Te jelented<br><br>Hogy mi végre vagyok még ezen a világon?<br>S mi tartja még bennem a világot?<br>Honnan az erő, mi felkelni sarkall?<br>S mi késztet túlélni egy újabb nappal?<br><br>Oly sok a kérdés, mi felötlik bennem?<br>Mért kéne mindig, még tovább mennem?<br>Sokszor a választ én magam sem tudom,<br>Csak súgja valami: Ki kell még tartanom!<br><br>Hisz az új napon arcod tán újra láthatom,<br>Tán fülembe susogsz még jövendő hajnalon?<br>Törékeny alkatod bár karomban tarthatom,<br>És ajkaid érezni vágyom az ajkamon!<br><br>Bár én lehelhetnék álmot a szemedre!<br>Tarthatnám kezedet többször a kezembe!<br>Ezért vagyok hát újra, nap-nap után,<br>Remélni, szeretni, vágyni valami után.<br><br>Szeretnélek magam mellett tudni Téged!<br>Hisz azt jelented nekem, mint másnak az élet.<br>Mint pacsirta madárnak az ébredő határ,<br>És mint határnak a pacsirta madár?<br><br>Nem lőn egymás nélkül sem éjjel és nappal,<br>Se vérvörös alkony, se mámoros hajnal.<br>Nincs tűz a füst nélkül és villám se hangtalan,<br>Mindennek párja van. Én mért lennék pártalan?<br><br>Te jelented nekem a napot az éjben,<br>Ahogy megmártózol velem a végtelen kéjben,<br>Te vagy a villám is, a te fényed tölti be az eget,<br>Te vagy a gyermek, ki oly vígan sárkányt ereget?<br><br>Tücsök vagy, a rét zöldjének hangja,<br>Maga vagy a boly. Egy szorgos, kicsi hangya.<br>Te vagy a szivárvány; szellő, tikkasztó napokon?<br>Mit jelentesz nekem? Tán el se mondhatom.

07. és 09.<br><br>Ma gomolygó fellegekkel küzdött meg a hajnali pír;<br>Mégis olyan könnyedén világlott át rajta,<br>Mintha ezzel hirdetné: Különleges nap van ma!<br><br>Nem tűz bár a napsugár virágra, madárra,<br>Mosolyodra ?hidd el!- mégis előbúj a nap sugára!<br><br>Hiszen nyílik a virág is, és dalol a kismadár,<br>Hiába ömöl eső, fúj szél, és búskomor a határ.<br>Egy fecske nem csinál nyarat! ?mondják;<br>Mégis -hipp-hopp- múlik már.<br>De az ősz előtt, majdnem félúton felpezsdül ki erre jár.<br><br>Szellő libben, hűs fuvallat, enyhítve a meleget.<br>Észrevétlen megsimítja érzékeny bőrödet.<br><br>Rád nevet ma minden szempár,<br>Mert ma Te ragyoghatsz rá a napra?<br>Úgy ragyogj,mint ő soha! Neki nincsen szülinapja!

Lehet még nekünk tavasz,<br>Halottak napjára krizantém.<br>Fönt meg öröklét!<br>*<br>Lehet még nekünk tavasz,<br>Szívben, ha nincs, szeretet gyúlhat!<br>Mily? a földi lét?<br>*<br>Lehet még nekünk tavasz,<br>Lélekben gerjedjen szeretet!<br>Enélkül, mi? lét!<br>*<br>Lehet még nekünk tavasz,<br>Szeretetet kimutató lét.<br>Ó! Szeretett lét.<br>*<br>Lehet még nekünk tavasz,<br>Jaj! Szeressük egymás gyerekek?<br>Szeressünk! Jó? lét.<br>*<br>Lehet még nekünk tavasz,<br>De tisztelettel, szeretettel.<br>Szeressünk! Egy? lét!<br><br>Vecsés, 2020. december 24. ? Kustra Ferenc ? íródott: senrjon csokorban a szeretetről, anaforában és versszak végi önrímben! Rímképlet: 7-9-5

