Avagy stílus és megírás…(Kiegészítve senrjúval és Tankával) <br> <br>A művelt világban az író kell, hogy tudjon írni! <br>Ha nem tud írni, csak kiad, azt, hogy lehet nevezni? <br>* <br>Az ékesszólás <br>Erény, a rossz stílus bűn! <br>Sokan vannak így. <br>* <br>A formátlan irodalom kialakulásának, eredetének, <br>Egyike, talán következménye, a protestáns cikkek, terjedése… <br>A stílus megvetése és az erkölcsösködő, álnok képmutatás <br>Bűn, és mert nincsen bölcselkedő mentség, irodalmi gorombáskodás… <br> <br>Vannak embereknek a lelkében, stílustalan irodalom, <br>De nincs az országút árka mellett, hűs-kút- árnyék sokadalom. <br> <br>Az írás nagyon más! Nem lehet megmintázni, vagy lefesteni, <br>Írni vagy beszélni annyi, mint szépségkép tehetséggel élni. <br> <br>Írni nem tudó írók egyik mentegetőzése, a sokféle műfajok, <br>És azt hiszik, egyik műfajhoz illek, másikhoz nem, mert ezek a stílusok. <br>De a stílus hiánya, a hangnak a hiánya is, <br>És akkor a mű híján van már a megírásnak is. <br> <br>Ember! Tedd csak föl a nagy kérdést magadnak! <br>Tulajdonképpen a stílek miben állnak? <br>Ha az öntudatlan erő csak fütyül a szabályokra, <br>A jelzők művészetére, ha ezt érzed bugyraidba, <br>És ráadásul nem használod írásjeleket, <br>Elveszted az érdemi-munka fejezeteket. <br> <br>Az értelmi munka <br>És az írás munka, <br>Van, hogy kisiklik az öntudat hatalma alól! <br>Ha még időben feleszmélsz, még hozzá adhatól. <br> <br>A stílus folyamatainak jó elemzése a benyomásnál kezdődnék… <br>Talán a már nagyon elvont, megfelelő és tiszta fogalommal végződnék. <br>Minden esetre a jó elvek, az eszme, lehet, mint érzéklet üledéke, <br>De a puszta eszméknek bolygó-árny-állapotnak nincs semmi érdekessége. <br> <br>A szabatosság, néha a vonakodó képzelmek érdeme, <br>Az összhang bizony ritkább, döntőbb a qualitás a végére. <br>A szóképek, olvasottságból erednek, fölújíthatók, leírhatók! <br>Kellene még ehhez az a szó-lélektan, és az érzések… beírhatók. <br>Szókép-teremtő művészet része legyen az irodalmi műveltségnek, <br>Ennek benne kell lenni művekben, virága legyen az értelmi kertnek… <br> <br>A tudok a szabadság alapelve, de nem alapja művészetnek, <br>Mert a tudat tévedhet, így mi is, ez gátja lehet értelmiségnek… <br>Az értelmi teremtődés, a képekkel dolgozó értelem fájától <br>Elválaszthatatlan, mint tudatalatti állapot gyakoriságától. <br>Még ide kell sorolni a tudás felfedezést, <br>Valamint a bölcselő és eszmei szerkesztést. <br> <br>Dőreség: az, hogy az emlékezet mindig tudattalan! <br>Akkor, amikor előkerül, őkelme akaratlan? <br>* <br>Az emlékezet <br>Maga, tudatalatti! <br>Emlék raktárház… <br>* <br>A tehetség magában hord egy ösztönszerű erőt, <br>A tudattalanból működött, nem kimeríthetőt. <br>Persze van, hogy a tudatalatti túlárad, elnyeli tudatot, <br>És belülről azt diktálja nekünk, ami vonakodva íródott… <br> <br>Ha egyszer sikerült megragadni a szóvirág lágyan zengő dallamát, <br>Akkor kompozíció kialakul a fejben, segítve csatlakozást… <br>Van, hogy biz' ki kell javítani az önkéntes fogalmazványt, <br>De van, ki nem meri, mert nem tudja az újra fogalmazást. <br> <br>Az ihlet egy oly' állapot, mely jöhet a tudatalattiból, <br>Lehet bár második állapot… az észbeli gondolatokból. <br>Lehet nekikészülődés nélkül is dolgozni, <br>Valamit kényszerűen hajtva… elgondolkozni. <br> <br>Érzéklet átalakulva lesz képzelet, <br>Uralkodás a tudatalatti felett! <br>Képzelet alakul át eszmévé, <br>És az fejlődik majd, valamivé… <br>Ez ölti megfelelő formát, ami nekünk a legjobbnak látszik, <br>Ehhez adjuk a szóemlékezetet, ami megírásra várszik. <br>* <br>Az észbeli és <br>Lelki folyamat vegyes. <br>Van szerepcsere! <br>* <br>A ráeszmélésnek és sőt, az akaratnak is van szerepe, <br>Az írás titokzatos-tünemény végső kifejlődésébe… <br> <br>Képzelmek egyben nagyon érzékenyek... <br>Kell, agyunkban tartalékok legyenek… <br>Ők gazdagon érzékelő egyedek. <br> <br>Vannak gondolatok, miket nem vesz észre a vágyó lelkünk, <br>Pedig, érzékeny megújító képességgel rendelkezünk! <br>Vannak benyomások, amikkel nem tudjuk, hogy mit kezdhetünk. <br> <br>Írhat az ember, akár főleg általánosságról, <br>Ha egyszerre szólnak nyíltságról, titokzatosságról... <br>A szók, mik titkos jelek, titkos jegyek valójából. <br> <br>Minden titkos jegy magában hordozza már magát a megfejtést, <br>De ettől még nehéz megérteni az írást, mint rejtvényezést. <br>A nyelv mindenestől.... nagy ámító tényező, <br>Ami a gondolatokból visszaverődő. <br> <br>Az általunk festett képek, nem láthatók, csak a volt beszédekből, <br>A beszédek meg nem hallhatók, csak elmúlt visszaverődésekből… <br>* <br>Képfestés nehéz <br>Munka, sőt már művészet! <br>Láttatás csoda. <br>* <br>A vers az a vers, <br>Próza tördelve nem az! <br>Áltatod magad. <br>Olvasód, csak jót akar! <br>Tárd elé nagyon hamar! <br>* <br>Írni művészet, <br>Gondolatleírás nem! <br>Író dolgozzon. <br>Poéta feladata, <br>Hogy szóképét láttassa. <br>* <br>Olvasó-igény, <br>Hogy művet kapjon kézhez! <br>Káros… förmedvény! <br>* <br>Az írás mestersége, maga a mesterség! <br>Sokan írnak, de a papír és toll nem elég… <br>Írj úgy, hogy tartsad be az összes szabályokat, <br>Használj írásjelet, írj rímelő sorokat! <br>Ne légy öncélú, mindig az olvasódnak írj, <br>Hogy lelke, olvasáskor feszüljön, mint az íj… <br> <br>Vecsés, 2015. november 15. – Kustra Ferenc <br>R. GOURMONT &bdquo;Tanulmányok” c. műve alapján. Világirodalom kiadása: 1931. <br>

