossággal, szeretettel eljárni,
Figyelmeztem, hogy jellemem, erkölcsöm, létem igyekezzen maradni.
Gondot viseltem, hogy szívembe mindig csak színtiszta szeretet kerüljön,
Meg egyébiránt, hogy tiszta lelkem, világító lángja soha ne hűljön.
Igyekvén, hogy a mutatkozó szellemi felsőbbségem kellő szerénységgel is társuljon,
A körültekintő gondosságom, mélyreható hitemben megfelelő társra találjon.
Igyekezet fontos,
Lágyan simogat szépsége.
Ilyen jónak lenni?
*
A nyilvánvaló és általános emberségem azonban az életem gúzsa volt,
Reményim, nem teljesültek, végzet sehogyan nem engedte… sőt, reális is koholt.
Mindenkor, ha módom volt, a nemes viselkedést és a szépet gyakoroltam,
A jóságos emberszeretetben hívságmentesen példamutató voltam.
De
Sokszor
Jutalom
Cseppnyi sincsen.
Egy mosoly se ér.
*
Az emberi létem, általam "elpazarolt" kincsei mind-mind elvesztek,
Ha nem, akkor meg hosszú életemben, épphogy a saját káromra lettek!
Az emberszeretet a földiek bajaira, nem több egy új hírnél,
Így előnyét nem, végzetes hátrányát tapasztaltam, majd’ mindenkinél.
Még
Él - e
Valahol
A szeretet,
Nem tudni - bízni!
*
Áhítatos emberségem nem hatolt bele elutasító lelkekbe,
Emberségem, mint saját erényem, nem hatolt be hiány-gazdag lelkekbe.
Mára már biztos, az egyéniségem és a szellemi világom olyan,
Hogy mit kisugárzok, az elől elugranak, hiszik, jön egy káros folyam…
Ha
Jó vagy.
Ellenség
Megtalál még
Barát helyett is.
*
A létem elevensége is káromra volt, a sok tutyi-mutyi között,
Mit már az óta bizony tudok, borzasztóan sok közöttük, lökött-törött.
A magyar lélek, a kedély és a nyájasságom csak ellenérzést keltett,
Pedig nálam ezek végtelen források, de a gyengébbeknek nem kellett!
Nyilvánvaló hát, éltemben a szenvedés, fájdalom ölelte a lelkemet,
Mert többre tartottam öket, az ismert és nem ismert, de balga embereket.
Balgaság gyilkolhat,
Megfojthat engem is talán?
Jobb volna vigyázni.
*
Minél több jót tettem, az öröm és a lelkesedés, úgyabbul, inkább fölös lett,
Elismerést, dicsőséget, nem vívtam ki, legtöbbjük akáctüskével fizetett…
Történt volt így, lőn hosszú életem, de érdemtelen emberektől, ez lehetett.
Jó
Elfér
Kis helyen,
Mert nincsen sok
Belőle most már...
*
Ahogy mind nagyobb lőn nálam a nyomorúságos kilátástalanság,
Annál nagyobb bővérűségben kevesebb lón fokozott felajzottság…
Minden időkben tettem természetes dolgomat,
Igyekeztem, meg soha nem tagadtam magamat!
Az életem úgy történt, hogy egész életemen át harcoltam
A végzetem ellen, de a végzet nem tágított, jót nem kaptam…
Jó szót, elismerést, dicsértet, alig kaptam az életben,
De a gaz rossz persze, mikor rám támadt, volt már tömegében…
Dilemma az élet.
A jótett az csak széptevés?
Minek mást bántani...
*
Az embernek csak utólag derül ki, a sorsa mire érdemesítette…
Engem, úgy tűnik semmire, -tőlem mindent megtagadott- semmilyen érdemre…
A végzetem mindig velem tartott és biz’ ellenem volt,
És a sok szép reményem, az ablakon kiszállingózott…
Vecsés, 2018. május 21. – Mórahalom, 2018. december 21. – Kustra Ferenc József– a verset én írtam az apevákat és a HIAQ –kat szerző-, és poéta társam: Farkas Tekla.
Szellő szökken a víz felett
fodrot ereget,
Fáknak lombja eltakarja
Ragyogó eget.
Erdő mélyén, patak partján
folyik az idő,
Lélekbe száll természetből
az ősi erő.
Párás árnyék nyugalmában
a szív meditál,
Csakrák ívén kapu tárul
békét aktivál.
Úr temploma lombok alatt
A menny átölel,
Ima sem kell csak alázat,
Istenhez közel.
fodrot ereget,
Fáknak lombja eltakarja
Ragyogó eget.
Erdő mélyén, patak partján
folyik az idő,
Lélekbe száll természetből
az ősi erő.
Párás árnyék nyugalmában
a szív meditál,
Csakrák ívén kapu tárul
békét aktivál.
Úr temploma lombok alatt
A menny átölel,
Ima sem kell csak alázat,
Istenhez közel.
