Szép a lánynak a haja,<br>Rásütött a nap sugara.<br>Milyen szép volt, mint a rózsaszál.<br>Látom, hogy rosszulnak az Egek.<br>Nem lesz vége a nyárnak,<br>Légy őszintén angyal.<br>Szép a lánynak a haja<br>Válasz ha átölelsz<br>Az én karjaimban,<br>Felszállnak a Mennyekben emlékek<br>Ne dobd el a boldogságod,<br>Hozd vissza a virágomat.<br>Te a virágszálam vagy.<br>Szép a lánynak a haja<br>Mégis megfognám a kezét.<br>Jöjj vissza hozzám, kisleány.

Tollund férfi, ki voltál te?<br>Mocsarak mélyébe temetve<br>Ősi fának a tövében<br>Elkorhadva, elfeledve<br>A fekete föld alatt<br>Szádban nehéz gyökerekkel,<br>Sosem szabadulsz.<br>Hogy haltál meg<br>Nyakadon hurok, mi a bűnöd?<br>Miért köt örökké testedhez?<br>Dermedt könnycsepped hallgat<br>A kietlen pusztában<br><br>Szemembe tüzet gyújt<br>Könnyet gyűjt magányod.<br><br>Tollund férfi, ki voltál te?<br>A sarkcsillag fénylik hidegen<br>A néma fekete égen<br>Üres fekete szemedbe<br>Boríts be földdel, fekete földdel<br>A fekete Hold fénye marjon<br>S fekete víz hordja szét könnyeidet<br>Fekete tengerekbe.

Furcsa ez az Est, <br>Hisz nem vagy velem.<br>Forgok, bámulok ,<br>S várom a Reggelt.<br>Hideg Est, Sötét Nap,<br>Szerelmünk kevés, hisz Este van.<br><br>A Nap bújik, az út zenél,<br>Dolgos ember útra kél.<br>Halott ember éled már,<br>Közel a Reggel, Várom Már!<br><br>Tálalj anyám amit tudsz,<br>Nehéz a sorsunk ne búsulj!<br>Tüzelő meleg nyomja fejem,<br>Nehéz munka...ott a helyem.<br><br>Finom vacsora üres tál,<br>Ez a Nap is elment már.<br>A Nap eltűnt a Hold ragyog,<br>Síri csend az utakon.<br><br>El múlt a láng ,s szenvedek,<br>Haldoklom ,s nem vagy velem.<br>- Kérlek várj ,s ne add fel !!!<br>- Ha jön a Reggel új nap lesz !!!<br><br>Várok én de hiába,<br>Dolgos ember munkába.<br>Szakadó eső nyomja fülem,,.<br>Hiába alszok, Nem vagy velem...<br><br>Alszom vagy álmodom?<br>Ha ez álom, Úgy hagyom!<br>Hiába a Hold, hiába a Nap,<br>Ez az álom már Örökké Tart...!

Az Idő csiganyálon kúszik,<br>pedig mindig siettetnénk, a munka végét, a forróságot, vagy a hideget.<br>Aztán az év végéhez közeledve nyúlcipőt húz az Idő,<br>Átrohan az adventen, a csillagszórókon, és meg sem áll a zajos petárdákig.<br>Ünnepel a világ, búcsúztatja a szépet és a rosszat,<br>a remény és az elmúlás felett érzett keserédes üresség keveredik a pezsgőszagú lehelettel.<br>Olyan ez, mint amikor egy varázslatos utazás után a húgyfoltokat kerülgeted a hazai flaszteren.<br>S ha túl sokat ittál, kitör belőled az óév fájdalmának vulkánja.<br>Fogadkozunk, hogy jövőre megváltozunk, szuperhősökké vagy csak jobb emberekké válunk.<br>Kevély tort ül felettünk az Idő, a másnapot lencsébe és malacsültbe folytjuk,<br>és miközben bambán átsiklunk az újévi jókívánságokon,<br>reménykedünk, hogy idén talán kegyesebbek lesznek velünk az Istenek.

Alattomosan, hívatlanul érkezett.<br>Féktelenül zabálta a testét nyolc hónapig.<br>Csodadoktorok mérge szőke zuhatagát elvette.<br>Anyám haján és emlékeken lépkedek, <br>felsérti talpam ez az új szőnyeg.<br>A porszívó és önámítás enyhíti a kínokat.<br>Rózsaszín lakk a körmén utolsó méltósága.<br>Félrenéz, mikor pelenkáját cserélem.<br>Szövöm a szót, nem öklendezem.<br>A kínai piacos olcsó paróka elkíséri végső útjára.<br>Némán ment el. Egy székben ülve.<br>Napszemüvege sem csúszott le.<br>Ennyi egy ember, négy és fél kilónyi zöld biourna.