<br><br>Hogyha már elmúltál legalább egyéves,<br>És épp kedved támad egy kis nevetéshez,<br>Melegen ajánlom alábbi pár sorom.<br>Vigyázz kész és rajta: kíméletlen ontom.<br><br>Kacskaringós út fut nyugatról keletre.<br>Mákvirág virágzik hosszában mellette.<br>Az úton is látok egy szép mákvirágot,<br>Ő Ödön. Elindul, hogy lásson világot.<br><br>Egy másik út nyugatról halad keletre.<br>Az ökörnek épp poroszkálni van kedve.<br>Így hát ez az út már ott van őalatta.<br>Még fütyörészik is keletre haladva.<br><br>Van egy harmadik út északról dél felé.<br>Kocsi zötyög rajta, nincs fogva ló elé.<br>Ennek az útnak van némi kis lejtése,<br>Ezért nincs a kocsinak lóra szüksége.<br><br>Csoda lenne, ha nem lenne negyedik út,<br>Amely véletlenül délről északra fut.<br>Tetszik, vagy nem tetszik, itt senki sem halad.<br>Kezdi is unni az út a dögunalmat.<br><br>Három út három utasa tart egyfelé.<br>Hogy majd találkoznak, egyik sem sejtené.<br>Pedig de. Mert három vándor három útja,<br>Beletorkollik a most még üres útba.<br><br>Már látja is egymást Ödön és az ökör.<br>Meleg van, elkélne most egy vizes vödör.<br>Útjuk a kereszteződésnél összeér,<br>És előgördül a lelassuló szekér.<br><br>Ödönszem, ökörszem egyszerre felcsillan,<br>Hiszen van bőven hely az üres kocsiban.<br>Urasabb a kaland kerékkel alattuk,<br>Csak akad egy gond, hogy innen nem lejt az út.<br><br>Sajnos patthelyzet,- ők ülnek a kocsi áll.<br>Az ökör nyugisan, Ödön nem, ő leszáll.<br>Ez kell az ökörnek, rádobja a hámot,<br>Érdekesebb szitut ember még nem látott.<br><br>Gázt ad az ökör egy ostorcsattintással,<br>Indul Ödön, nem húz ujjat kocsisával.<br>Az apró karaván elindul északra,<br>Északon alszanak már holnap éjszaka<br>

- Elhalkult a zene, Halványabb lett a fény. De a virágok neked nyílnak még! -Szemem könnyes, tekintetem a semmibe vész. Emléked itt marad, bár tested elenyész. - Másképpen szól a zene, Más milyen a fény. Lelked mára csillagok közt él. Átölel az angyalok szerető karja. Szívemet a fájdalom marja! - Búcsúzom mert mást nem tehetek! Isten veled, találjon békét a lelked! Fné. Bíró Mária

<br><br>Végtelen mezőben komor embertömeg.<br>Asszonyok, férfiak, fiatal és öreg.<br>Hatalmas áradat szótlan szempártenger.<br>Jobb sorsra érdemes több milliárd ember.<br>Eljöttek, itt vannak. Az okát ki tudja.<br>Válaszként; nehezül a csend ólomsúlya.<br>Középen csupasz kör, karéjba azt állják.<br>Ahogy a nézők az előadást várják.<br>Alázattal teli szent visszafogottság.<br>Itt valami készül- szinte bizonyosság.<br><br>Hatalmas dörrenés törte meg a csendet.<br>A porond izzani, púposodni kezdett.<br>Rövid hatásszünet, majd alakot öltött:<br>A kör közepében megjelent az ördög.<br>Újabb dörej hallik, gyomorba markoló.<br> Az égbolt kigyullad, alján egy tűzgolyó.<br>Aláereszkedik, szelídül, földet ér.<br>A fényliftajtóból előlép a tündér.<br>Pillantáscseréjük néma vérszerződés.<br>Ugyanazért jöttek: A földet megmentsék.<br>A legördögibb ördög, s a legtündérebb tündér<br>Nekilátott helyrehozni sok évszázad bűnét.<br>Minden helyrekerül, nekik ez apróság.<br>Varázs ellen nem ellenszer a gyarlóság.<br>Epilógvillanás, s eltűnt a jelenés.<br>A bús embertenger egy néma döbbenés.<br>Nyugalmas békesség szállta meg a földet.<br>Életkedv töltött meg több milliárd lelket.<br>E perctől számítva már törvényerejű:<br>Az ember-fogalom csak csupa nagybetű.<br><br>Éppen erre járó titkos idegen.<br>Te, ki áthajózol évezredeken.<br>Láttál-e már ilyet útjaid során?<br>Épült már göröngyből buja kánaán?<br>Ugye jösz még erre, érdekel jövőnk? <br>Mi lesz ha már nem lesz bűvös jótevőnk?<br>Megéri vajon az épp hozzánk szabott<br>Bolygóhajékunk a jövő századot?<br>

