<br><br>Miért is jöttem erre a világra?<br>Nem akart engem senki sem!<br>Csak megtűrtek, akár egy tárgyat,<br>de sosem értékelt senki sem.<br><br>Szerető szóra nem emlékszem.<br>Csak a gúny marta lelkemet.<br>S ha bántottak, papírra írtam<br>lelkemből hullott könnyemet.<br><br>Vézna gyermekként robotoltam,<br>elmenekülve messzire,<br>de mégis tudtam derűs maradni!<br>Sosem tört össze semmi sem.<br><br>Csalódtam százszor, és ezerszer!<br>Sosem kellettem senkinek.<br>Ki szegény, és beteg, még ha szép is,<br>lenézik. S kerülik messzire.<br><br>Mégse bánom! Boldog is voltam.<br>Hisz van két gyönyörű gyermekem!<br>A legdrágább kincs, mit a sorstól kaptam,<br>s nem veheti el senki sem.<br><br>Mennyi bánat, mely tovatűnt régen,<br>s a messzeségben elveszett,<br>mint a távoli múltban elkallódó<br>teleírt, rongyos papírhegyek.<br><br>Mégsem sírok! Nem vágyom másra,<br>csak annyit adj nekem! Istenem!<br>Hogy tudjam őrizni, támogatni<br>két féltve őrzött kincsemet.<br><br>Ne engedd könnyüket hullni!<br>Hagyd a bánatot énnekem!<br>S ha menni kell, szólíts el engem,<br>csak Őket ne érje semmi sem!<br><br>

<br><br>Kicsi angyal vagy nekem<br>beragyogod az életem.<br>Nélküled egy senki vagyok,<br>még a nap se úgy ragyog.<br>Te vagy életem boldogsága,<br>a szívem vérző rózsája.<br>Kis fiam nagyon szeretlek,<br>és csak te kellesz nekem.

Fenn a magasban szárnyalva<br>Kőröz a magasból szégyenkezve nézi<br>Odalent van e még számára fészek?<br>Csak menhely vagy menybemenetel!<br>Lent talán már az sincs<br>Harcba nem a Hazáért menne<br>Lejjebb már nem is süllyedhetne<br><br>Emeld fel a fejedet és nézz<br>Nézz körül tenni mit lehetne<br>Ajkunkról a szó,hogy Haza<br>Már nem lesz ki meri,és kimondhatja<br>Csonka kis országból mind kilép<br>Odakint rabszolgának áll,itt nincs lét<br>Csak volt valamikor a magyar merész<br><br>Elfogytunk nincs ki a Hazáért<br>Tenne és tenni merni kész<br>Inkább megalkuszunk a szolgasággal<br>Mint itthon azonosuljunk a gazsággal<br>Lehet már lassan sírni sem merünk<br>Elhagyjuk a Hazát, inkább menekülünk<br>Adnánk utolsó csepp vérünk ha tudnánk<br>Préda a Haza, érte könnyeket hullatánk<br><br>Szegény Magyarország,rég szárnya szegett<br>Kormányunknak kinek ellene tenni kéne<br>Tesznek inkább érte, legyen elesett<br>Fent a Nagy Házban vannak nagy lázban<br>Mesterkednek azon, az országból semmi<br>Még csak híre se maradjon a Hazából<br>Megélnének ők jól még kevesebből<br>Nem vérezne a Haza, számtalan sebből<br><br>Nem a vérük, mert nekik már nincsen<br>Kilopták mi volt, Hazánknak kincse<br>Degeszre tömnék zsebüket ha lehetne<br>Marakodnak azon mi a miénk volt<br>Maguk között felosztanák ha még lenne<br>Mit tesznek ők a Magyar honért?<br>Számunkra oly nemes otthonért<br>Miért ontották vérüket apáink régen<br>Szabadságért,hazáért, hogy életünk jobb légyen<br><br>Majd lettünk a világon a legnagyobb szégyen<br>Volt és vagyunk kik vérünket adnánk cseppig<br>Az ő vérükben már nem magyar rejlik<br>Unokákat ha ültetnek az ölükbe<br>Hogy mertnek majd nézni a szemükbe?<br>Elmondani, hogy merik majd nekik<br>Jutott az ország , koldusbotra miattuk<br>Szégyen nélkül, hogy mondja el nékik<br>Szivárvány miattuk, nem Magyar az égen<br><br> <br><br><br><br>

