Felültem motoromra,<br>Ő ott állt a hársfa alatt<br>Nézte, hogy elmegyek<br>Sok idő eltelt,talán több óra<br>Amikor megérkeztem ,Ő ott várt<br>A hársfa alatt , aggódott értem<br>Az Édesanyám<br><br>Ha bármi nyomta lelkemet<br>Tőle segítséget, tanácsot kaptam<br> Rá mindig,mindenkor számíthattam <br>Sohasem volt, hogy majd később<br>Most nem érek rá, nincs időm<br> Számára mi voltunk az elsők<br>Az Édesanyámnak<br><br>Gyermekeim még kicsik,<br>Őrá akkor is volt időm, olykor<br>Csak néhány percet, kicsit,hogy<br>Lássam, megnyugtassam viszont<br>Jól esett nekem is tudni,Ő jól van<br>Sokat játszott velük, lányommal<br>Adrival, fiam, Attilával<br>Előttem van, hogy imádta őket!<br>Az Édesanyám<br><br>Egészsége egyszer, rosszra fordult<br>Aggodva vittem orvoshoz, kórházba<br>Reménykedve, hogy állapota javul<br>Fiam, még apró gyermekként<br>Húzta,vonta maga után a szatyrot<br>Melybe ruháit készítette<br>Könny szökött szemébe<br>Kicsi fiam kedvesen?Mamikám!Drága! Meggyógyulni viszünk a kórházba?!<br>Ő még apró, nem tudja mit jelent<br>Könnyes szemmel, szeretettel nézett rá,<br>Az Édesanyám<br><br>Figyelemmel kísértük állapotát<br>Ott voltunk mind. Én,<br>A három lány testvér, és az unokák<br>Ő most is, mint mindig, vidám <br>Két hét telt el, kaptuk a hírt <br>Szíve többet nem bírt, ELMENT! <br>És még is, itt van ! Velünk! Ő!<br>Az Édesanyám<br><br> <br>

Olyan apró volt <br>Tenyeremben hoztam<br>Puha , fényes ,fekete<br>Két kicsi gömb a szeme<br>Vigyázva fogtuk és hoztuk<br>Rögtön el is kereszteltük<br>BOGI lett és nem tücsök<br>Több volt Ő mint kutya<br>Talán beszélni is tudna<br>Puli volt Ő a javából<br>Elhoztuk az anyjától<br><br>Neveltük okos, szép legyen<br>Lett a családnak kedvence<br>Mikor nyílt a kapu Ő meglátott<br>Ki nem hagyta,hogy ugráljon<br>Udvaron szaladt körbe<br>Nagyokat kiabálva<br>Megjött gazdi, lesz ma lagzi<br>Ilyenkor hempergett és nevetett<br>Szép fogsora fehérlett<br><br>El nem ment mellőlem<br>Csak olykor tért ki előlem<br>Vigyázott Ő nagyon a házra<br>Engem mindig haza várva<br>Öreg lett és beteg szegény<br>Orvos segített nyugovóra tért<br>Távol voltam és nem itthon<br>E szomorúságot ne lássam<br>Előtte még a házat Ő bejárta<br>Búcsút intsen utoljára<br>Élőlény volt Ő nem kutya<br>Szívem sajgott sirattam Őt<br><br>

<br>Az életünk, akár a színház,<br>csupa játék , higgyétek el.<br>Ha felgördül a bársonyfüggöny<br>magad állsz ott, és játszani kell.<br><br>A szerepek ki vannak osztva.<br>a Sors tudja mi jár neked.<br>Néha nevetve, máskor sírva<br>játszod, játszod az életed.<br><br>Mikor már eljátszottál mindent,<br>a szíved lelked kimerül.<br>Várod , hogy mi lesz az ítélet,<br>tapsol a nép, vagy kifütyül.<br><br>Hiába minden, a szerep véget ért,<br>pedig benned még tüzek égnek...<br>Amikor legördül a függöny,<br>bármit kaptál, ez volt az ÉLET.<br> <br>

<br><br> Sorsod nyomor és szenvedés volt,<br> Siker, öröm elkerült téged.<br> Éhezve, fázva botorkáltál,<br> Utat kereső kósza lélek.<br><br> Egy nap szemed a napba nézett.<br> Színeket láttál, csodaszépet.<br> Könnyezve, sírva leborultál,<br> Már tudtad mi a küldetésed.<br><br> Festeni ami benned lángol,<br> Utat adni égő tüzeknek.<br> Megszállott hittel, forró szívvel<br> Átadni mind az embereknek. <br><br> De a a világ nem értett téged,<br> Hátad mögött csak legyintettek.<br> Hiába vártál igaz társra,<br> Kiket szerettél, nem szerettek.<br><br> Mégis raktad a színt a színre,<br> Kékre zöldet, sárgára sárgát.<br> Míg napfényt loptál képeidre<br> Arcod szürkébb, a lelked árvább.<br><br> Egy nyári nap elborult minden.<br> Eltűntek színek, sárgák bordók.<br> Száz éve már, de neved őrzik<br> Kék íriszek, és napraforgók.<br><br>

<br> <br>Mikor az árnyak egyre nőnek,<br>Nincs már értéke az időnek.<br>Egybefolyik nappal és éjjel,<br>Gondolat röpköd szerteszéjjel.<br>Kapkodsz utána félve, ijedten,<br>Jaj, mit akartam? Hova is tettem?<br>Tegnap még tudtad, ma már csak sejted,<br>Holnapra pedig elfelejted.<br><br>Régi emlékek, szép gyermekkor,<br>Mintha ma lenne, mondtad sokszor.<br>Kedves arcok, akik szerettek,<br>De a nevüket már elfeledted.<br>Aztán ha egy név fel fel révül<br>A múltnak zúgó tengeréből,<br>Úgy fáj, hogy bárhogyan próbálod<br>A vonásokat már nem találod.<br><br>Utunk végén másképp kell élni.<br>Őszi avarban csendben lépni.<br>Amit nem találsz emlékedben, <br>Keresd ott belül a szívedben.<br>Halk, rég hallott melódiákat, <br>És átélhetsz apró csodákat.<br>Ne kapaszkodj a múltba váltig,<br>Csak érzéseid őrizd halálig.<br><br>Ha szeretni tudsz még, az a lényeg<br>Mikor az árnyak égig érnek <br>