<br><br>Kis ház a város és a természet között.<br>Lackóék családja szép helyre költözött.<br>Jobbra házak sora, rohanó emberek.<br>A másik irányban az élet csendesebb.<br><br>Zaj és nyugalom közt két élet határa.<br>Jobb helyen nem lehetne Lackóék háza.<br>Az óvodáig egyenes út vezetett.<br>Nagy csoportos volt, egyedül is mehetett.<br><br>Ha hazaért, kijárt játszani a rétre.<br>Nem egyedül, általában volt vendége.<br>Mindig elkísérte egy-két csoport-társa.<br>A természet-játszótérnek volt vonzása.<br><br>Barátai mind lakótelepen laktak.<br>Járt már sokszor náluk, ott is jót játszottak.<br>Csak hát egy panelház kis gyerekszobája<br>Nem a fogócskázásra lett kitalálva.<br><br>Ha kedve volt, estig a réten lehetett.<br>Csak a távoli erdőbe nem mehetett.<br>Mikor kimerülten visszatért a házba,<br>Friss virágot vitt a nagy padlóvázába.<br><br>Szülei dolgozni a városba jártak.<br>Csak úgy gyalogosan a közeli gyárba.<br>Hétvégén anya is lement a mezőre.<br>Apa meg vadászott odébb az erdőbe.<br><br>Egy nap, Lackót apukája megkérdezte:<br>Elvinné vadászni, van-e hozzá kedve?<br>Fia igent mondott. Holnap úgyis szombat,<br>Megbeszélték, reggel jó korán indulnak.<br><br>Szombaton a hajnal alig hogy meghasadt,<br>Útra kész volt Lackó egy pillanat alatt.<br>Apa elővette sörétes puskáját,<br>Előfüttyentette hűséges kutyáját.<br><br>Elindulhattak a harmatos mezőn át,<br>Csak hogy megzavarják az erdő nyugalmát.<br>Szép volt a hajnali harmatos varázslat.<br>Lackó azt sem tudta mi az a vadászat.<br><br>Egész közel jártak az erdő széléhez,<br>Felmordult a kutya, mert valamit érez.<br>És ekkor megmozdult egy közeli bokor.<br>Apró tapsifüles riadt fel álmából.<br><br>Pillanatok alatt játszódott az egész.<br>Apuka célzott és dörrent a lövés.<br>Illetve még mielőtt eldörrenhetne,<br>Felordított Lackó: Apa ne apa neee!<br><br>Nagyot szólt a puska, ott maradt a nyuszi.<br>Folyik Lackó könnye. Mit tettél apuci?<br>Odarohant hozzá, az ölébe vette.<br>Apja csak nézte zavartan, szégyenkezve.<br><br>Magához ölelte az apró állatot.<br>Könnyével öntözte, a szíve dobogott.<br>De mintha nem csak az ő szíve dobogna.<br>Ekkor kinyitotta szemét a nyuszika.<br><br>Szerencsére Lackó erős, elszánt hangja,<br>Apát a célzásban kicsit megzavarta.<br>Súrolta a nyuszit a puska sörétje,<br>De kisebb volt sebe, mint az ijedtsége.<br><br>Alig kelt fel a nap, elindultak haza.<br>Fut Lackó, ölében a rémült nyuszika.<br>Hűséges kutyájuk tart csak lépést vele.<br>Hátul kullog apa, s a lelkiismerete.<br><br>Fáradtan hazaért, a nyuszit lerakta.<br>Első dolga volt, hogy vízzel megitatta,<br>Elé tett aztán pár káposztalevelet.<br>Hálásan pislogtak rá a piros szemek.<br><br>A nyuszi a háznál végleg otthonra lelt.<br>Összebarátkozott Lackó szüleivel.<br>A kerten kívülre nem is kívánkozott.<br>Még a kutyával is összehaverkodott.<br><br>Apa most is kimegy néha az erdőbe. <br>Élelmet visz az erdei etetőkbe.<br>Puskája a kamra mélyén rozsdásodik.<br>Hat éves fiától megtanult valamit.<br><br><br><br>

<br><br>Versem aranyifja (nevezzük Gergőnek)<br>Nincsen híján önbizalomnak, erőnek.<br>Nem nevezhetném őserőnek erejét,<br>Szteroiddal tömi szép nagy kerek fejét.<br><br>Tetőtől talpáig tömör vázszerkezet.<br>Taréjfrizurája egy külön fejezet.<br>Ahova odacsap, olaj törhet elő,<br>Köztiszteletnek örvendő verekedő.<br><br>Csupasz széles vállán számtalan tetkója,<br>Biztos mindnek akad mondanivalója.<br>Fülében, orrában belelőtt karikák,<br>Körberöhögném, de félem a kritikát.<br><br>Kerülendő inkább világos nappal is.<br>Kivert kutya módra alantasan hamis.<br>Hogyha létezésed ütközik elvével,<br>Te is ütközésbe kerülhetsz öklével.<br><br>Próbálná leplezni, de agya alig vág,<br>Kopott mint a rajta levő farmernadrág.<br>Azért írástudó, hisz járt iskolába,<br>És úgy tudja ő egy szemétdomb királya.<br><br>Lehet, hogy szemétdomb ahol élsz egykomám.<br>Neked valóbb helyen lehetnél fenn a fán.<br>Elnézve gondoktól barázdált arcodat,<br>Ha rajtad múlik a szemét örök marad<br><br><br>

