<br><br>Kerestelek a csöndes félhomályban<br>az alkonyatból nyúló éjszakában,<br>mondd meg! Merre vagy?<br><br>Kutattalak a tűnő messzeségben<br>s kiáltanék a messze zúgó szélben<br>hogy meghalld hangomat.<br><br>Kiáltanék újra és újra<br>de nem hallom hangodat vissza,<br>szólj hát! Merre vagy?<br><br>Jössz e már? Vagy felejtselek végleg,<br>temesselek a szívembe mélyen<br>mondd meg :hol maradsz?<br><br>Akarsz még? Vagy elfeledtél mindent<br>s meg sem látod már patakzó könnyem<br>mely lelkemből fakad?<br><br>S ha elmegyek fogsz e majd hívni<br>hogy válladon tudjam kisírni<br>mi felkavar?<br>

<br><br>Szeretnék egyszer még boldogan élni<br>messze hol csönd és béke van,<br>temetni mindent mi nem hagyott élni<br>s hinni hogy lesz még virágzó tavasz.<br><br>Szeretnék olyan messzire futni<br>hogy utol ne érhessen senki sem,<br>új álmokat és új reményt keresni<br>s ne zavarjon meg semmi sem.<br><br>Szeretnék végre megnyugodni<br>hogy ne sírjam többé át az éjszakát,<br>feltörő könnyemből szivárványt fakasztva<br>újra megtalálni százezer csodát.<br><br>Szeretnék hinni a kimondott szóban<br>hol nemes léleknek nyílik a virág,<br>zúgó viharként söpörve a rosszat,<br>hogy megtisztuljon e megromlott világ.<br>

<br>Hová tűnt minden? Mért nem érzem<br>ereimben a lüktető erőt?<br>Tegnap még éreztem: most hová tűnt minden<br>magával ragadta a száguldó idő?<br><br>Miért nem érzem az erőt karjaimban?<br>mért nem érzem a tavasz illatát?<br>Mért nem vágyom a felkelő nap fényét<br>hogy énreám ontsa első sugarát?<br><br>Hiszen tegnap még olyan boldog voltam<br>még magamba szívtam bőröd illatát!<br>Úgy szerettelek, olyan forró hévvel<br>ahogy a vihar borzolja a fát.<br><br>S most nem érzek semmit! Elcsitult minden!<br>Magaddal vitted lüktető erőm,<br>nem vágyom többé ajkad érintését<br>csak annyit szeretnék: legyen még időm!<br><br>Hogy megcsodálhassam a virágzó rétet<br>ahogy a napfényben fürdik a világ,<br>hogy újra érezzem tépett álmaim közt,<br>könnyektől fakasztva is nyílik még virág!<br>

<br><br>Szeretsz e majd, ha nem süt rám a napfény<br>s sötét hajamba szürke köd vegyül?<br>Ha halványul arcom boldog csillogása,<br>s arcom pírja már sápadt fényben ül?<br><br>Szeretsz e majd, ha karom ölelését<br>kósza simításként érzed majd talán?<br>Ha gyöngébben ölel mint ahogyan régen<br>mikor még sziklaként érezted talán?<br><br>Szeretsz e majd, ha kezem reszkető lesz,<br>s remegő ujjakkal simítom hajad?<br>Hisz én még most is annyira szeretlek<br>mint mikor először láttam arcodat!<br><br>Mint mikor először csókoltam az ajkad<br>karjaid közt oltva kínzó szomjamat,<br>számomra most is te vagy az egyetlen!<br>Nélküled nincs más, csak hűvös alkonyat!<br>

<br>Nem vágyom hidd el ,semmi másra<br>csak hogy álmaidban melletted legyek,<br>nem csábít már a tűző nap varázsa<br>ha karjaid között nyugalmat lelek.<br><br>Nem kérek semmit, csak maradj mellettem!<br>S úgy ahogy én is, őrizd álmomat!<br>Ne tévesszenek meg illó délibábbal,<br>hűs árnyékban is érezd jól magad!<br><br>Szoríts magadhoz! Hogy érezzem végre:<br>milyen boldog is vagyok veled,<br>hisz minden szavad, és minden ölelésed<br>oly boldoggá tesz, hogy nem is képzeled!<br>