Kedvesem betegen <br>szunnyad e hajnalon. <br>Nyugodj most, szerelem, <br>szeress most, nyugalom. <br><br>Az okos gyermeket <br>facsarja buta láz <br>s vele nem szenvedek, <br>engem csak megaláz. <br><br>Mint aki orvosért <br>vágtat vad utakon, <br>ugy dobog a szivem. <br>Hallgatom, hallgatom. <br><br>Mért fekszel betegen? <br>Mi kéne? Két pofon? <br>Nyugalom, szerelem. <br>Szerelem, nyugalom.

Míg mulatásba merülsz Baiaeban - Cynthia! - melyhez <br>Hercules által vert vízközi út kanyarog, <br>s egyszer a Thesprotus országának partjai mentén, <br>majd Misenus csúcsán nézed a tengereket: <br>drága szerelmünk éjjei jutnak-e néha eszedbe? <br>Szíved legmélyén megvan-e régi helyem? <br>Vagy valamely ellenség elcsent már dalaimtól, <br>Cynthia, képmutatón esdve szerelmed után? <br>Már ha időt pazarolsz, inkább vékonyka lapáttal <br>hajtsd kicsi csónakodat átal a Lucrinuson, <br>vagy Theutras csobogó medrébe merülve lubickolj, <br>paskolván evező kézzel a lágy habokat, <br>mint hogy férfi beszédét, kéjsóvár susogását <br>hallgasd, fekve a part elhagyatott fövenyén! <br>Mert így csábul bűnre a lány, ha szeretve nem őrzik, <br>így feled el fogadást, múltakat, isteneket. <br>Ezt nem azért írom, mert hogy nem tiszta a híred, <br>ám mivel aggódó minden igaz szerelem. <br>Hát ne neheztelj rám, ha talán szomorítnak e versek: <br>féltékenységem itt a hibás egyedül. <br>Több gondom, mint rád, a tulajdon anyámra se lenne, <br>nélküled árva, üres volna az életem is. <br>Otthonom, édesanyám te-magad vagy, Cynthia, csak te, <br>minden örömsugarat csak teneked köszönök. <br>Néha borús vagyok, olykor víg, s ha kiváncsi barátok <br>kérdezik, azt felelem: Cynthia tudja, miért. <br>Jer haza hát mielőbb, csúf, züllött hely az a Baiae, <br>mely megrontja a szűz, tiszta leányt gonoszul. <br>Sok keserű, szomorú válást okozott az a part már. <br>Ó, Baiae, szerelem gyilkosa, légy nyomorult! <br><br><br><br>-------------------------------------------------------------------------------- <br><br>Cynthia festi magát? <br><br><br>Mondd, igaz-é, hogy utánzod a festett képü britannust <br>és aranyos szerrel mázolod át hajadat? <br>A természet minden igaz formát kiszabott: a <br>belga szinekbe takart római arc iszonyú. <br>Mert valahol valamely nő kékkel fente ki arcát, <br>vajjon máris a kék szín a helyes csakugyan? <br>Hantja alatt is gyötrődjék az a lány, ki először <br>kent idegen szineket balgán fürtjeire! <br>Énnekem oly kicsi kell, hogy szépnek lássalak, édes: <br>annyi csupán, hogy légy gyakran a látogatóm. <br>Nincs ugyebár testvéred e földön, nincs gyereked sem: <br>hadd legyek egymagam a fívéred, fiad is. <br>Este saját ágyadba feküdj le csak, az legyen őrződ <br>s felkoszorúzva ne ülj léha, ledér lakomán! <br>Jaj, ne akard, hogy hinnem kelljen a sok fecsegőnek! <br>Szárazon és vizen át szárnyal a hír sebesen!

Lillám! midőn szemem nézi <br>Hajnal tekintetedet, <br>Ezer grácia ígézi <br>Elmerűlt képzésemet; <br><br>Látván Citére virágit, <br>Olvadni kezd kebelem, <br>S az egész menny boldogságit <br>Szűk mellyemben viselem. <br><br>De midőn szácskád daljára <br>A húrokat pengeted: <br>Mit érzek! minden trillára <br>Szívem ölöd s élteted. <br><br>Truccol fülem a szememmel, <br>És minden érző inak <br>Hódolnak levert lelkemmel <br>Dalod bájolásinak. <br><br>A hangok virággá válnak <br>Mosolygó ajakidon, <br>S a virágok hangicsálnak <br>Teremtő újjaidon: <br><br>Mint midőn a nyílt rózsákkal <br>Ékes bokor közepén <br>Filoméla új nótákkal <br>Zeng az Ámor innepén. <br><br>Vajha rózsává válhatnál, <br>Szép Lillám! egyszeribe, <br>S ágaid közt danoltatnál <br>Fülemüle képibe! <br><br>Óh, nem lenne a vidéken <br>Tenálad szebb virágszál; <br>Nem zengene a cseréken <br>Vígabb madár nálamnál! <br><br>Nyíló kelyhedet megszállnák <br>A szerelem isteni, <br>S a nimfák versenyt próbálnák <br>Érzésim énekleni.

