<br><br>Buli a lebujban, mindenféle egyed.<br>Egymásra vadászó éhes-sóvár nemek.<br>Nyoma sincs a napi taposómalomnak,<br>Hétvégi este van, isznak szórakoznak.<br>A rexasztal körül tucatnyi fiatal.<br>Koccannak a golyók, éles a viadal.<br>A vezérféléjük szól egy bölcset néha,<br>S illik röhögcsélni a gyenge poénra.<br>Boros kólák bőven asztalon és fejben,<br>Vígan lubickolnak a dicső jelenben.<br>Magányos öregúr iszik a sarokba,<br>Barázdáit eke is szánthatta volna.<br>Üveges szem az üvegen, felejtené a bút,<br>Nehéz lesz- ő már megért egy háborút.<br>Szép számmal itt lazít a középkorosztály.<br>Néhány ital ára nem oszt nem szoroz már.<br>Épp most érkezett egy csacska fruska falka.<br>Látszik, egyik-másik kapható kalandra.<br>A pultnál festett hölgy a semmibe réved,<br>Pénzes gavallért vár, hátha erre téved.<br>Örömet ad pénzért. Nem hobbiból teszi.<br>Az állása megszűnt, de nem úgy a rezsi.<br>De félre a nyűggel, dübörög a zene.<br>A kikapcsolódás létfokú eleme.<br>A hangfalak előtt páran már táncolnak. <br>Rajtuk felbuzdulva többen párt alkotnak.<br>Már váltott a naptár lassan hajnalodik,<br>Az egész társaság összekapaszkodik.<br>Önkívületrítus, extáziskábulat,<br>Kikapcsolni mindent, ha az ember mulat.<br>Sajnos az éjszaka gyorsan tovaröppen,<br>Mindenki fáradtan mégis feltöltötten,<br>Indulnak pihenni oldottan dalolva.<br>Hétfőn aztán újra taposómalomba.<br>

Bárány vagyok. Űrt bolyongó kova égitestek<br>Peremén árnyat napfénnyel festek.<br>Szikrával fekete füstbe égnek hitét vésem,<br>S kezdem szélmalomharc-küldetésem.<br>Felhő-tenyér porban tett le langyos-szellő-lágyan,<br>Ott hol kő a párnám s föld az ágyam.<br>Jöttem. Hátrahagytam minden erőm, mágiámat.<br>Hoztam békét, vágyat, szép imákat.<br>Jöttem lobogó máglyát jégszoborként oltani,<br>Megváltás gyönyörhírét mondani.<br>Gomorra magma-talaján lépek apró s félénk<br>Mozdulattal, lelkemből tört, élénk<br>Márványcsókkal ébresztem a bűnöst bűntudatra,<br>Az éjszaka-lányt nap hangulatra,<br>S a vétekfiút megmosdatván így küldöm érte,<br>Bűz bugyrából, diccsel égi bércre.<br>Szenvedéllyel, ördög súlytól fájón nem görnyedve,<br>Lelke pilleszárnyon ring lebegve.<br>Szent erénnyel nyughatatlan, Földnek ismeretlen<br>Lényt alkottam, mi itt érthetetlen: <br>Ő sziromkézzel fanyűvők nyomán magot hintő,<br>Önzőn megbocsájtó, jóra intő.<br>Véres pengét kicsorbító, s nyitott sebet öltő,<br>Álmot író jóságtollú költő.<br>Reményt, s harmóniát agyagként én megformálom,<br>Sárból kincset gyúrok s eldobálom.<br>Szomjazóknak vizet, vak szemeknek napvilágot,<br>Szűzként szenvedőknek igazságot<br>Adni vágyok, s örömöt látni a puszta létben,<br>Nélkülözők sóvár, bús szemében.<br>Tanítani, élni, megőrizni az alkotás<br>Mesterségét, remekét mind csodás.<br><br>Bárány vagyok. Önzetlenség jogán jöttem adni,<br>Mégis valós célom itt maradni...<br>Ha kell, fázni, gyűlölet lángzáporában ázni,<br>Parázsszőnyegen könnyezve járni.<br>Gyilkos kéznek fáj a forrás tüzes égetése.<br>Szenny-fülnek a bárány bégetése.<br>Vészjósló ómen! S aki dagonyáját elhagyni<br>Rest, mert hiszi, máshol meg fog fagyni,<br>Annak lelkem kevés, csak húsom olthatja éhét,<br>Gyapjúm ölhetné rút didergését,<br>Vérem oltja csak szomját, borúját szenvedésem.<br>Hát itt a késem! Többé nem vésem,<br>Fénynek hitét fekete éjbe, a sárban kúszva!<br>És ki majd puha bőrömet nyúzza,<br>Saját szemével pillanthatja, mit mindig mondtam: <br>Belül sem farkas, csak bárány voltam.

