Tart vissza minket félelem<br>Megfontolásra késztet intő példa<br>Mégsem hagyhatjuk annyiba, nem dobhatjuk el<br>Álmainkért bizony küzdeni kell<br>Álmainkért, mi bennünk rejlik<br>Mindidők végezetéig, örökké....

.. Hogy mást ölelsz, hogy csókod másra ragad át.<br>Szemeim pirosló ajkadon, mert szívem azon lát!<br>Elfogytak percek, rendre sűrű harag.<br>Jellemed nem, de illatod velem marad!<br><br>Arcom, az arcod finom mosolygások íve.<br>Ajkad szív piros, őrölt mosoly színe.<br>Kápráztat szeme, szíve arcvonásom gyengéje.<br>Mámorító alakja, hangszálaim pengéje .. !<br><br>Nem hétköznapi fájdalom, szívem gyanánt érzem.<br>Tízpercen belül több sebből vérzem!<br>Tétlenség, maga a megőrjítő álom!<br>Halk sóhaj, majd csendben tovább állom ..

<br>Elvonulunk csendben halni<br>fáradt szívünk megnyugtatni,<br>hogy nyugodjon,hogy ne verjen<br>fájó időket feledjen.<br><br>Elfeledjen minden bántást<br>könnyet,csókot,hamis áldást<br>S révedve a másodpercbe<br>leltárt vonni,érdemes e<br><br>Érdemes e,számot vetni<br>múlt időkbe temetkezni<br>Feltépni sok izzó heget<br>lelket ölő emlékeket.<br><br>Emlékeket,fájót,izzót<br>visszakérném, nem is úgy volt<br>De az ember lánggal égő<br>Aki első, új utat tör.<br><br>Új utat tör,törvényt neked<br>Iránytűt,hogy ember lehess<br>Ember legyél, az is maradj<br>Véred szavát sose tagadd!<br><br>Sose tagadd bűneidet<br>Fákra feszült könnycseppeket<br>Fáklyás voltál,világító<br>Tiszta lelkű,mint a friss hó.<br><br>Elfáradtunk,hát meghalunk<br>Sérült szívvel elbujdosunk.<br>Nyugodjon meg,már,ne verjen<br>Uram.Kérlek áldj meg engem.<br>

<br><br>Valahol lenn délen, távoli vidéken szörnyű szél tombolt.<br>Mocsaras lápvidék,- szárította vizét. Jó kis tájfun volt.<br>Végezte a dolgát, azután odébbállt. Elhaladt tova.<br>Őhozzá hasonló erejű pusztító nem volt még soha.<br>Irányt váltott néha, bement sok hajlékba. Kavarta a port.<br>Amit csak lehetett, lapátra tehetett, magával sodort.<br>Lápvidék gyümölcse, a mocsár szülötte apró barna mag.<br>Felkapta az örvény, a fizikatörvény. Sebesen haladt.<br>Ha a földbe hullna, virágba borulna, mi lenne vajon?<br>(Tessék kicsit várni, nincs esély leszállni. Innen folytatom.)<br>Sodródott hát tovább, messze hagyta honát- szél játékszere.<br>Légy tanúja annak: véletlenek vannak- épp házad fele.<br>Valahára végre a portád végébe becsapódhatott.<br>Gyökeret eresztett, növekedni kezdett, virágként hatott.<br>Létezni óhajtott, pár bimbót kihajtott. Hozott néhányat.<br>Mondom már fajtáját. A teremburáját, ne nyisd ki szádat.<br>A portád végében, trágyadomb szélében húsevő virág.<br>Ki ne menj a kertbe, ne jusson eszedbe, mert még nekedlát.<br>Husira éhesen nyújtózik kéjesen.- Oszt most mit egyek?<br>Hála ott a trágya, az enyészet ágya. Dőlnek a legyek.<br>A szirmai között hamar döglik a dög, sok felszívódik.<br>Hatékonyan bírja, több elpusztul mintha kend légyirtózik.<br>Nem maradt más hátra végre valahára; Kikeveredjek.<br>Valami csattanót, vers végére valót még rímbe szedjek.<br>Hopp! ott van egy birka, friss fazonra nyírva. Te műved, tudod.<br>Ez meg az én művem. Elolvastad hűen? Ugye lájkolod?<br>Közös birkánk éhes, fűlne az evéshez, és nem tagadja.<br>Előtte a virág, nyújtja felé szirmát. Jöhet! Bekapja.<br>(nem marad írmagja)<br>

Milyen szép lenne ez az este!<br>Göncölszekér, nyáréji fuvalom, <br>Egymásba boruló két szerelmes teste.<br>Gyémántgyökér burj?nzik utadon.<br><br>Olyan szép lehetne ez az éj...<br>Útj?ra tér a gondolat...<br>Halott fájáról hulló falavél <br>A földre hull s a földön marad.<br><br>Oly szép lenne ez az éjjel!<br>Kár, hogy messze vagy nagyon.<br>Egymásba szóródhatn?nk széjjel, <br>Mint vércseppek a fehér havon.