Ma egy éve... ma egy éve... <br>Akkor lettél jegyesem, <br>Ma egy éve, hogy először <br>Csókoltál meg, kedvesem. <br><br>Édes volt a csók, amely ott <br>Ajkaidról rám esett, <br>De ki hinné, de ki hinné? <br>Csókod most még édesebb. <br><br>Száll az idő, mint a pille, <br>Melyet a szél ragad el, <br>Szemlátomást fogy az élet, <br>Szemlátomást hervad el. <br><br>Ám hervadjon, isten néki, <br>Érte nem is búsulok; <br>Nem vesz kárba, mit az élet <br>Fájáról lehullatok. <br><br>Ami elhal életembül, <br>Föltámad mint szerelem... <br>Oly mértékben nő szerelmem, <br>Amilyben fogy életem! <br>

Jer, Lili! nézd, langyos szellők <br>Lengetik a ligetet, <br>S illatozó híves ernyők <br>Mérséklik a meleget. <br><br>Jer, e szép juharlugosnak <br>Dőljünk le árnyékára, <br>S míg a gerlicék búgdosnak, <br>Vigyázz lantom szavára. <br><br>Kedves gyermek! fakadoznak <br>Kellemeid bimbai, <br>Pihegnek már s dagadoznak <br>Melled hattyúhalmai. <br><br>Az ifjuság kellemei <br>Mosolyognak orcádon, <br>S az életnek örömei <br>Virítnak zöld pályádon. <br><br>Olyan vagy, mint egy szűz rózsa, <br>Mely még csak tavaszt látott, <br>Melyet csak harmatgyöngy mosa, <br>S csak lágy szellőkkel játszott. <br><br>Mint egy Zephyr, mely virágos <br>Ligetek közt lengedez, <br>Illatokkal él, s balzsamos <br>Violákon tévedez. <br><br>Gyönyörűség és vidámság <br>Folyja körül ösvényed, <br>Mert még a szűz ártatlanság <br>Oltárán ég tömjéned. <br><br>De ki ne térj ez ösvényből, <br>Melyen most rózsát szaggatsz; <br>Oh, vigyázz, mert az örvényből <br>Soha ki nem gázolhatsz. <br><br>Ha elveszted az erkölcsnek <br>Intéző fonalait, <br>Számtalan veszedelmeknek <br>Leled labyrinthjait. <br><br>El ne hagyd őrangyalodat, <br>Hív, szelíd erkölcsödet; <br>Nyújtsd néki gyenge karodat, <br>Hadd vezérljen tégedet. <br><br>Csak ő menti meg szemedet <br>Ezer könnyhullatástól, <br>Ő menti meg szépségedet <br>A kora hervadástól. <br><br>Ő intézget karjaival <br>Paphus virulmányain, <br>S béfedez hív szárnyaival <br>Az öröm hullámain. <br><br>Óh, ezer örvény és hinár <br>Fogja pályád majd körül! <br>De ha ésszel s erkölccsel jár, <br>Hidd el, egybe sem merül. <br><br>Ezek légyenek őrei, <br>Kedves gyermek, szívednek! <br>Így a hiúság tőrei <br>Meg soha nem ejthetnek. <br><br>Ezek ismértetik veled <br>A sziréni hangokat; <br>Ezek mutatják meg neked <br>A gaz csapodárokat. <br><br>Szíved kedves rokonfelét <br>Néked ezek választják, <br>S földi éltednek édenét <br>Karjai közt megadják: <br><br>Hol szelíd öröm s vidámság <br>Lelke fog ápolgatni, <br>S az aranykori boldogság <br>Angyala csókolgatni: <br><br>Addig is, míg homlokodon <br>Aranyüstök omladoz, <br>Akkor is, ha majd arcodon <br>A rózsaláng hervadoz. <br><br>[1797-1799 között]