Tényleg nyolc éve volt már öreg iskolám,<br>mikor kapudon beléptem először én ?<br>Majd segítő kezeket nyújtott sok tanár,<br>hisz ők is itt kezdték még annak idején.<br> <br>Mennyi szépet tanultam az évek alatt,<br>s milyen rövid így utólag ez a nyolc év!<br> Bár elmúlt már, mégis örökre meg marad<br>felidézem majd a múltra emlékezvén .<br> <br>Nyolc éve érkeztem remegő kezekkel<br>és most nyolc év után búcsúzom s elmegyek.<br>Tanáraimnak mindenért köszönettel<br> e remegő kézzel visszaintegetek!

Nem tudtam sohasem megköszönni neked <br>A rengeteg törődést, csodás életet <br>Nem volt soha erőm, ahhoz hogy kimondjam <br>S e percet hozzá korainak gondoltam <br>De megpróbálom, ha nem is lesz hibátlan<br>Elmondani mit kérek minden imámban <br>Annyit hogy élj túl, élj túl engem, ha lehet.<br>Önzés!... magamnak kérek boldog életet<br>Tudod. Ha te majd nem leszel én sem, miképp:<br>Ha te nem lennél? Itt most én sem lehetnék.<br>A világ most nyugodt és van benne varázs <br>Valamicske remény, pislákoló parázs<br>Egyszer sikerülni fog, mert ki kell mondjam <br>Amit e kis versemmel most még nem tudtam...<br>

Hogy lehet meg mindenem, ha nincsen semmin?<br>Ha van barátnőm, akkor miért nincs senkim?<br>Vannak haverok, de barát az egy sincs.<br>A becsület a világon a legnagyobb kincs.<br><br>Hamis a történelem és hamisak az álmok<br>Hamisak a fiúk és hamisak a lányok<br>Hamis vágyak és hamis az érzés<br>Hamis sebek és kamu a vérzés<br><br>Miért van az hogy a színfalak mögött<br>Rájössz hogy a világ rohadt és törött.<br>Meglátod a fényben a sötétséget<br>A lehetőségben a képtelenséget.<br><br>Mert nem lehet valódi, ami fénylik és csillog.<br>Minden mi igaz az matt, kormos és nem villog<br>A TVben minden olyan szépnek tűnik,<br>Miért kell a hazugság, ha az igazság szűnik?<br><br>A média dönt: hazafi vagy terrorista<br>Minden zsebben ott lapul a fekete lista<br>Üvölt a Föld, segítséget kér,<br>Mindenki kezéről csorog a vér<br><br>Van e még valódi egy hamis világban<br>A természet ereje ott a törzsben és az ágban.<br>Ezt az erőt soha nem győzöd le<br>Nem ő a felelős, ha pusztít, hanem te<br><br>Ő csak végzi a dolgát és nem érdekli semmi.<br>Hogy ott van a házad, kocsid, tudsz te újat venni.<br>De mindig elragadja azt, ami megilleti <br>Ez az ő földje, büszkén ki hirdeti.<br><br>Földrengés, özönvíz, hurrikán vagy hó<br>Nem, itt nem ő a gonosz, a betolakodó<br>Itt te vagy a hibás, mert azt hitted legyőzöd,<br>Az ő területét a sajátodként őrzöd.<br><br>Igen, fáj az igazság, az ember győztes akar lenni<br>De a legnagyobb ellenséget nem tudja megverni<br>Élj hát vele együtt, szolgáld ki és szeresd<br>És ő is szolgálni fog, csak a boldogságot keresd.<br>