Ezen az őszi délutánon
amikor erjedő must szagát
hordja a szél
s a levelek sárgán,
vörösen
zölden
hullnak a fákról
még ragyog a nap
s hunyorgat az ég csoda-kékje
szobánk lázas bútorai
között
száz karral ölelnélek
térdelnék öledig
emelkedve
feszes csípődet
átkarolva
szép asszony tested
felajzott vágyakkal
magamhoz vonva
suttogva neked
halk imámat
hogy
szeress sokáig
hogy
tedd szét nekem a lábad
hogy
száz csókkal
csókolnám édes
szádat
s ha feltámadna benned is
a vágy
nem hallatszana más
csak a lüktetésünk
ahogy
egymásba verődik
testünk
lázas ziháló meztelenségünk

Vajon a Dunától
Kérdezi a tenger,
Honnan jössz s hová mész
Nagy igyekezettel?
Mit hoznak habjaid,
Tiszát, Rábát, Marost?
Kősziklát, mely állott
Az előbb még amott?
Megvan-e még vajon
A kis patak íze,
Amely volt hajdanán
Gyermekkorom vize?
A sok könny, és a vér
Csorog benned talán,
Mely ezredév során
Ömlött magyar hazán?
Benned van, kavics már
Kőszikla s hegyorom,
Az életünk is, amely
Velünk volt egykoron.
Bizony por és hamu
Leszük ismét, egyszer:
Kavics lesz a szikla,
Elnyeli a tenger.

Aki a bűnöm volt
akit dugdostam
magam elől is
akit szűkölve takartam
aki lidérc volt mégis
akit tört rácsok mögött
is akartam
akit szerettem
azzal álmodtam az éjjel

Egyszer már visszajött
hozzám egy lázas
éj sötétjében
egy álom volt csupán
akkor is
szoknyája lobbant
ahogy levetette
én csókoltam őt
kifulladásig
mindenütt
ahogy karjaimba vettem

Megtörtént ami
sohasem
szép asszonyteste
fölém magasodott amikor
vége volt s mielőtt eltünt
még gyönyörködhettem
benne
ujjongó hangjai
lázas ziháló janongásai
mint parázna angyalok
ébredésemig
kószáltak felettem

Nem tudom
gondoltok-e a halálra ?
Én gondolok a szerelemre
egy perzselő édes csókra
amiről olykor álmodom
s egy érintésre
ami egy forró, ujjongó sóhaj
amitől lázasan feltámadunk
bár a harangok Rómába
mennek én vad ,viharos vágyat
szeretnék ébreszteni benned
hogy örülj nekem
hogy ölelj át mint szél a fákat
mint ereimben a vér a szívemet
Már tavaszi hírek jönnek
arcomat füröszti a nap
még mindig várlak
akkor is , ha csak
latrok jönnek és áhítat

Bartók Béla emlékére

Édesapám, édesapám,
én kiáltok, a te fiad,
szarvassá változott fiú,
puszta földön állok immár,
testvéreimet megölték,
az erdőt is kiirtották
a külföldi befektető
jól fizetett emberei,
övé minden, amit látok,
betonmederben a forrás,
szemét úszik benne, ahogy
szivárványos halak régen,
erdő helyén luxushotel,
bevásárlóközpont épül,
ha valaki meglát engem,
fényképezőgép után kap,
látványosságnak jó vagyok,
élni talán ezért hagytak
szögesdróttal bekerítve,
biztonsági kamerákkal
figyelik, hogy merre járok,
ha meghalok, kitömnek majd,
betesznek a múzeumba,
édesapám, hol a földünk,
édesapám, hol a házunk,
hogyha meghallod a szavam,
gyere értem, kérve kérlek,
fogadj engem újra vissza,
a te tékozló fiadat,
hazavágyom, édesapám!