Amikor rám nézel,édes a pillanat<br>Szerelmes érzelmek,belém hatolnak<br>Szíven találnak édes szavaid<br>Mint Ámor mézédes nyilai<br>Kapui szívemnek<br>Számodra megnyílnak<br>Húrjait ügyesen pengeted<br>Kezedben tartod az életem<br>Nézésed mint legkisebb sóhaj<br>Számomra parancs minden óhaj<br>Édes szádnak minden csókja<br>Ízét meg nem hazudtolja<br><br>Érintésed belém hatolnak<br>Bennem mint égés helye<br>Mélyen nyomot hagynak<br>Érzem, hogy erősek a vágyak<br>Súlya a szívembe zárnak<br>Fényes glóriát varázsolsz<br>Magasra emelsz körénk<br>Szerelmünk csúcsra szárnyal<br>Mint óriás kerék<br><br>Réten a lepkék is ránk szállnak<br>Szerelemből szívnak<br>Majd odébb állnak<br>Viszik a hírt szélirányba<br>Tovább adják fűnek fának<br>Minden szerelmesnek<br>Galambok dalolnának<br>Szerelemmel élj <br>Holnap és a mának<br><br><br><br><br>

Tegnap sétáltunk a Duna partján<br>A vízbe kavicsokat dobáltam<br>Vize lefogyott egy kicsit<br>Beljebb került a mederbe<br>Partja viszont meghízott<br>Jócskán a meder felé húzott<br><br>Kedvesemnek kezét fogom<br>Jólesik,lehet kicsit szorítom<br>Beszívjuk a meleg Napot<br>Vele a napfényben sétálgatok<br>Beszédünk,kedvünk felszabadult<br>Hangot felkapja,víz tova viszi<br><br>Olykor jön egy hajó<br>Hullámokat fodrozza<br>Parthoz fehér tajtékkal sodorja<br>Partra érve kavicsokat megmossa<br>Köveket tisztára nyaldossa<br>Nevetve jókat beszélgetünk<br>Hajókról matrózok integetnek<br><br>Köszönnek,mi visszaintegetünk<br>Önfeledten nézzük a Duna tükrét<br>Míg rajta a hajók tova tűnnek<br>Mesélni kedve lenne az öreg Dunának<br>Szavait a folyás gyorsan sodorja<br>Élete során sírt, volt nevetett<br>Magyar nagyon belé szeretett<br><br>Tavaszi napfényben meg-megállva<br>Ölelő karokkal egymást csókkal áldva<br>Még nagy csend van az üdülő házakban<br>Mit a Duna part magasan övez<br>Parti fűz és nyár vár ránk<br>Vannak ki több évtizede itt áll már<br><br>Koruktól ráncos öreg kérge<br>Időnek múlását ha tehetné<br>Lehet mindent hosszan elmesélné<br>Megéltek már sokat,könnyeket<br>Csalódást,szerelmes csókokat<br>De láttak pusztító árvizet,és mást<br>Miről beszélni jobb nem lehet<br><br>Volt,hogy eltakarta a Napot<br>Fáradt embereknek hűst adott<br>Máskor kitért a Nap elől,hagyta<br>Melegét a napozóknak adta<br>Melegített vizet és homokot<br>Távolban látni híd szeli át a vizet<br>Magasan a folyó felett<br>Hajó alatta,hogy elférjen<br>Alacsonyabban csak a kéménye lehet<br><br>Nem vagyunk egyedül ki szereti<br>Duna partra kijön ki teheti<br>És látom,mi nekem is volt rég<br>Szép nagy, Komondor jön elém<br>Szelíd jószág ő senkit nem bánt<br>Néz szinte mondja,ne félj<br>Jó vagyok akár csak a gazdám<br>Ki őt pórázon vezeti<br>Velünk néhány kedves szót vált<br>Ritka már e kutya fajta<br>És ilyen nemes szívű gazda<br>Mindkettőből kevés van már<br>A Magyarba?.<br><br>