Azon a reggelen <br>amikor visszatért <br>amikor <br>szép arcát újra láttam<br>száz karral öleltem volna <br>mert feltámadt Önért újra a vágyam<br><br>Én írtam Önnek s ennél több mi lehet<br>köszöntésként szerettem volna vezetni <br>parázna <br>angyalként<br>a kezét testemen<br>hogy szeliden és vadul ismerkedjék velem<br>de a vers amit írtam önmagáért<br>beszélt<br><br>Én is szinte látom büszke kék<br> tekintete tüzét ami talán megvet<br>de szeretem mégis<br><br>tudom <br>amit Önről tudok az még kevés<br>szinte semmit sem árult el az a pár<br>beszélgetés <br>ami közöttünk volt<br>semmit sem árult el magáról<br>az én vágyakozó szerelmes éjszakáimról<br>s rólam se persze<br><br>Ha Ön<br>másba szerelmes mincs mit <br>tennem <br>kifeküdhetek az Ön küszöbe elé <br>a hóra tudom<br>akkor sem ér <br>semmit<br>az én lángolásom szen a nyári<br>alkonyon<br><br>Ön úgy vélem erős társat keres <br>kinek szövetséget ajánl<br>vagy nem keres senkit<br>míg<br>én szerelemről beszélek<br><br>ami egyszeri és megismételhetetlen<br>és <br>ami vihar <br>ami nem vár, nem kérlel<br>ami jön mint maga az élet<br><br>Ön mondhatja azt<br>hogy ez csak testiség<br>Ön azt mondhatja<br>ha húsz éves lenne,és én is fiatal<br>lehet elsodorná<br>verseim szirén-hangja <br><br>nem tudom <br>csak azt tudom, hogy <br>csak a most van<br>most kell szeretni ha még szeretni akarunk <br>most kell ölelni mielőbb és gyorsan<br>metrt ki tudja lesz e <br>holnap<br><br>bár a versem önmagáért beszél<br>én<br>Önt<br>szeretném ha szerethetném<br><br>ha az <br>Ön ölelései engem<br> szeretnének<br>minden nap ünnepnap lenne <br>mert ölelései elraganának<br> és egy másik <br>világba<br>elvinnének<br><br>ha hűs tenyerébe rejthetném<br>lázas arcom<br>ha ölelő karokkal várna<br>ha elfogadna<br>ha átringatna egy másik<br>világra<br><br>ha láthatnám többször édes arcát<br>ha hallhatnám a gyönyörtől <br>ujjongó<br>hangjait <br>gyönyörű lenne <br>s ha szemem sugarai fellobbantanák<br>az én vágyam tüzén<br> s az Ön vágyait<br>ha érezhetném forró ujjainak <br>érintéseit<br><br>térdrehullva <br>szeretném imádnám csókolnám <br>az Ön csodáit<br>el nem követett büneim <br>bűnbocsánatát is várva <br>térdre hullva <br>csókolnám Önt csókjaimmal <br>egy nagy mindent elsöprő<br>feloldozásban

Szemeim levetkőztetnek <br>ha látlak<br>s levetem rólad minden ruhádat<br>szőke hajad összeborzolom<br>gyönyörű meztelenséged <br>hajlatait<br>képzeletemben mindenütt <br>csókolom<br>csókolom az arcodat <br>a szádat<br>melltartód levéve <br>édes melleidet<br>imádom <br>bimbóidat száz csókkal<br>csókolom <br>s lefelé haladva a köldöködet <br>hasad feszes<br>forróságát <br>centinként<br>csókolom <br>míg elérem <br>ábrándos öled<br>lüktető<br>szőke háromszöged ahonnan<br>a te lázas asszonyi illatodat<br>iszom, <br>ahol nyelvemen <br>a számon érzem ízeidet<br>a te buja és forró <br>édes sós nedveidet<br>amikre vágyom <br>ahol száz és száz<br>csókommal haraplak csókollak <br>ahol férfias alázatommal<br>a te szeretkező <br>vágyadra <br>várok

