Kinek szeme éget, mint izzó parázs fénye<br>Kinek pillantástól, reményemnek vége,<br>Kinek álma az enyém, és nem múlik el lassan<br>A szerelem mely éltet, hogy magam mutassam<br><br>Vállamon minden bús fájdalomnak súlya,<br>Nem teljesült álmok, szép lányok búcsúja<br>De míg szemed éget, s az eget látom benne,<br>Nem találsz mást, ki téged jobban szeretne.<br><br>Szeretlek, nem félek, elmondom én százszor<br>A lábam még remeg, de a szívem bátor<br>Önsajnálattól az ágyra leülve<br>Vágytól hogy lássalak, majd megőrülve<br><br>Visszatartom én a sóhajomat halkan<br>Hogy a szívdobbanásodat, mindig meghalljam.<br>Érezzem illatod, bőröd finomságát,<br>Hogy megérintse ajkam múzsám édes száját.<br><br>Kinek szeme éget, mint izzó parázs fénye<br>Kinek pillantástól, reményemnek vége,<br>Kinek álma az enyém, és nem múlik el lassan<br>A szerelem mely éltet, hogy magam mutassam<br>

Amikor azt hiszed rosszabb nem lehet,<br>amikor már a sors az arcodba sem nevet<br>amikor az asszonyod nem szeret,<br>akkor dobj a koldusnak kenyeret!<br><br>Amikor azt hiszed, hited elhagyott<br>amikor szíved már végleg megfagyott!<br>Amikor lelked már teljesen megszakad<br>akkor takarítsd le szemedről a sarat!<br><br>Amikor már magadon sem nevetsz,<br>amikor akár halott is lehetsz<br>amikor nem kívánsz nem szeretsz!<br>Akkor tényleg világgá mehetsz!<br><br>Amikor vége lesz ide lenn!<br>Amikor a kaszás kaszát fen,<br>amikor már nem számít semmi sem!<br>Akkor ments meg magamtól istenem!<br>

Nagyon szeretlek kedvesem,<br>és mást nem is tehetek.<br>Nagyot hibáztam,ez be is ismerem,<br>talán már jóvá sem tehetem.<br>Gyenge a lelkem,nagyon beteg,<br>de gyógyíts meg kérlek,kedves.<br>Légy a férjem,kérlek!<br>Hiszen,nagyon szeretlek téged.<br>Remélem,végre te leszel a párom,<br>és én ezt soha,de soha meg nem bánom.

<br>Olyan szelíden szóltam hozzád<br>olyan szelíden kértelek,<br>de hiába minden! meg sem hallod!<br>S nem akarsz róla tudni sem!<br><br>Olyan szelíden szóltam hozzád<br>mint a sóhajtó fellegek,<br>vagy az esti szélben összeérő<br>suttogó nyárfalevelek.<br><br>Miért nem hallod hogyha hívlak?<br>Mért kell hogy kiáltsak neked?<br>Mért nem érzed hogy tehozzád száll<br>minden szó amit suttogok neked!<br><br>Hallgatnál még rám de már késő!<br>Nem leszek mindig itt neked!<br>s hiába hívsz,nem tudok menni,<br>hisz ki tudja akkor hol leszek!

Sok minden kavarog a fejemben,<br>Legtöbbször az életem.<br>Hogyan élek?<br>Vagy talán,hogyan kellene?<br>Legyek magabiztos és szabad?<br>Vagy zárkozzak be s hallgassak?<br><br>Annyi ember van a világon,<br>Bár többségük rossz.Sajnálom.<br>Bárcsak mindenki jó lenne,<br>Boldog és nem színlelne.<br>Mert életük csak megjátszás,<br>Hamis lelkizés és hazudozás.<br><br>Visszatérve az életemre,<br>Tettek mezeje leple.<br>Boldog vagyok és szomorú,<br>Bezárkozott és szabadvágyú.<br>Hogy miért? Nem tudom..<br>Zűrzavar szelében fuldoklom.<br><br>S nem látom a kiutat,<br>Innen nem szabadúlhat.<br>Senki.Senkisem.<br>Még én magamsem.<br>Belátom itt nem én irányítok,<br>Sakktáblán én csak egy bábú vagyok.