<br><br>Hogyha már elmúltál legalább egyéves,<br>És épp kedved támad egy kis nevetéshez,<br>Melegen ajánlom alábbi pár sorom.<br>Vigyázz kész és rajta: kíméletlen ontom.<br><br>Kacskaringós út fut nyugatról keletre.<br>Mákvirág virágzik hosszában mellette.<br>Az úton is látok egy szép mákvirágot,<br>Ő Ödön. Elindul, hogy lásson világot.<br><br>Egy másik út nyugatról halad keletre.<br>Az ökörnek épp poroszkálni van kedve.<br>Így hát ez az út már ott van őalatta.<br>Még fütyörészik is keletre haladva.<br><br>Van egy harmadik út északról dél felé.<br>Kocsi zötyög rajta, nincs fogva ló elé.<br>Ennek az útnak van némi kis lejtése,<br>Ezért nincs a kocsinak lóra szüksége.<br><br>Csoda lenne, ha nem lenne negyedik út,<br>Amely véletlenül délről északra fut.<br>Tetszik, vagy nem tetszik, itt senki sem halad.<br>Kezdi is unni az út a dögunalmat.<br><br>Három út három utasa tart egyfelé.<br>Hogy majd találkoznak, egyik sem sejtené.<br>Pedig de. Mert három vándor három útja,<br>Beletorkollik a most még üres útba.<br><br>Már látja is egymást Ödön és az ökör.<br>Meleg van, elkélne most egy vizes vödör.<br>Útjuk a kereszteződésnél összeér,<br>És előgördül a lelassuló szekér.<br><br>Ödönszem, ökörszem egyszerre felcsillan,<br>Hiszen van bőven hely az üres kocsiban.<br>Urasabb a kaland kerékkel alattuk,<br>Csak akad egy gond, hogy innen nem lejt az út.<br><br>Sajnos patthelyzet,- ők ülnek a kocsi áll.<br>Az ökör nyugisan, Ödön nem, ő leszáll.<br>Ez kell az ökörnek, rádobja a hámot,<br>Érdekesebb szitut ember még nem látott.<br><br>Gázt ad az ökör egy ostorcsattintással,<br>Indul Ödön, nem húz ujjat kocsisával.<br>Az apró karaván elindul északra,<br>Északon alszanak már holnap éjszaka<br>

- Elhalkult a zene, Halványabb lett a fény. De a virágok neked nyílnak még! -Szemem könnyes, tekintetem a semmibe vész. Emléked itt marad, bár tested elenyész. - Másképpen szól a zene, Más milyen a fény. Lelked mára csillagok közt él. Átölel az angyalok szerető karja. Szívemet a fájdalom marja! - Búcsúzom mert mást nem tehetek! Isten veled, találjon békét a lelked! Fné. Bíró Mária

<br><br>Végtelen mezőben komor embertömeg.<br>Asszonyok, férfiak, fiatal és öreg.<br>Hatalmas áradat szótlan szempártenger.<br>Jobb sorsra érdemes több milliárd ember.<br>Eljöttek, itt vannak. Az okát ki tudja.<br>Válaszként; nehezül a csend ólomsúlya.<br>Középen csupasz kör, karéjba azt állják.<br>Ahogy a nézők az előadást várják.<br>Alázattal teli szent visszafogottság.<br>Itt valami készül- szinte bizonyosság.<br><br>Hatalmas dörrenés törte meg a csendet.<br>A porond izzani, púposodni kezdett.<br>Rövid hatásszünet, majd alakot öltött:<br>A kör közepében megjelent az ördög.<br>Újabb dörej hallik, gyomorba markoló.<br> Az égbolt kigyullad, alján egy tűzgolyó.<br>Aláereszkedik, szelídül, földet ér.<br>A fényliftajtóból előlép a tündér.<br>Pillantáscseréjük néma vérszerződés.<br>Ugyanazért jöttek: A földet megmentsék.<br>A legördögibb ördög, s a legtündérebb tündér<br>Nekilátott helyrehozni sok évszázad bűnét.<br>Minden helyrekerül, nekik ez apróság.<br>Varázs ellen nem ellenszer a gyarlóság.<br>Epilógvillanás, s eltűnt a jelenés.<br>A bús embertenger egy néma döbbenés.<br>Nyugalmas békesség szállta meg a földet.<br>Életkedv töltött meg több milliárd lelket.<br>E perctől számítva már törvényerejű:<br>Az ember-fogalom csak csupa nagybetű.<br><br>Éppen erre járó titkos idegen.<br>Te, ki áthajózol évezredeken.<br>Láttál-e már ilyet útjaid során?<br>Épült már göröngyből buja kánaán?<br>Ugye jösz még erre, érdekel jövőnk? <br>Mi lesz ha már nem lesz bűvös jótevőnk?<br>Megéri vajon az épp hozzánk szabott<br>Bolygóhajékunk a jövő századot?<br>