Mikor az éjszaka árnya szemedre szürődik <br>s ablakodon csoda-pillangók raja zöng odakünt: <br>kék raja zsong, repes és muzsikál odakünt: <br>megbontod patyolat kicsi ágyadat, isteni gyermek. <br><br>Tarka ruhácskádat ledobálod olyankor, <br>hosszú rózsaszín ingecskébe buvik sima tested, <br>(előbb karjaidat s fejedet fúrod bele, majd <br>zsenge csipődre csúsztatod és combjaidat födöd el) <br><br>s míg a tükörlap fátylas, ferde tavába tekintesz, <br>arcom gyúl ki mögötted, előtted: engem is ott látsz <br>víg mosolyommal, érzed, amint fura versek <br>csurgó mézaranyával töltöm meg szivedet s puha szádat. <br><br>Majd sóhajtva ledőlsz s lehunyod szemedet. <br>Halk nyüzsögés remeg át a szobádon. <br>Tünde driádok tünnek elő s lépkednek olyan finoman, <br>mintha szirom libbenne le halkan a májusi fűre, <br><br>ágyad elé áll, ül valamennyi, úgy virraszt mosolyogva: <br>kardliliommal kergetik azt; ami árt, <br>sással hessegetik tova azt, ami sért, <br>suhogó somfahusánggal űzik el azt, ami fáj, <br><br>hajadra lehellnek s az tele lesz pici kék nefelejccsel, <br>kebledet simogatják dús, puha bodzavirág pamacsával, <br>csillagokat szórnak párnádra, parányi bokádat, <br>térdeidet harmattal s szegfűolajjal permetezik. <br><br>Fitosorru manók jönnek síró, kacagó fuvolákkal, <br>boglyas törpék kókuszhéj-hegedűkkel, rózsavonókkal, <br>nyaldosó muzsikájuk csiklandozva füröszt, <br>mint nyári melegben a bőrödön átlocsogó víz <br><br>s lágyan ring már tested a dunnapihék közt, <br>hóarcod kipirul s nedves szád nyitvafelejtve piheg <br>s akkor már duda vijjog, hull és hull a virág, <br>bimbók zápora verdesi lángragyulladt nyoszolyádat <br><br>s álmod tündérnépei arcraborulnak előtted, <br>hogy meglep a zsibbadt teljesedés... - <br>- S mindez azért van, mert engem szólítasz kedvesedül, <br>költő kedvese vagy te: illet téged e pompa, <br><br>illet ez illat s illet a vers muzsikája <br>s minden fény, láng, kéj, amit élet adott s ezután ad. <br>Gerlebugás ütemén, lobogó cseresznyeszirom-fiatalság <br>ágyán ringatlak, kicsi Szűz. Tele van szerelemmel a szívem.

Beteg szívem tőrbe esett, <br>Forrnak minden ereim, <br>Békességem elenyészett, <br>Hervadnak kellemeim. <br>Nem bír magával kebelem, <br>Sebeimet nem rejthetem, <br>Hullnak néma könnyeim. <br><br>Ne légy kemény, édes Nacám! <br>Törüld le bús cseppjeit, <br>S vedd szívedre halvány orcám <br>Titkos esdekléseit. <br>Szakaszd le a kinyílt rózsát, <br>Míg el nem veszti illatját <br>S fodra bíbor díszeit. <br><br>A szerelem az Istenség <br>Jóltévő lehellete; <br>Boldog, akiben tisztán ég, <br>S rokon lelket lelhete, <br>Kivel magát vegyítheti, <br>Lelkét lelkébe öntheti: <br>Éden annak élete. <br><br>Jövel, te nekem születtél, <br>Érzi minden csepp vérem, <br>Miolta rám tekintettél, <br>Nyugalmam nem esmérem; <br>Benned élek, benned halok, <br>S hogyha tőled elszakadok, <br>A koporsó lesz bérem. <br><br>[1800-1804 között]

Veled való múlatásom <br>Táplálta életemet, <br>Tőled való elválásom <br>Sietteti végemet. <br>Ámelim! míg öleltelek, <br>Haláltól tudtam félni, <br>Miolta elvesztettelek, <br>Félek azóta élni. <br>Gondolám: e fa enyhébe <br>Hogy majd nyugalmam lelem <br>S ím könnyebbülés helyébe <br>Még kínomat terhelem. <br>E hely szerelmünk kezdését <br>Juttatja bús eszembe, <br>Hallom egy galamb nyögését, <br>S könnyek gyűlnek szemembe, <br>Amott, ahol a vízesés <br>Az ekhót fecsegteti, <br>Úgy tetszik, a csergedezés <br>Nevedet emlegeti. <br>De csak hasztalan lesem, <br>Senki sem száll ölembe; <br>Mivel Ámeli kedvesem! <br>Nem vagy itt, csak szívembe. <br>Nálad nélkül nem találom <br>E világban kedvemet, <br>S érzem, hogy a végső álom <br>Már altatja véremet. <br>De akkor is, édes hívem! <br>Ha éltem kell végezni, <br>Hogy szeret, azt fogja szívem <br>Utóljára érezni.

Kicsim, holnap már elmész s itt marad <br>A Halálból egy oly kicsiny darab, <br>Amennyi voltál nékem: <br>Cirogató, édes asszonyfiók <br>S csókoló ellenségem. <br><br>Kis, kék dereglyém, várnak a vizek. <br>Csókokat adtál s nem tudtad, kinek <br>Adod majd igaz párját. <br>Vasút-kocsidban megigazítom <br>Siratón, hajh, a párnád. <br><br>Suta és tarka emberek között <br>Be jó volt itt a te kék köntösöd, <br>Kis, fitos, kék dereglye, <br>Majd a nagy-nagy örvényes vizeken <br>Jussak tán az eszedbe. <br><br>Most multam falják éhes, bús habok <br>S jelenemet eljövő pillanatok. <br>Megcsókolom kis orcád, <br>Hogy új csókok s új pírok azután <br>Irigyen bitorolják. <br><br>Jaj, csak kis szerelem az, ami öl, <br>Készülj, kicsim, a gőzös már fütyöl <br>S haldoklik szívünk kedve: <br>Csókos és boldog álmokat vigyél, <br>Édes, kis, kék dereglye.

Nézz, Drágám, kincseimre, <br>Lázáros, szomorú nincseimre, <br>Nézz egy hű, igaz élet sorsára <br>S őszülő tincseimre. <br><br>Nem mentem erre-arra, <br>Búsan büszke voltam a magyarra <br>S ezért is, hajh, sokszor kerültem <br>Sok hajhra, jajra, bajra. <br><br>Jó voltam szerelemben: <br>Egy Isten sem gondolhatná szebben, <br>Ahogy én gyermekül elgondoltam <br>S nézz lázban, vérben, sebben. <br><br>Ha te nem jöttél vóna, <br>Ma már tán panaszló szám se szólna <br>S gunyolói hivő életeknek <br>Raknak a koporsóba. <br><br>Nézz, Drágám, rám szeretve, <br>Téged találtalak menekedve <br>S ha van még kedv ez aljas világban: <br>Te vagy a szívem kedve. <br><br>Nézz, Drágám, kincseimre, <br>Lázáros, szomorú nincseimre <br>S legyenek neked sötétek, ifjak: <br>Őszülő tincseimre.<br>