Feketébe vadult felhők<br>villámok közt patakzottak,<br>sújtva téged, az esengőt,<br>mennydörögve robajlottak.<br><br>Viharában a magas ég<br>földed dúlva mind elverte,<br>nem maradt más, csak gyertyafény,<br>s elárvulva néztél szerte.<br><br>Vaksötétség árnyékának<br>mélységes mély örvényében,<br>erdőségek illatában,<br>könnycsatornák kéktükrében.<br><br>Ősi honban hontalanul,<br>számkivetve, ingoványban,<br>álmodozva álmatlanul<br>lidércfényes szivárványban.<br><br>Mocsár húzta törött lelked,<br>s véres alkony mi nyűgözött,<br>dúlt, míg nem jött az éj leple,<br>s te maradtál mint üldözött.<br><br>Szívedben az otthon léte<br>hegyvidékek, völgyek zöldjén,<br>folyók, tavak ezüstjében,<br>porban, sárban Erdély földjén!<br><br>Hol hőseid nagy múltjában,<br>sugallat száll öröködből,<br>s jégvirágos halmazában<br>rád lehel a sűrű ködből.<br><br>S hogyha dereng majd a hajnal,<br>mi réges-rég nem gyöngyözött,<br>cseppen még a dermedt harmat,<br>a zúzmarás fenyők között.<br><br>2015.(Magyar ősi nyolcas versforma)

Tegnap visszatért<br>a nyár<br>ezer ágra sütött újra a nap<br>világítottak tőle<br>a háztetók<br>a kémények s az antetták<br>a föld fölött az ég alatt<br>tegnap<br>kinyílt a reggel<br>mint egy szép virág<br>helyetted<br>langy október ölelgetett<br>s csak néztem, ahogy csontkarúvá<br>halnak a fák<br>ahogy<br>sárgulnak, pirulnak ,peregnek róluk<br>a levelek<br>még nem siratja őket<br>az ég<br>még nem esik<br>én szemed sugarát kerestem<br>odafönt<br>a szitakötőket<br>hogy rám tekints<br>de ma már<br>más volt a nap más vagy te is<br>s más vagyok én is talán<br>valami eltört bennünk<br>valami elmúlt<br>ami nem is volt talán<br>csak én hittem hogy<br>neked is nekem is: remény<br>hogy olyan mint a szomszéd tető<br>ahol még<br>fénylik a nap ragyog az ég<br>de nem<br>hűvösödni fog fagy is lesz<br>s meghal majd bennünk<br>az a lázas kamasz aki tegnap<br>még élt

Az éj pamlagán alszik<br>Lili, a kis unokám.<br>Pihen az álom,<br>a legszebb pillanat <br>varázsra vár.<br>A láthatatlan érzések<br>festette vásznon<br>szerető , pici kezed<br>kezemre teszed,<br>és álmod beragyogja <br>a holdfényes csillagóceánt.

Ön vár engem egy találkozásra<br>és ez valóban több mint amit reméltem<br>közben bejött az ősz<br>esőtől-terhes szürke fellegek úsznak<br>az égen <br> ma még nem esik<br>napnyugaton is eltüntek a bíbor<br>fények <br>a lemenő nap vérző színei<br><br>Itt már hűvös az alkony<br>de a találkozásunk még mindig<br>beláthatatlan <br>nem úgy hogy egyáltalán <br>nem látjuk egymást<br>csak úgy találkozunk levélben<br> hogy az <br>nekem kevés<br>lehet sokat képzelek Önről <br>az érzemekről <br>s lehet tévedek<br>ha azt hiszem, hogy ez magának sem elég<br><br>nekem kevés <br>mert<br>nem tarthattam még <br>a karjaimban <br>nem éreztem csókjainak ízét a számon<br>úgy telt el a nyár<br>hogy én csak álmodoztam<br>magáról <br>írígy vagyok ? tudom: nem szép dolog ?<br>hogy van aki <br>mindennap megérintheti bárhol<br>míg én <br>csak a szemeimmel vetkőztethetem le<br>ha a képét látom <br><br><br>egy képet<br>hidegen hagy az én százfokos<br>lázam<br> szelíd és vad szerelmi ágaskodásom <br>kitárt karjaim<br>lüktetése amely ölelésébe zárná<br>az Ön kívánatos testét<br> formás csípője feszülését <br>büszke farát <br>Ölelném önt <br>száz karommal százszor<br>míg levetném<br>a bársonyos barna ruháját magáról<br><br>bársonyos barna ruháját levenném <br>ahol gyönyörű<br> melleit <br>sejtetni engedni <br>de<br>én látom holdudvarát is<br>amikor szemeim levetkőztetik<br><br>Én várok Önre mint férfi várhat<br>egy nőre <br>most hűvös ősz van majd <br>tél közelít <br>én várok Önre majd akkor is <br>ha dermesztő fagy jön<br>akkor is<br>ha az ön vágya értem kihül <br>ha az Ön szerelme <br>számomra<br>elveszik

Különleges, ünnepélyes alkalom,<br>Az életben egy sorsszerű vonzalom.<br>Pillanat műve találkozni olykor,<br>Ám, ez a pillanat egy életre szól!<br>Tudod jól, ahogy a szemébe nézel,<br>Nem földi szerelem az, amit érzel!<br>Szemek tükrében áthatol a lélek,<br>Rögtön érzed, amint lelke megérint téged.<br>Megszűnik a világ körülötted,<br>Lélegzet eláll, s a hang fent akad,<br>Csak a test bizsergése mi megmarad.<br>Megszűnik a léted- e világban,<br>Csak őt látod a külvilágban.<br>Nem fontos már léted, sem életed,<br>Legfontosabb számodra az Ő élete.<br>Megszűnnek vágyaid létezni,<br>Lelkedre száll nyugalom és béke.<br>Mélységes szeretet, mely átöleli lelketek,<br>Életben, Őt soha el nem feleded.<br>Alakuljon bárhogy majd az életed,<br>A sors könyvében már Ő a jegyesed!<br>Nem férhet hozzád többé senki,<br>Mert, szívednek kulcsát már Ő őrzi!