Csak hallgatsz és ülsz némám,
Külvilág felé megszűnik figyelmed már.
Érzed, az űrt mely körül vesz,
Érzed a csendet, mely benned lesz.
Visszahúzódsz lelked mélyébe,
Gondolatok megszűntek elmédben.
Hallgasd a csendet némán,
Halld, a csend megszólal egy hárfán.
Mily különös lágy dallam,
Szférák zenéje szól halkan.
Együtt lebegsz most e térben,
Lelkedben mély szeretet és béke.
Szikrázó fényáradat körülötted,
Angyalok járnak öröm táncot neked.
Boldogan ünneplik érkezésed,
Megmutatják az életutad neked.
Táncolj hát örömmel most velük,
Hisz a te lélektáncod táncolod velük.
Hozd magaddal a fényt és ritmust,
Hogy a szíved jól ismerje a taktust!
Őrizd meg lelkedben a békét,
Az elméd mindig maradjon békés!
Szeretetről szóljon az életed,
Boldog lehessen az itt léted!

Míg két sóhajtásom
között visszhangoztál,
eleven vágyammal
a mélyedbe fontál,
most gyilkosom lennél,
a démonod gyötör,
lelked megdermedt fény,
sugara széttörött.
Fekete felhőből
dereng angyal arcod,
mélybíbor alkonyban
lángolsz és patakzol,
benned maradtam még
élve, avagy halva,
s börtönödben lettél
gyűlölt rabod rabja.

2014.

Isteni hithez nem kell bizonylat,
hisz benned áhít, nem kvantumokban,
s ha ily áhítat bizonyság volna,
többé nem lehetne hit mivolta.

2014.

Egyszer egy szedett-vedett ember,
Kellemetlen helyen keresett kenyeret.
Szemetes fedele felemelve,
benne keze remegve.
De eledelt nem lele.

Szenvedve kesergett.
Mert ezen reggelen,
lesz egy hete ,melyen nem evett
kenyeret eleget.

Egy este remegve,
bement egy helyre.
E helyen elszendergett.
Reggelfele felkelt
s egy kenyeret elcsent.

Ezen reggelen egy sereg
felgerjedt nemes
s egy veszet eb,
egy embert s egy kenyeret,
fenyegetve kergetett.

Egy gyerek nevetve
kerek szemeket meresztett.
S eme ember fejvesztve,
menhelyet keresett.
Ezen helyen ne lelje nemes.

De egy meredeken lefele,
Gyenge teste elesett.
Egy nemes keze felemelte,
kenyeret, tenyere elvette,
helyette rendesen elverte.

Eme nemes feledve megvert,
gyenge ember testet.
Emelt fejjel elment.
Kenyeret lebegtette, meg nem ette.
Ehelyett szemetesbe tette.

ezen keletlen reggelen,
egy embernek, melyet megvertek,
lelke mennyekbe ment.
Sejtette ezen kellemes helyen,
melegben ezer kenyeret ehet.

Lehet, hogy valamit kellett volna tennem...
Nem tudom már, csak hogy semmit nem tettem.
Nem tudom hibáztatni magamat, se téged...
Minden esemény úgy kívánta: ez itt érjen véget!

Most már csak egy kósza pillanat, amit érzek...
Kicsit félek, hogy elfelejtelek majd végleg.
Elbúcsúztam már ezerszer, magamban.
Hiányzol! Nincs értelme annak, hogy tagadjam!

Egybefolytak a nappalok, és az éjjelek,
Mindig hulla fáradtan ébredek!
Nem is hasonlítok magamra, azt hiszem...
És egy kicsit el is vesztettem a hitem!

Belefáradtam abba, hogy mindig én tegyek...
Köszönöm, hogy itt voltál, de viszlát! Én megyek.
Minden miattam történt. Én hibáztam, nem te.
Ezen már bocs. De senki sem veszekedne!

Mindenki mindig minden elől csak menekül...
Ha megdicsérnek, te akkor érzed magad remekül!
Amikor magad maradsz, az álca azért lekerül...
Ha nem jössz velem, akkor én megyek egyedül!

Nem tudom melyik a legfontosabb emberi érzelem,
Nekem talán a szeretet, neked meg talán a 'kényelem'!
Emiatt is van bennem ennyi sok félelem,
Benned meg azért lehet ilyen kevés értelem!

Tudom, igazat kell írnom a \'könyvembe\',
Mert nem akarok belefulladni a könnyekbe!
Változott minden, és te nem írhatsz helyettem,
Nem mondhatom hátra dőlve : mindent megtettem!

Harcolok tovább, mert harcolni akarok...
Ez tett, és tesz mindig azzá, aki vagyok!
Egyetlen dolog van, amit jól megtanultam,
Hogy bármi is jöhet... Soha fel ne adjam