Miféle út ez a lábam alatt?<br>Hideg mint Antarktisz jege<br>Ismeretlen sarkamnak<br>mint errefelé a szeretet melege.<br><br><br>Száradt fák az út mentén s<br>szemben jő velem tegnapi magam<br>Lehajtott fején feketült átok,ami földi<br>teremtők szeméből a napba sugárzott.<br><br><br>Miféle út ez a lábam alatt?<br>Száradt fák az út mentén<br>Idegen szívemnek e táj már<br>Tündér Ilonám sem lelem én.<br><br> <br>Milyen halvány ez a fény?<br>Itt van az Ősz,halottak évada<br>Gyűrött száradt koszorúk alatt<br>A megsemmisült ember maga.<br><br> <br>Miféle út ez az én utam?<br>Pogány tenger hullámai<br>A hitetlenség szívemhez fért<br>Hívnám,reszketnék,ha lenne még kiért. <br><br><br>

<br><br><br><br><br> <br>Ha felnőnek a gyerekek búcsút intenek.<br><br><br><br>Mikor második gyermeke is elment, már nem sírt napokon át,<br>csak állt a küszöbön s nézte az üres szobát,<br>fájó gombóc égette torkát.<br><br>Valami elszakadt és helyén egy seb fakadt,<br>ki egykoron belőle sarjadt, most máshol marad,<br>anyai szivére vasmarok tapadt.<br><br>Mindíg is tudta, hogy így lesz, de odázta volna míg lehet,<br>minden anya sorsa ez, mást nem is tehet,<br>ha szive nem, az idő majd oldja e percet. <br><br><br><br><br>

Magam ellen harcolok érted,<br>S hogy miért nem győzök, nem érted.<br>Miért vagyok gyáva?<br>Ha lelkem éktelen vadvirága<br>Testembe visszaszállna.<br>Elvittelek a titkos kertbe;<br>Küszködve, hogy tényleg gyer` be<br>Rettegve, hogy tüskéimtől<br>Véres sebbel mész el egyből.<br>Bárcsak levágnád mind e tüskét,<br>S érinthetném, mi megvéd,<br>Lelkednek finoman szőtt selymét.<br>Könnyű rétre bár ne vágynék;<br>Megöl ott a végtelen játék.<br>Nem süt a nap sem oly szőkén,<br>Átkozott fényétől megvakult már elmém.<br>Könnyeimet elsírtam mind, látod.<br>Fonnyadva álmodom üresen az álmot.<br>Ha feladsz engem a harcomban,<br>Elfogadom: így jól van.<br>De félek, mert emlékszem még,<br>Milyen is a nélküled-lét.

Sírt az őszi felhő<br>Süvített a szél<br>Ember arcú angyal<br>Hol lellek meg én?<br><br>Hó hull hóra<br>Holnap virradóra<br>Átölel a fényem<br>Fényed átkarolva.<br><br>Szikraeső hajlik<br>Lelket űz a vágy<br>Igába vert földi létben<br>Tiéd vagyok már,<br>Tiéd vagyok már!

<br><br><br>Requiem egy kertért<br><br><br>Kertterveztem zölddel,<br>domb aljában kővel.<br>Mezsgye füvén tipegővel,<br>virágszegély kisérővel.<br>Fürge gyíknak futásával,<br>üregi pók kuckójával.<br>Méhecskéknek döngicsével,<br>cirip tücsök énekével.<br>Rózsák bódult illatával,<br>madárkának trillájával.<br>Édes szőlő mosolyával, s<br>kerti padnak vonzásával.<br>De!<br>Mivégre ha mindez nem kell,<br>mit kezdjek e kedvvel?<br>Elillan mint tűnő álom, s<br>újra talán sose látom.<br><br><br><br> Írta: Lupták Gyula <br> Budapest, 2009-01-13<br>