Hitedre Tiborc <br>(a közmunkások dala)<br><br>Sorsunk bábeli szekerei itt <br>feszültek <br>ezen a földön, ezeken<br>az utakon s hiába <br>kapaszkodtak <br>karmai <br>ahogy változott az ég <br>úgy hullott itt áldás helyett<br>átok s úgy őröltek az istenek<br>egyforma malmai<br>hiába jártak lovak<br>szügyig az időben<br>hogy a kiáltást sem <br>hallotta senki<br>a míg álmodott a nép <br>arról ami nincs ? hű fiak<br>a romlásból<br>nem tudták kivezetni<br><br>Törvényei szerint forog <br>a világ befutja útját a fény is <br>legyen gazda vagy közmunkás<br>egyre megy<br>nem a jussa itt senkinek<br>a hallgatás <br>ha sorsa szóra kényszeríti<br>Karjaink lüktető istrángjai<br>hurcolják a kor talyigáit<br>megrakva a múlt málott <br>köveivel s mi <br>becsapott nemzedékek <br>viseljük sorsunkat ujabb<br>s újabb sebeivel <br>mert a népnek <br>nincs ege az útnak <br>csak erős a lejtmenet <br>az éhezőnek kenyér <br>kell és rendes munka<br>a munkanélkülinek<br>a gyereknek jó iskola<br>hogy tanulhasson<br><br><br>hogy ne legyen cseléd<br>se úrnál szolga,<br>de gyalázat<br>a rendszer elvette a létrát tőle <br>amin fölkapaszodhatna<br><br>Törvényei szerint forog a világ<br>befutja útját a fény is<br>dobok bőgők gitárok <br>váltsátok meg bűneitől ezt <br>a pökhendi világot <br>dobogjatok mégis <br>kürtök rikoltsatok<br>rikoltsatok a messzeségbe <br>még testetelen félelem <br>készül közöttünk <br>hogy szívünket mindennap <br>felélje - ne hagyjátok<br>dobogjatok dobok bőgők gitárok<br>lázítsátok fel értünk a világot<br><br><br>Tiborc mondta:<br>aki száz meg százezert rabol,<br>lészen Bírája annak, akit a<br>szükség garast rabolni <br>kényszerített ! ne hagyjátok<br>Ne féljétek !<br>fogjatok össze ti elnyomottak <br>ha ezen múlik az élet<br>s teremtsetek<br>munkát kenyeret magatoknak <br>ne hallgassatok <br>dobok bőgők gitárok <br>dobogjatok<br>dobok, bőgő gitárok<br>Tiborc hitére <br>riadót doboljatok !

Bábeli <br>a hangzavar<br>az idő idegszálai <br>riadtan vernek<br>nincs senki már <br>aki mérje<br>a mérhetetlent<br>s hiába dőltek le <br>az ős -határok<br>messze vannak<br>a csillagok<br>a lópaták<br>nyomához

Az elveszett varázs zárszavával <br>játszik egy apró csekély jel <br>követi jelét <br>amit megérlel <br>az utolsó káva végzet <br>amely mégis még is <br>bálozó Zionhoz <br>hozott ígéret <br><br>s végre hátrahökken és nézi <br>miként cseréli árapályra <br>azt a régi <br>szünetből szaladt <br>bóbitás salak <br>kegyét <br>amely még csak úgy ragyog <br>Mint kezében egy zsebkendőnyi mályvapor <br>virít és kérdi <br>talán magánál definiáltabb <br>Ígéret parázslik <br>amely egy újkori eszmék <br>-s sokan kinevették <br>ahogy bóbiskol egy percre <br>s magáról görbül már <br>a térdkalácsa <br>S ha csak ezen múlik <br>Hát senki se lássa <br><br>viszont ha másra jeldül görbe <br>képe <br>vagy viszonzásul, már csak utolsót <br>vegyen magának <br>kímélet az egyre <br>ezt azért ne felejtse <br>olcsó kuszált <br>már ha elég facsar <br>ha jó lesz <br>s meg is érti <br>Magától egy úri ember csak ezt kéri..