A Régiek megmondták;
Más felé fordult a világ!
...csak aggok károgták?!
Haladni kell fejlődve
A mai korral előre!
Az evolúció tetejére?!

Sistereg a rekkenő hőség,
Verejték cseppekből bőség...
Rövidre zsugorodott az árnyék,
Meglapul a tett, a szándék.

Adatrekordot jegyeznek hevesen;
Olvashatod a neten...
Itt a földön ilyen is megterem?!
Születőben van még egyéb más
Sokasodó megjósolt csapás,
Eddig nem tapasztalt változás.

Pilledt a repedt táj délibábja,
Torkát köszörüli hűsítő imára.
Fuldokol mező, erdő, lények,
És emberben a szikkadt lélek.

Hullámzó, ringó aszfalt terek,
Tornyosodó épület-rengetegek.
Táguló légüres térben
Úszik a Föld a szemétben.
Közben csapból folyik el a vére,
Beton kerül amputált tüdejére!

Kórt fecskendez büszkeséggel,
Hiú szakértelemmel,
Ostobaság tüneteivel
A gőgös bölcs-ő-ember.

Földünk embertől haldoklik,
És a nemzedék ha elalszik...
Elalél szikes, kopár talajon!
Nézhet majd az űr-ablakon?!
Tudományát zsebre teheti,
Ha nem lesz idelent senki.

A Föld az otthon, itt a haza,
Ez volt régen az Éden maga!
Valaha...
Hová fejlődik az ember agya?

Szabadságharcainkra emlékezve…

Áhítjuk? Szabadság!
Az mi a csudaság?

Szabadság bizony azt jelenti, nem vagyok én korlátozva!
Tetteimnek, cselekedeteimnek, nincsen akadálya.
Korlátlanul élhetek az élet adta lehetőséggel,
És a helyzeti előnyöket kihasználhatom bőséggel.

Tudjuk, hogy már az ókori "demokráciák" is léteztek,
De ez, hogy lehetett, amikor rabszolgákkal rendelkeztek?
Ott a szabadság és demokrácia gazdagok sajátja volt,
Aki bizony más rétegbe tartozott, az ebből biz’ kizárt volt.

Ismerünk ma szabadsághirdető államokat,
De ott is rendfenntartók gátolják az „álmokat”!
*

Lélek, börtönét
Irányítja, test vágya.
Vágya… szabadság.
*

Áhítjuk? Szabadság!
Az mi a csudaság?
*

Szabad emberek parancsra mennek háborúba,
Meg az erdőbe laknak, éhezve, nylon sátorba…
Szabad ember kétszázzal száguld autópályán,
És szabad ember az őr, a vagonok közti vártán?

Szabad a gyermek, ki iskolába jár, művelt legyen...
De ha, ellóg, akkor törvény kényszeríti, hogy menjen.
Szabadság, hogy a tolvaj, bátran lophat, ilyet tehet,
Ha elkapják, jog kényszeríti, börtönbe is mehet.

Szabad-e a tigris, India ősi lakója?
Hogy lenne az, amikor épp ember az irtója.
*

Vágy, szabadságra,
Boldog élet, nincs korlát.
Megtestesült lét.
*

Áhítjuk? Szabadság!
Az mi a csudaság?

Az ember mindig is, nagyon vágyta a korlátlan szabadságot,
És mindig szította a lelkében, az ezért lobogó lángot.
Már az ősember, ha jóllakott, leült és a semmit tette,
Ez volt a szabadsága, ezt vágyta és ezt meg is tehette.
De ha megéhezett, mi kényszer... ő meg a családja… mehetett!
Ha enni akartak, jöttek a körülmények… mi mást tehetett?

Szabadság és demokrácia, embertömegek vágyálma,
Ha ez megvalósulna, ez volna az élet netovábbja…
*

Vágyott szabadság,
Lét boldog, nincs korlátja.
Felszabadultság.
*

Áhítjuk? Szabadság!
Az mi a csudaság?

