A poéta estéje… <br> <br>Mint vérvörös uszály, úszik esteledés... látóhatár felé, <br>Szép színeket bocsát ki, de látszik, örömét ebben nem lelé. <br>Mindenféle árnyalatra befesti a kísérő felhőket, <br>És kifesti az éjszakai viharos mulatságra őket. <br> <br>Íróasztalomon van nekem, egy régi töltőtollam, <br>Benne vérvörös a tinta, mivel betűket rajzoltam. <br>Vérvörös tintával írtam hazafias és szerelmes verseket, <br>Mikor kész lettem, gyönyörködve, rögtön archiváltam is ezeket. <br> <br>Ahogy az uszály felettem elhalad, úgy változik meg minden <br>Már nem is látom sötétben, nekem már a látóhatár sincsen… <br>A felhő eltakarják a csillagfény koszorút, így nem látom. <br>A hold is elbújik, hogy nem világít nekem azt igen bánom. <br> <br>Szél nincs, csak ülök a nyitott ablaknál, stílusosan kell írnom, <br>Előveszem kalamárist, lúdtollam, ezeket nagyon bírom. <br>A lúdtollam szárnyaló gondolatok születéséhez engem segít, <br>Tenta meg, ahogy pacázik és a betűk megfaragását… kiékít. <br> <br>Kinézve ablakon, keresem az iránymutató sarkcsillagot, <br>De az a sok fránya felhő, már felvette a zord, vihar-alakot. <br>Közben megjöttek az estéli, nemes és építő gondolatok, <br>Neki is állok verset írni, mert ezek nekem parancsolatok. <br> <br>Vecsés, 2015. július 28. – Kustra Ferenc <br>

Te… álnok élet! <br>Hetvenegy évet megéltem már! <br>Volt szép is, de üres volt… határ. <br>Remény, még lelkemben buzog… és a balvégzet? <br>Te élet! Tudod, hogy embernek nincs így élet? <br> <br>Te… galád élet! <br>Adtál sok változatosságot, <br>Kezelhetetlen marhaságot… <br>Reményem sok volt, de létem mégis mivé lett? <br>Ördög volt, ki mindig valamiért fékezett? <br> <br>Te… pazar élet! <br>Te, merre jártál, hol császkáltál, <br>Velem, sehol nem találkoztál! <br>Reményem, mindig tűz közelbe emelkedett, <br>Ám, sose tudtam én lenni, az emelkedett... <br> <br>Vecsés, 2019. október 16. – Kustra Ferenc – íródott; anaforás, &bdquo;grádics” versformában, amit én fejlesztettem ki. Egy versszak 5 soros, a vers bármennyi versszakból állhat. Szótagszám: 5-9-9-13-13, rímképlet: ABBAA. <br>

A folyó, rém furcsán csillogott, <br>Sápadt derengésben pirkadott. <br>Komor volt az ég akár télen, <br>Szél fodrozta a folyót, mélyen. <br> <br>Sűrű és vöröses porfelhők kavarogtak, <br>Úgy néztek ki, mint a tűzvészből kiugrottak. <br>Parti nádasban vízimadarak rikoltottak, <br>A vadkacsák csapatostól, lassan szárnyra kaptak. <br> <br>Lassan húztak víztükör felett, <br>Minden hideglelősen reszketett. <br>Így néz ki a téli és vad táj, <br>Mit reggel sűrűn fed a homály. <br> <br>Vecsés, 1998. december 30. – Kustra Ferenc <br>

Szeretet színei<br><br>Csak nézem mi ragyog az égen, több szín, mit lelkemmel nézek. <br>Minket megvilágít e színek játéka,<br>Csak úgy mosolyog fentről az éjnek Angyala.<br><br>Mögöttünk van már nagyrésze zord télnek,<br>Már az új Tavasz fénye halványan vet neki véget.<br>Betölti az eget a szivárvány összes színével,<br>Elköszön Tőle, s Nekünk szebb jövőt ígérve, lép előre.<br><br>Te csodás ég, lelkemnek szépség!<br>Hatalmas vagy felettünk, alattad el nem veszünk!<br>Hol borús, hol derűs, mint ahogy a kedvünk,<br>De ha kisüt a nap, szemedben a ragyogás ott marad.<br><br>Éjjel csillagokat szór Rád, <br>S meghinti Lelked, <br>mi színekkel oly ragyogó Szeretet Vár, biztonságot ad bús alkonyon,<br>Előbukkan ahol fázik a szeretet, <br>S melengeti, színessé festi szereteted, a fekete szíveket.<br><br>Légy Te valakinek Égszín játéka,<br>S világítsd be, légy a Hold Angyala!<br>Szereteteddel öleld át, s ahogy ezek a színek,<br>Jusson eszébe Rólad a szeretet pompázó reménye, mikor ha fázik, lelke sötét lett,<br>Töltsd ki Neki színekkel, s örökké boldog lesz.

Tenger partra kiballagok,<br><br>a víz partján elmélázok,<br><br>víztükörben őt keresem,<br><br>távol levő hű kedvesem.<br><br>Vándor felhőn üzen nekem,<br><br>felvidítva az én lelkem,<br><br>hegyek között gomolyogva,<br><br>szállnak hozzám kedves szavak.<br><br>Életünkről gondolkodom,<br><br>kettőnkről, és boldogságról,<br><br>majd ha újra fogja kezem,<br><br>nem engedem el kedvesem.<br><br>Álmodozva tervezgetek,<br><br>így várom az én kedvesem,<br><br>ketten állunk, kéz a kézben,<br><br>holtig tartó szeretetben.