Félek<br><br>Istenem! Mondd, mi történik velem?<br>Remegek egész lelkemben.<br>Félelem eluralja testem,<br>Minden felkavarodott bennem.<br>Semmi nincs a helyén,<br>Egyedül vagyok itt, védtelen.<br>Világban nem találom helyem,<br>Mit kerestem szüntelen,<br>Köddé vált a végtelen fellegen.<br>Most félek, nagyon félek,<br>Mi lesz, ha mégis meglelem.<br>Nem, az nem lehet,<br>Bizonytalanság fátyla körülvesz.<br>Nincs, ki megfogná két kezem,<br>Azt mondaná, ne félj, kedvesem,<br>Amíg élek, én itt vagyok veled.<br>Uram! Egyedül Te vagy nekem,<br>Most is fülemben cseng,<br>'Ne félj, veled vagyok mindig<br>A világ végezetéig!

Mint szárnyaszegett madár suhanunk át az életen<br>A mindennapok gondját halmozva,<br>Elfelejtjük mi is az igazi értelem,<br>Mely a boldogságunkat okozza.<br><br>Áttekintünk társainkon, kiket az élet földbe tiport<br>Nem törődve velük,<br>Elhaladunk egymás mellett anélkül,<br>Hogy egy szót is váltanánk velük.<br><br>Álljunk hát meg egy percre és tekintsünk magunkba<br>Elgondolkodva az életen,<br>Hová is tűntek az apró csodák,<br>Melyek a gyerekkorunkba léteztek?<br><br>Mind, mint a hamu szállt tova<br>Az évek során,<br>Életünk igazi értelmét vesztettük el<br>A felnőtté válásunk után.<br><br>Próbáljunk hát úgy élni, hogy majd sok év múlva<br>Ha majd eszünkbe jut a múlt,<br>Ne bánkódjunk majd azon,<br>Ami rég a feledésbe múlt!

Mond hová lesznek verseim?<br>Kérlek válaszolj.<br>Talán elvesznek mint az álmaim<br>mint a falevél amit a szél össze hord.<br><br>Vagy el veszett mint gondolat?<br>A lélek húrja úgyis elszakad,<br>De ha kin néha fojtogat<br>mond mért nem hallja hangomat.

Főldiekkel játszó <br> Égi tűnemény, <br>Istenségnek látszó <br> Csalfa, vak Remény! <br>Kit teremt magának <br> A boldogtalan, <br>S mint védangyalának, <br> Bókol úntalan. <br>Síma száddal mit kecsegtetsz? <br> Mért nevetsz felém? <br>Kétes kedvet mért csepegtetsz <br> Még most is belém? <br>Csak maradj magadnak! <br> Biztatóm valál; <br>Hittem szép szavadnak: <br> Mégis megcsalál. <br><br>Kertem nárcisokkal <br> Végig űltetéd; <br>Csörgő patakokkal <br> Fáim éltetéd; <br>Rám ezer virággal <br> Szórtad a tavaszt <br>S égi boldogsággal <br> Fűszerezted azt. <br>Gondolatim minden reggel, <br> Mint a fürge méh, <br>Repkedtek a friss meleggel <br> Rózsáim felé. <br>Egy híjját esmértem <br> Örömimnek még: <br>Lilla szívét kértem; <br> S megadá az ég. <br><br>Jaj, de friss rózsáim <br> Elhervadtanak; <br>Forrásim, zőld fáim <br> Kiszáradtanak; <br>Tavaszom, vígságom <br> Téli búra vált; <br>Régi jó világom <br> Méltatlanra szállt. <br>Óh! csak Lillát hagytad volna <br> Csak magát nekem: <br>Most panaszra nem hajolna <br> Gyászos énekem. <br>Karja közt a búkat <br> Elfelejteném, <br>S a gyöngykoszorúkat <br> Nem irígyleném. <br><br>Hagyj el, óh Reménység! <br> Hagyj el engemet; <br>Mert ez a keménység <br> Úgyis eltemet. <br>Érzem: e kétségbe <br> Volt erőm elhágy, <br>Fáradt lelkem égbe, <br> Testem főldbe vágy. <br>Nékem már a rét hímetlen, <br> A mező kisűlt, <br>A zengő liget kietlen, <br> A nap éjre dűlt. <br>Bájoló lágy trillák! <br> Tarka képzetek! <br>Kedv! Remények! Lillák! <br> Isten véletek!<br><br>1803

Az osztályban áll a tanár,<br>soká a nyugdíjkorhatár?<br>Meddig kell még itten ülnöm?<br>Ezt az üzit még elküldöm.<br><br>Lássuk mi van Instagramon,<br>megöl a szörnyű unalom.<br>Minek kell ezt megtanulnom?<br>Na jó, mostmár abbahagyom.<br><br>Mennyi van még ebből hátra?<br>Rápillantok az órára.<br>Tudom, hogy ez nem illendő,<br>de vinne már el a mentő.<br><br>-Sára, ez így illetlenség!<br>Én meg inkább belehalnék,<br>vagy rászoknék a narkóra.<br>Így telik egy magyaróra.