Nyár végén, - korai, langyos estéken<br>Kiülnek a kapu elé idősek és vének.<br>A lemenő napra oly bánatosan néznek,<br>Mintha csak éreznék, rövid ez az élet.<br><br>Hófehér hajukat olykor szellő fújja,<br>Arcukon meglátszik a sok évnek súlya.<br>Megtettek már mindent, amit tenni kellett,<br>Az idő is... rég eljárt őszes fejük felett.<br><br>Reszkető kéz nyúl mindenki fele,<br>Cukorkát kínál az egyik öreg néne.<br>A fogatlan ajkak csendesen mozognak,<br>Már nekik az életből ennyi édes juthat.<br><br>- Menjünk be! - szól a cukrot kínáló,<br>Úgy érzem, egyre jobban fázom.<br>Búcsúznak szótlan... egy fejbólintással,<br>Kiül-e mind holnap is? - ezt a Jó ég tudja!

Sötét a felhős ég,<br>mámoros buja fény<br>villan az ég kékjén,<br>jő az égi áldás,<br>fújja szél szaporán,<br>jöttének ad hangot,<br>görget ő nagy hordót,<br>a fénnyel cikázó,<br>télben villámló<br>égi áldás jő,<br>égi tünemény,<br>így tél közepén,<br>borús estében<br>nyár jut eszembe,<br>csodás évszakok,<br>hova bújtatok,<br>nem tudni, már mi van,<br>tél-e, vagy már tavasz.

Még karjaiddal melegen átöleltél engem.<br>Még emlőidből tápláltál édes anyatejjel,<br>Még védelmet éreztem, jó anyám, öledben.<br>Még a sors nem szúrt meg ezer tüskéjével,<br>Addig volt jó nékem...<br><br>Még esténként hallhattam altatódalodat,<br>Még tanítottál engem a sok-sok szavakra,<br>Még imáidban is az Istent kérted értem,<br>Még álmodtál rólam minden egyes éjjel,<br>Addig volt jó nékem...<br><br>Még karácsony napján kalácsod ehettem,<br>Még fekete kenyered jobban ízlett nékem,<br>Még hazavártalak mindenhonnan téged,<br>Még az élet vidám napokat hozott nékem,<br>Addig volt jó nékem...<br><br>Még Anyák napján, neked virágot vihettem,<br>Még körülcsókoltál könnyekkel küszködve,<br>Még szemeidből derű és egészség sugárzott,<br>Még erőd mindent legyőzött ezen a világon,<br>Addig volt jó nékem...<br><br>Még zengő muzsikaszó felvidított engem,<br>Még hangjától nem folyt könny szememben,<br>Még hirtelen, tova nem szállott egészséged,<br>Még halálod tőlem örökre el nem választott,<br>Addig volt jó életem...

Oly gyorsan szállsz el fejem felett, könyörtelen vagy,<br>Magaddal vittél mindent, mi történt, csak emlékeket hagysz.<br>Elvitted magaddal, valaha fekete és dús, ragyogó hajamat,<br>S mit hagytál azóta... fehéren csillogó, ezüstös szálakat.<br><br>De sok örömet, bánatot és sírást cipelhetsz magaddal,<br>Azért meg nem állsz egy pillanatra, semmikor és soha.<br>Ó... te tovaszálló, könyörtelen, fukar, aljas és mostoha,<br>Előbb-utóbb te leszel és voltál is mindenki gyilkosa.<br><br>Néha, esténként, ha mégis felnézek a jó, öreg holdra,<br>Kérdezgetném sok mindenről, ha ő válaszolna.<br>Nem felelne semmire, noha a választ csak ő tudja,<br>Hisz` fenn volt ő az égen a földnek születése óta.<br><br>Hiába hát minden, sajnos, egyre csak öregszünk,<br>Bizony, a szép nyár tovaszállt s elmúlott felettünk.<br>Bele kell nyugodnunk abba, hogy már ősz van,<br>És tudnunk kell, jő a tél, de nem tehetünk róla.

Elmegyek messzire<br>s nem biztos hogy visszajövök <br>ki látott, s lát <br>remélem megjegyez egy életre<br><br>Ha visszajövök fel ismersz e?<br>elfelejtetted e arcom?<br>sok időt voltam oda <br>s már ismeretlen vagyok<br><br>Mágváltozok s felnövök <br>nem leszek már gyerekes<br>s belsőleg se ismersz meg <br>de bennem maradt akit ismertél.