Várj Reám s egyszer megjövök,<br>Zord hideg télben,ha hull a hó,<br>A tájat elfedi tejfehér köd,<br>Néma csendben mint jeges takaró.<br><br>Várj ha rügyet bont langyos tavasz,<br>Lelkem mélyén megtörik a kővé vált világ,<br>Szívemből távozik,messze száll a panasz,<br>S helyét átveszi egy tündöklő szép virág.<br><br>Sivataggal jő égető forró nyár,<br>A szívem még lüktet,érzelmekkel tele,<br>Megüzenem neked:érkezem,várj reám,<br>Eme perzselő idő megenyhül majd veled.<br><br>Borongós,fájdalmas évszak közeleg,<br>Feledésbe merül,elszürkül a világ,<br>Az ősz nem kímél,fáknak könnyként hull levele,<br>Mi szívemből eredt,most elhervadt a virág.<br><br>Elfelejtettél,nem vársz többé rám,<br>Már majdnem sikerült,de most vihar tombol,tép a szél,<br>Felettem földhalom,elfogytam,mint a nyár,<br>Csöndesen hull a hó,megjött már a tél...

Csillagként rátok ragyogok,<br>A világnak csak fényt adhatok,<br>Óriás vagyok,de el nem érhettek,<br>Életetek soha meg nem érthettem.<br><br>Mesélhetnék sokat,figyellek titeket,<br>Tűnődöm vajon mi lakik bennetek.<br>Gonoszság,kapzsiság,egymásnak ártás<br>Vagy türelem,szeretet és életre vágyás.<br><br>Emberek!porszemek vagytok csupán,<br>Nem hallanak titeket,nem is látnak tán.<br>Egy napon magatokat teszitek a sírba,<br>Meg is van ez már régóta írva.<br><br>Egymás fájdalmát közönnyel nézitek,<br>Kit megtört az élet ti töritek jobban meg.<br>Nem zavar titeket hörögve haldokló,<br>Nem hat meg titeket éjféli sirató.<br><br>Pénz beszél,persze!A vagyon hatalom,<br>A kapzsiság áttapad,mint aranyra a korom<br>Zengve ünnepeltek legyőzött népeken,<br>Halottak felett üvöltve az éneket!<br><br>A jó nem győz,nem is létezett soha,<br>Csak a bűn volt,s az ostoba tudat<br>Mely befolyásolható,kárpótolható,<br>A változás hangja így szépen elnyomható.<br><br>Fényem tündököl,nem rejti el köd,<br>Az élet egyetlen,mindenki maga dönt,<br>Gondolatom soha el nem nyomhatjátok,<br>Bár nem akarjátok,de vigyázok rátok!<br><br>Fényem végtelen,nem fog elmúlni,<br>Előbb fog az élet a Földön kimúlni.<br>Ne nézzetek az égre,ne figyeljetek rám,<br>Hagyjátok nyugodtan,hogy elnyeljen az ár!

Egy élet tovatűnt,nem zavarja már,<br>Hideg téli fagy,forró meleg nyár.<br>Langyos szép tavasz,hervadó borús ősz,<br>Vidám kedv elillan,végül a fájdalom győz.<br><br>Éltem eleget,tán többet,mint kellett volna,<br>De egyszer csak elszállt,tovatűnt az óra.<br>Emlékemben feltűnik messze a múlt,<br>S koszos,sötét könnyem a porba lehull.<br><br>Elgyötör az élet,milliónyi gond,<br>Zúgó vízesésként elmédre ront.<br>Hömpölygö áradat,elhagyja a medret,<br>Egy jó dolgot mondj,csak egyetlen egyet<br><br>Amiért élni érdemesebb volna,<br>Vállamra a teher tovább nem omolna,<br>Végzetes harc ez,dönteni neked kell:<br>De vigyázz,döntésed súlyát cipelned kell!<br><br>Túléled vagy sem,tőled függ igazán<br>Egyetlen gondolat elég lehet csupán.<br>Szép nap van ma,az újrakezdés napja,<br>Az idő elszállt. De én életben maradtam!

A házak közt kóbor macska <br>ténfereg<br>tarkómon hideg a lámpafény<br>szeretnélek!<br><br>de<br>gyorsuló idő hurcol szekerén<br><br>fent <br>július csillagai fénylenek <br>s meleg éji szélben <br>lélegzik a csönd<br><br>a hiányod<br>sustorog a fákon , <br>átölel, mint az álom <br>s hintázik odafönt.

Ha majdcsak az álmok <br>maradnak<br>s zörgő, rozsdabarna levelek <br>a fák alatt<br>akkor idézlek , <br>lobbanó őszutói fények <br>sétányain <br>amikor megismertelek<br>már térdig jártunk <br>az őszben ,<br>mohó szám vágyott a szádra<br>az érintésedre , <br>egy ziháló<br>suttogó kiáltásra, hogy ...még,még ! <br>akkor még <br>testünk égett a forróságtól<br>akkor kettéhasadt tőled még az ég is<br>akkor még megolvadtak tőled<br>a kövek , <br>?elmentél mégis <br>már csak öled göndör <br>rőzselángját őrzöm<br>az idegeimben <br>térj vissza !<br>kiálts fel ! érints meg !<br>kulcsolj gyönyörű tenyeredbe !