Tudod ugye? ha becéző szavaid<br>Ott világítnak a párnám sarkain<br>a sötét szobában ? akkor elhiszem<br>a szerelmet. Elragad a képzelet<br><br>A pókhálóba bújt mosolypillanat<br>álmot szőtt és kicsipkézte a falat<br>S a jelen átpergett mint homokóra<br>egy másik, magasabb dimenzióba<br><br>A behúzott függönyön át kacsintott<br>majd gyorsan belopódzott a vágy. Táncolt<br>A keringőjét járta szakadatlan<br>Nem fáradt, - ébren találta a hajnal<br><br>Mozdulata egy pillanatra megállt<br>Még a zene is suttogóra váltott<br>S a kották violin kulcsa magába<br>zárta ? örökre ? szerelmünk dallamát

Esik eső, szép csendesen csepereg,<br>Csak azért sem veszi el a kedvemet,<br>Ezt a napot vártuk mi már egy éve,<br>Éltünk eddig a szép nap emlékével.<br><br>A rossz idő senki kedvét nem szegte,<br>Gyülekeztünk Vadászháznak termébe,<br>Vezet minket őzpörköltnek illata,<br>Várt bennünket sok szorgos kéz megterített asztala.<br><br>Örömkönnyek, ölelések, kacagás,<br>Megérkezett a sok régi jó pajtás,<br>Régen látott jó szomszédok, osztálytárs,<br>Szívünk, lelkünk boldogsága ez, nem más.

Szépnek tűnő dallamok,<br>Tisztán zengő hangok.<br>Valami becsaphatott,<br>Meghajolt árnyékok.<br><br>S te mégsem adtad fel,<br>Tömted magad hittel.<br>Valaki dúdolt neked,<br>Szíved tiszta meleg.<br><br>Ablakod zárva, csukva,<br>Nincs ki, bújjon oda.<br>Csillámló éjszakákon,<br>Most csak hozzád vágyom.<br><br>Hangtalan suttogását,<br>Hangos muzsikáját,<br>Én hallgattam hajnalban<br>Létem volt hangtalan.<br><br>S olyan halkan jöttem,<br>Léptedet követtem.<br>Hadd haljam énekedet,<br>Csak ennyit kérhetek.

Nem tudsz eltagadni, <br>árnyékként követelek<br>megvert- megáldott képzeletemmel<br>mely őrzi a csodákat,<br>lábad ívét , csípőd hajlatát, a vállad<br>bódító illatát az ölednek<br>s szép csókra-nyíló szádat<br>Mindig ,mindig téged várlak !<br>S éjszakáimon visszatérsz te<br>vágyammá és kínommá felépítve<br>S újra látlak ! Látom a csodádat<br>zuhog az igézet,<br>kitakart testtel virrasztok érted<br>kitakart, feszülő idegekkel<br>lélegzetem<br>lázasan zihál<br>Nincsen előled menedékem<br>az ősanyag vagy bennem<br>a paráznaság <br>egy ölelés égető hiánya <br>titok vagy<br>kőteher<br>kárhozat<br>van-e legalább részvéted irántam?

Látnom kellene <br>megérinteni,mint csodatévőt<br>s hűs tenyeredbe rejteni<br>lázas arcom<br><br>így várni a végsőt !<br>a feloldozást !<br>hogy a perc örökké tartson<br>s maradjon velünk<br><br>csillag lánggal lobogjon felettünk<br>míg tékozló varázsát <br>kibontja szerelmünk <br>s egy könnycseppet a szemeden