<br><br> Szeretnék már másfelé nézni,<br> De szemem vonzza ez a kép.<br> Szeretnék végre megnyugodni,<br> Hogy engedjen fel már a jég.<br> Nézem az arcod. Mosolyogsz rám,<br> Szemed vidáman rám tekint.<br> Mintha jósként jövőbe látnál<br> Törékeny ujjad búcsút int.<br> A szívem elszorul megint.<br><br> Ha az ókorban éltél volna,<br> S viselsz tógát és bőrsarut,<br> Megvívtál volna Góliáttal,<br> Vagy Lehelként döngetsz kaput.<br> Átkelsz a hegyen Hannibállal,<br> Felfedezed Amerikát.<br> Senki szigetén kincset lelsz és<br> Legyőzöd a spanyol bikát.<br> Megnyertél volna száz csatát.<br><br> De te az újkorban születtél.<br> Jetek hasítják az eget.<br> Computer volt a te világod,<br> És popzene az életed.<br> Mégis, lehettél volna győztes,<br> Tudós, tűzoltó, vagy tanár,<br> Vagy mérnök apád nyomdokán,<br> Ha nem lett volna lehetetlen,<br> A kis fehér port tenyeredben<br> Legyőzni egy nap hajnalán?<br><br> S így: Emlék lettél Unokám.<br><br>

Olyan jó,hogy vagy nekem,<br>Életem nélküled el sem képzelem.<br>Az,hogy megismertelek,a legnagyobb ajándék,<br>Ilyent,mint Te,egy ember sem talál még.<br>Mikor meghallom neved,s látom gyönyörű szemed,<br>Elképzelek egy csodás napot együtt,csak veled.<br>Tudom,Rád bármikor számithatok,<br>Felhőkre neved mesésen felirhatom.<br>Köszönöm,hogy itt vagy és megosztod velem életed,<br>Jobb barátot,mint Te,el sem képzelek.

<br><br>Őszirózsás szombat délelőttön<br>Vásárlás után hazavetődöm.<br>Felkészülve egy újabb csatára.<br>Nyerni fogok végre-valahára.<br><br>Most is a konyha küzdelmem tere,<br>Ma azért is megbirkózom vele. <br>Magad uram, ha már nincsen párod.<br>Valami egyszerűt kitalálok.<br><br>Ha jubilálnám remekeimet,<br>Amit jó ha a kutyám megevett,<br>Gyásznapom lehetne minden napom,<br>De nem az vagyok, aki feladom.<br><br>Egyszerű legyen! - Van is ötletem.<br>Ma lecsót főzök, úgyis szeretem.<br>Egyébként is most van szezonja.<br>Ez győztes harc lesz. Irány a konyha.<br><br>Már serceg is a zsír a fazékban. <br>Eddig stimm. Lámpalázam azért van.<br>Belekerül a lelke, a hagyma.<br>Abálódik kétséget sem hagyva.<br><br>Amíg puhul, kolbászt szeletelek,<br>Hogy szaporább legyen, tojást verek.<br>Kutyámon látszik, nem bízik bennem.<br>Ő sem tudja elvenni jó kedvem.<br><br>Sót szórok az üveges hagymára,<br>Jöhet a paprika, az van hátra,<br>Na meg pár darab szép paradicsom.<br>Ezeket a hagymára aprítom.<br><br>Félig-meddig már kész az ebédem,<br>És ehető is,- végre megérem.<br>Isteni az illata, ahogy fő.<br>De jajj! Egyszer csak becsap a mennykő.<br><br>Az utolsó paprikát metélem.<br>Amikor belehatol a késem,<br>Egy rút hernyó fordul ki belőle.<br>Majdnem elrókáztam magam tőle.<br><br>Belepottyan a félkész kajámba,<br>Fakanál elő,- nyúlok utána.<br>Kavargatom, de nem tűnik elő.<br>Beledinsztelődik, biztosan szétfő.<br><br>Nem hagymától könnyes már a szemem.<br>Lecsót ennék, de ideget eszem.<br>Kutyám pislog, ő előre tudta,<br>Hogy ma újra kárba megy a munka.<br><br>Megmaradt a szeletelt kolbászom,<br>Bevetésre készen pár tojásom,<br>Belekerülnek egy serpenyőbe,<br>Onnan pedig korgó bendőmbe.<br><br>A kolbászos tojást lapátolom,<br>A lecsót meg kutyám elé tolom.<br>Megterítve a kis konyhaasztal,<br>Volt már ennél rosszabb,- ez vigasztal.<br><br><br><br><br>

Amit a szív kalitba zár, mégsem rab:<br> <br><br><br>Szabadabb Ő minden madárnál,<br>Mégis veled van míg maradnál.<br><br>Ha alszol ledönti gátjaid, s<br>Az éj fátylára vetíti álmaid.<br>Néha furcsa tájakra kisér, s<br>Ha ébredsz, róla álmod mesél.<br><br>Békét hoz ha jó, s te is jó vagy,<br>Féltőn tanít, de kétséget hagy.<br><br>Szilaj ifjuságod élteti,<br>Érett éned vágyát fékezi.<br>Ám midőn az alkony megérint<br>Érzed az időt mi megrémít.<br><br>Tudja az órát mit nem mond el,<br>De ha lejár, már úgy sem kell.<br><br>Persze félsz, mert a tested gyenge,<br>Nélküle csak por vagy és pernye.<br>Elhozza gyermekét a reményt, s<br>Te görcsösen fogod a kezét.<br><br>Ha rájössz, hogy mindez sevégre,<br>Emelt fővel nézhetsz elébe.<br><br>Lám, lelked az mi tenmagad,<br>Testünk csak eszköz és elhervad.<br>Megírja s rendezi sorsodat,<br>Így lesz az életed sorozat!?<br><br><br><br> Zárszó: Lelkünk az mi szeret, testünk csak közvetít. <br>

<br><br><br>Kétségekkel teli, halk pillanat, <br>amikor már szeretni félek<br>kizáródnak a vágyak és remények!<br>Te mégis közelebb lépsz...<br>S bennem rebben a lélek!<br><br>Bűvös láng lobban a csendben<br>bekerit, vonz, melegit,<br>fényörvényként elnyel<br>érintesz....s engedek.<br>Túl időn és téren<br>valami ősi szenvedéllyel<br>csókolunk.<br>S a pillanat varázsának<br>fogságában<br>Te és Én <br>eggyek vagyunk!<br><br>