Miért élek ha nincs életem?<br>Nincs jövőm vagy ami van pusztulás<br>Talán ez lesz saját végem?<br>Csak annyit tudok hogy kaszára szál<br>A lelkem ahogy másé szokott<br>De az enyémnek már nincs már több szövet<br>A kezén de sírva könyörög<br>Hogy fojtson meg a halál tömör<br>Vén ósdi köpönyege<br>Mely már végső szó lenne...

Oly csönd hang hallatszik<br>S már ez is elmúlik<br>Csak már a lépések hallatszanak<br>A várfal kopog lábaik alatt<br>S a távolban hasonló hang<br>Mely valahányszor fel-fel cseng<br>A hegyek falairól visszhangzik<br>S a széllel fent a magasban játszik<br>Hallani hogy kopog a katonák páncélján<br>Az eső mely beszél a véres halál helyén<br>És igazat mond ez az átok<br>Távolban nem kívánt látottak<br>Oly sereg az mely félelmetes<br>Páncéljaik csörögnek véres<br>Lábnyomokat hurcolnak magukkal<br>Tompítja lépteiket foltokkal<br>Hirtelen megállottak <br>A sereg nem lép sokat<br>Ott a távolban kéz mozzanatok<br>Hátra tegezük felé nyúlnak<br>Majd felhúzzák nyilaik<br>S hirtelen elengedik<br>Hangjuk valami ciripelés<br>És eleik sajnos végzetes<br>Minden ember búj a falak<br>Védelmező árnyéka<br>Mögé hol nem éri gond<br>Jaj! annak ki még kinn volt<br>Mert lezúdult a sötét ég<br>Közöttük még rengeteg ég<br>Majd hirtelen csatakiáltás<br>Oly távoli végzetes hangzás<br>Karddal, dárdákkal rohannak<br>Most már végszó lesz veletek<br>Mert már mi zúdítunk rátok<br>Nektek nyilaink átok<br>De a mieink elvesztek<br>Páncélok hadai mellett<br>Majd ők jöttek támadással<br>A katapultok hadával<br>S a csatának már vége<br>Lelkek elvesztek véle<br>Oly csend lett hirtelen<br>Hangok elveszettek<br>Ahol régen vár állott<br>Most pusztult romhalom<br>Melyben vérfolyó volt<br>S benne rengeteg holt.<br>

<br>Te vagy a föld,és te vagy a tenger,<br>te vagy minden,mi kell nekem.<br>te vagy az életem,te vagy az álmom,<br>s tiéd a kéz,mely átölel.<br><br>Rólad álmodom hosszú éjszakákon<br>nem tudom eljössz?vagy csak álom ez?<br>Álmomban érzem bársony érintésed,<br>erős karjaiddal lágyan átölelsz.<br><br>De midőn ébredek könnyes lesz a párnám<br>mellettem nincs más,csak hűvös vánkosom,<br>s könnyeim között ébren elmerengve <br>érzem:már örökké rólad álmodom. <br>

<br>Mint halk sóhaj a szélben<br>mely könnycseppet szitál<br>úgy fogok én is sírni<br>ha nem leszel talán.<br><br>Úgy kérlek ne menj még<br>maradj itt nekem!<br>Sajgó szívemre gyógyír<br>egyedül te lehetsz..<br><br>elmúlt az ősz,a tél is,<br>újra jő a nyár.<br>Látod?A zúgó szél is <br>napsütésre vár.<br><br>Elmúlik egyszer minden<br>bánat és harag,<br>helyette jön majd új nap,<br>mely mosolyt fakaszt.<br><br>Látod?Itt vagyok én is<br>megfogyva,törve bár,<br>s fájó szívedre gyógyír<br>én leszek talán.<br>

Hallgatag a messzi táj<br>Az eltüntettet hangját <br>Keresi ezredek óta<br>Oly gyönyörű port szórt rája<br><br>De a szépség az nem szó<br>Hallgatag már ehhez szól<br>Hogy mily gyönyörű e táj<br>Messzi földről ugyebár<br><br>De mi ez a hang<br>Valami fel cseng<br>Hát persze szólott a természet<br>Hagyd meg e táj élő szépségét<br><br>Ne félj én nem bántalak<br>Most csak épp bámullak<br>Megvédlek akár életem árán<br>Hogy ne kelljen félned soha se már...