Ember fia és lánya, csak áltatja magát,
Mikor hangoztatja fennen a szabadságát.
Jó is lenne, ha ez volna, de mindig vannak új körülmények,
Meg vannak mások által generált, kedvezőtlen események.

Talán a szabadság inkább az, hogy alkalmazkodunk,
És ennek keretén belül, úgy teszünk, ahogy tudunk.
Vágyhatjuk persze a korlátlan demokráciát, szabadságot,
Lélek hadd örüljön, és várja... szabadságot, szabad világot.
*

Vágy szabadsága…
Korlát nélkül lét boldog?
Teljestelen lét…

Vecsés, 2015. április 19. – Kustra Ferenc József – íródott; versben és senrjúban…

A hazáról…

Miért hullik a sok könny?
Miért terjed a közöny?

Rongálják a mi lelkünket!
Hogy vessük le félelmünket?

Két évig dúlta mongol az országot,
A török itt élt, sok évig itt lakott.
A labanc jött és ment, így uralkodott,
Jött Trianon és hagyott egy fikarcot.

A Don-kanyarba veszett, sok-sok katona…
Úgy tűnik, ez lett hazánk nem múló sorsa.
Idegen hatalom parancsolt és mi mentünk a háborúba.
Ott vesztek mind legjobbjaink és beájult szívünk a borúba.

Ötvenhatban próbáltunk lábra állni,
Bíztunk, a hatalom ki fog vonulni,
De nem vonult ki, bebetonozta magát.
Ember nem érti… de nem hallatja szavát.

Mi a nagy szívünkkel, mindig nekiállunk a hegyeknek...
Oda, igazi hazafi szívek minket elvezetnek,
Hogyha azt mi megmászni nem tudjuk,
Nekiállunk, messzire elhordjuk.

A harci lovak toporzékolva várják a riadót,
De e helyett a trombitás fújja az il silenziot.
Miért? Miért folyik az a sok könny?
Lesz még valaha, hogy nem lesz közöny?

Hogy vessük le félelmünket?
Ha rongálják a lelkünket!

Miért terjed így a közöny?
Miért hullik… a bánat könny?

Vecsés, 2013. január 7. - Kustra Ferenc József

Görcsös-fűz virul,
Ezüstös nyárfák között.
Biztos véletlen?

Nem oda való,
Hozzá hasonló itt nincs.
Hivalkodó kép!

Különc a látvány...
Láthatatlan elődök.
Csoda-ritkaság.

Lombja zöldellő,
Minden más fa még kopasz.
Rokontalanság.

Szem-csábító erő
Vonz, ékes koronája...
Figyelemkeltés!


Dunatőkés, 2024.március 3. -Ostrozánsky Gellért- íródott: senrju csokorban.

Vödör vagyok és a tisztem,
Hogy; láncra akasztott fülem
Segélyével merítenek
Kútból vizet, kiemelnek.

Magamat, jól akkor érzem,
Ha kútkáván sütkérezem.
De az biz’ kit sem érdekel,
Mit érzek a merüléssel.

Igen sokat merítenek
És itt nincsenek érzelmek.
Ember, állat vödre vagyok,
A sorsom, hogy csak szolgálok.

Ide születtem vödörnek
És jó is ez mindenkinek,
Csak engem nem kérdez senki,
Jó sötét kútba merülni?

Aztán jő a vödör sorsa,
Jól nekitámad a rozsda.
Szétmarja, lyukassá teszi,
Így nem tudja vizet merni.

Újonnan is ez a sorsa,
Hogy másokat kiszolgálja.
Ő nem született vezérnek,
Így használták el; vödörnek.

Nekiütődik kávának,
Megadja magát a sorsnak.
A láncáról leakasszák,
Nevetve szemétbe dobják.

Vecsés, 1999. február 20. – Kustra Ferenc József