<br><br>Kabát, cipő még rajta a lányon.<br>Ruhástól terül el a díványon.<br>Könnyes a szeme, nagyon szomorú.<br>Lezajlott az utolsó randevú.<br><br>A szakítás derült égből érte.<br>A srác akivel a jövőt remélte,<br>Felrúgta vele a kapcsolatot.<br>Magyarázatot is alig adott.<br><br>Hitte a másik viszont szerelmét,<br>Hite most darabjaira hullt szét.<br>A szerelem, mit öröknek gondolt,<br>A mai randi porig lerombolt.<br><br>Mamája csendben hagyja hadd sírjon.<br>Tudja, hogy ez most enyhít a kínon.<br>Emlékszik még egy ősrégi bálra,<br>Úgy került haza, mint most a lánya.<br><br>Akkor is könnyes volt a kispárna,<br>Ő is dühös volt a fiújára.<br>Visszagondolva nem nagy esemény.<br>Túltette magát, jött az új legény.<br><br>Lánya magát már álomba sírta,<br> A takaróját megigazítja.<br>Könnyen túléli, olyan fiatal.<br>Apró csalódás még nem hattyúdal.

<br><br>A napsugár szórta a meleget.<br>Aztán felhő takarta az eget.<br>Megduzzadt és kiszakadt a felhő.<br>Eleredt a langyos nyári eső.<br><br>Csöpi az esőcsepp útnak eredt.<br>Millió társa közt ő is esett.<br>Felgyorsulva a föld felé hatolt.<br>Ő is az esőfüggöny része volt.<br><br>Ezt az utat már sokszor megtette.<br>A zuhanást mindig is szerette.<br>Aztán dobpergéskén földet érni.<br>Remek dolog esőcseppként élni.<br><br>Most is hamar földet értek sorban.<br>Csöpi viszont egy patakba csobbant.<br>Társai is szép számmal követték.<br>A patakot kiszélesítették.<br><br>Fürödtek és utaztak az árral.<br>Összecsillantak a napsugárral.<br>Megcsiklandozták a kishalakat.<br>Csöpiék jól érezték magukat.<br><br>A patak folyóvá szélesedett.<br>Gyors folyása lelassult lomhább lett.<br>A parton ivott egy marhacsorda.<br>Csöpi nem került tehéngyomorba.<br><br>A halak egyre nagyobbak lettek.<br>Csónakok helyett is hajók jöttek.<br>Miközben a hömpölygést folytatták,<br>A nagy hajókat meghintáztatták.<br><br>A folyó belefolyt a tengerbe.<br>Csöpi csapatával egyetembe.<br>A habok közt kicsit megpihentek.<br>Kipihenten újra útra keltek.<br><br>Feljött Csöpi a víz felszínére.<br>Napmeleget gyűjtött vízszívébe.<br>Könnyű párává változott teste.<br>Felemelkedett vissza a mennybe.<br><br>