Érezni akarom
a testedet

szemeimmel inni a
látványt

a tested minden
gyönyörű hajlatát

ahonnan sugárzik
az asszonyi vágyad

ahová képzeletemben
most is rá forrasztom
a számat

ahol levetem rólad
minden ruhádat

ahol vad és szelíd
csókjaimmal
elhalmoználak

s ha csúcsra ér a lázunk
s ha számba veszem

szemérmes ajkaidat
csiklód keményedő
háromszögét

úgy csókolom majd
ezt a forróságod
hogy kéjed

a csúcsra érjen
a ott engem bevárjon

szerelmed síkos nedveit
ízlelni fogom öled
illatából

hogy újabb vágyat keltve
izzanak majd a számon !

És ha jő a szent
feloldozás amikor

nagy sóhajok
s halk sikolyok között
tövig benned lesz a vágyam

akkor szorosan
a kajaimba zárlak

s csípőm apró mozdulásaival
finoman löklek majd téged

Mozdulj te is ! Szeress !

míg betakarnak minket
s elaltatnak
százfokos esti fények

Legutóbb amikor megláttalak
feltámadt érted újra a
vágyam

melleid csodái hódítanak
és száz csókkal
csókolnám a szádat

vad harapásokkal
és puha érintésekkel
csípődet magamhoz vonva

otromba szerszámom
ezt a meredt forróságot
finom tenyeredbe adva

csókolnám selymes
csodádat dús
bozontjaidat

amíg kéjes sóhajaid
betöltenék a szobánkat

kitárt tenyerembe fogva
egész számmal

enném nedvesedő
bársonyos ajkaidat

és ha rázuhannánk
összefonódva az ágyra

az ágyon
átringatnálak téged

egy másik világra
ahol

meztelen szép tested
fölém magasodna

s te lovasom
lennél újra és újra

s amíg lovagolnál
le és föl rajtam

gyönyöröd sóhajait
suttogná az ajkad

én alattad feküdve
ágaskodnék benned

míg te a gyönyörtől
ujjonganál és a
kibuggyanna a könnyed

s ha forró tested
valahogy
fölém keveredne

zsarátnok nyelvem
öledben
vad vágyat verne

nagy melleid gyönyörét
szolgálnám markommal
a számmal

ha eljönne az este
szelíd csillagfénnyekkel
betakarnálak

még nem tudom
hogy ez valóság lesz -e
vagy csak álom

százfokos láz jár át érted
térdrehullva vágyom

a te megváltó ölelésed
a amíg lesz holnap

szeretni szeretnélek

Nem vagyok más, és nem vagyok rosszabb,
mint bárhol máshol az emberek,
ember vagyok csak. Oly sok hibával,
fogadj el így, és így szeress.

Ezernyi seb, mi úgy ég most bennem,
mint a láng, amely megsebez,
vöröslő nyelvét rám öltögetve,
összeégetve mindenem.

Mégsem az fáj. Most te fájsz úgy nékem.
Hiszen te voltál mindenem!
Hozzád szólt minden imádságom,
minden felvirradt reggelen.

Szerettem volna tenéked adni
mindent, de nem volt semmi sem,
amit adhatnék, csak a szívem,
azt törted össze teljesen.

Nem volt kincsem. A gazdagságom
szívemben hordtam, bár neked
kevés volt. Ma már én sem kellek.
Mért is kéne egy nincstelen?

Mért olyan bűn? Hisz te is hibás vagy!
Nem tökéletes senki sem.
Megbocsátottam minden bűnöd,
mégsem akarsz most látni sem.

Majd keresnél. Talán még sírsz is,
de már késő lesz, elmegyek,
megdermedt ködbe burkolózva,
akár a kóbor fellegek.

S akkor, mikor majd nem találsz már,
akkor érzed majd, mit jelent,
s mennyire fáj, hogy eldobtad magadtól
az egyetlen embert, ki szeretett.

Ni-csak, ni-csak mi történt,
a csoda most megtörtént,
tintafoltból feléled,
hogy csak álom, reméled.

Alakot ölt, vigyorog,
mindenre csak fintorog,
nincsen senki mellette,
akit ő eljegyezne.

Gondol egy nagy merészet,
túl nagy ő egy egésznek,
jobbra-balra tekereg,
egy kis darab lepereg.

Alakul egy új csoda,
mindene a cicoma,
Paca Csaba csak ámul,
a szíve is meglágyul.

Szép ez a Paca Maca,
- milyen lenne mint ara?
Meg is kéri a kezét,
aranygyűrű a pecsét.

Maca csak rázza fejét,
nem kell neki egy segéd,
herceget vár a lován,
bár jobb lenne egy volán.

Így telnek hosszú percek,
nem érkezik a herceg,
bánja is tettét Maca,
hová vitte a daca.

Szomszédja Paca Csaba,
házán szép csillámpala,
jól működik ipara,
neki is van inasa.

Maca már nem is bánná,
ha Csaba őt imádná,
bevet minden praktikát,
óhajtva romantikát.

Csaba szíve megdobban,
szerelme is fellobban,
Macát sosem feledte,
mindig is őt szerette.

Nincs benne neheztelés,
átölelve kedvesét,
két paca eggyé válik,
csak a szemem káprázik.

Álom volt, vagy valóság?
- Az érzékek csalókák,
semmi sem lehetetlen,
csak az ész tehetetlen.

Ne legyél szomorú, ha már nem leszek,
csak nézz a tükörbe, és én ott vagyok.
Minden ismerős mozdulat, a mosoly, mit látsz,
egy kicsit engem idéz, hiszen benned élek tovább.

Simítsd végig arcod, és az én kezem simogat,
szemeidből ha könny pereg, akkor is ott leszek veled.
Töröld le a fájdalom drágakőként hulló cseppjeit,
ha elcsendesülsz, meghallod vigasztaló szavaim.

Ott leszek veled az élet zajos viharában,
vezetem tétova lépteid a helyes irányba.
Nézz fel, és lásd az éjszaka ezernyi csodáját,
a hunyorgó csillagokat, mint az ég lámpását.

Milliónyi fényes csillag, mint csoda, ragyog rád,
nyújtsd felé kezed, eléred, - hidd el! - csak rád vár!
Végtelen szeretetem feléd árad az éteren át,
lelkem őriz, mindig téged követ, bármerre jársz!