Mint szálló hópihe<br>Járom utam, a szél sodor.<br>Jő, majd a kegyetlen halál.<br>Ülök asztalnál magamban,<br>Kuksolok én világomban.<br>*<br><br>Karácsonyeste én<br>Nem érzem a szeretetet.<br>Szél, vakon elsodor.<br>Sírnék én, ha felhő volnék,<br>És jégszobor, ha megfagynék.<br>*<br><br>Vendégeket várok,<br>Szívből, hátha melengetnek.<br>Jég, csak lassan olvad.<br>Előttem van a toll, papír,<br>De mit írhat, aki fakír.<br>*<br><br>Magány karácsonya,<br>Már a tinta is kifogyott.<br>Ölelésre vágyok.<br>Szeretteimmel együtt majd,<br>Jó lesz, kint meg fázzon a fajd.<br>*<br><br>Jeges szél süvít kint.<br>Csak eljönnek a vendégek?!<br>Szeretet ünnepe!<br>Csapok én nagy vendégséget,<br>Átéljük kereszténységet.<br>*<br><br>Csillagszóró recseg,<br>Szikrákat szór szerte-széjjel.<br>Jó, meleg szobában.<br>Megajándékozzuk egymást.<br>Olvasom verseim, nem mást.<br>*<br><br>Észak lehelete<br>Hűti szeretet ünnepét.<br>Téli időjárás.<br>Megjönnek ők mind, havasan,<br>Szeretünk, lélek-magasan.<br>*<br><br>Szeretet a jeget<br>Is megolvassza, melegít.<br>Szent Karácsony este.<br>Együtt vagyunk és örülünk,<br>A szeretettől dülöngünk.<br>*<br><br>Rögtönzők is legott<br>Pár strófát a szeretetről.<br>Toll nincs. Ceruzacsonk.<br>Angyalok a házam felett,<br>Szórják ránk a szeretetet.<br>*<br><br>Szeretet, szent érzés,<br>Fenyő, ezt is sugározza.<br>Velünk van, gyertyafény.<br>Sütőben van a kész kalács,<br>Égnek gyertyák, minek pilács?<br>*<br><br>Fagy, be akart jönni,<br>A fa szépen feldíszített.<br>Emlékezetes lesz.<br>Mind örülünk a másiknak.<br>Ők meg nekem, poétának.<br><br>Vecsés, 2015. december 24. ? Kustra Ferenc ? TANQ -ban írva

Az önmagukat túlzón szerető emberek,<br>Sosem a megbízhatóbb, legbátrabb emberek.<br><br>Nem lehet egy embertől olyat követelni,<br>Amire nem képes, nem adatott meg neki.<br><br>A halál óráját, nem lehet megválasztani,<br>Időpontra, célszerű nagy türelemmel várni.<br>Persze élet faramuci, közbejöhet bármi...<br><br>A környezeti csend már izgatottá válik,<br>Látni, a távolban már többször is villámlik?<br>Én békésen elalszok, csend, javamra válik.<br><br>Az élet nagyon igazságtalan, sokszor meg durva,<br>Én -sok szépet kaptam- köszönöm fél térdre borulva.<br><br>Karod kemény, rideg és érzéketlen, ahogy ölelő,<br>Szerelmed már nem érzem, olyan, mint egy régi temető?<br><br>Nagyságos uram, ön egy nagyszerű, jóságos ember,<br>Köszönöm, hogy ötven botütéssel... még agyon nem ver.<br><br>A pletyka táplálja a gyűlöletet, fokozott terjedésben,<br>Mint a láng, az elállt esőben, a szép kis fenyőerdőben.<br><br>Mocsár mozdulatlanságában, belesavanyodik az agyvelő,<br>Már nem is tudja, hogy milyen is a szép, napfényes, virágos mező!<br><br>Bombamentesítőknél dolgozok, mint öreg katona, ó, én magányosan!<br>Sokkal jobb, egyedül repkedni, mint tandem ernyővel lezuhanni párosban?<br><br>A Titanicot úgy építették, hogy az teljességgel elsüllyeszthetetlen?<br>Robbanás volt... tagadják, óceánban megtalálták négyezer méter mélyen?<br><br>Az emberek világának egyik, legundorítóbb vonása,<br>Hogy az áldozat immár nem számít! Minden hős-jogvédő, csak a<br>Terheltet védi, mert csak annak -bűnösnek- van emberi joga!<br><br>Vecsés, 2019. március 17. ? Kustra Ferenc - Gondolatok oximoronban?