Az alkonyattal mi még vagyunk, de jön a reggel, az ébredés, <br>Mi megmaradt bennünk az olyan nagyon kicsi, más is és kevés… <br>Mások lettünk mi egy izzasztó éjszaka alatt? <br>Mi lesz, most az elhagyott kis szónyomatok alatt? <br> <br>Holnap már majd nekünk másként süt a nap? <br>Éjjel a Hold, majd, erre, felénk szalad? <br>Változnak holnapra a reményeink? <br>Mikor is maradnak... Lételemeink! <br> <br>Fura ez a világ, amiben éppen élünk, <br>Jól, békében vagy háborúban telik létünk? <br>Haragszunk, veszekszünk, iszunk, és talán remélünk! <br>A végén persze... úgyis mindannyian lelépünk… <br> <br>Vecsés, 2015. február 24. – Kustra Ferenc <br>

(Bokorrímes) <br>Szelídség, finom-gyengéd erőszak… mindent megkapsz tőlem, <br>Ha nem akarod nincs harag, dönts, ahogy akarsz… felőlem. <br>Majd én megmutatom Neked a szerelmet, ne félj tőlem. <br> <br>(LIMERIK) <br>Szól a szám, érdekfeszítően, <br>Te meg hallgasd érdeklődően. <br>Veled lennék boldog, <br>Mástól meg viszolygok, <br>Neked is lélekemelően. <br> <br>Te csodálnál érdeklődően, <br>Szólna szám, érdekfeszítően. <br>Hiányod… őrlődők, <br>Vágylak… beledöglök. <br>Érzésem… fölemelkedően. <br> <br>Poros gödrösben lépked lábam, <br>Nem egyedül… veled van vágyam. <br>Vigasztaló sorok, <br>Távolban angyalok… <br>Te vagy szabadságom és vágyam! <br> <br>(3 soros-zárttükrös, önrímes) <br>Lehetnél velem élmény valóság vagy valóság élmény, <br>És nagyon hiszem, hogy fölséges lenne, nagy, közös élmény… <br>Lehetnél velem élmény valóság vagy valóság élmény. <br> <br>Vecsés, 2020. október 1. – Kustra Ferenc – íródott: romantikus gondolatokban… Alloiostrofikus versformában <br>

Elment felettem az idő, annyira, hogy elmúlt az élet, <br>Életemben én voltam a pech-király… ember így mivé lett? <br>Elment felettem az idő, annyira, hogy elmúlt az élet. <br> <br>Magányosan, -toporogva- ácsorgok a létvonatom üres peronján, <br>A vonatom műhelybe ment, mert jött a nyár és javítani kell ablakán… <br>Magányosan, -toporogva- ácsorgok a létvonatom üres peronján. <br> <br>Hol toporogva ácsorgok, hol ácsorogva toporgok, <br>De az idő megy felettem, majd eltűnik, mint vakondok. <br>Közben néztem, ahogyan egy csapzott tollú vén lúd az út mentén <br>Tépdeste a parajt: valahonnan kiszabadult, jól elszökvén. <br>* <br>(sedoka) <br>Nagyon mennék már <br>Tovább, itt nincs mit várni. <br>Más tájat kéne látni. <br> <br>Úgy indulnék már, <br>Jaj, nagyon unom peront. <br>Bízok, várnak még újak… <br>* <br>(10 szavas) <br>Vágyom, még zakatoljon vonatom, <br>Közben nem öl meg az unalom? <br> <br>Látok egy nagy csapat kóbor kutyát, <br>Peronomhoz jönnek a nemjóját! <br>Talán, nem bántanak, az áldóját… <br> <br>Az életvonatom nem hagyhat itt a pusztai magányban, <br>Lehet, hogy máshol már várnak rám, zsenge szerelmi ruhában… <br>Ki tudja, még mit fogok látni még az életvonatomból? <br>Némi jó, ha rám akaszkodna, kiragadna unalomból. <br>Most itt nagyon rákattantam, hogy valaki szerelem-ruhában meg én? <br>Hah! Micsoda párosítás lenne… mit kezdenék vele a sor végén? <br> <br>Egy életvonaton osztozok én, önmagammal, <br>Bővítés itt nincs és nem is lesz, lét nem magasztal... <br>Egy életvonaton osztozok én, önmagammal. <br>* <br>(HIAQ) <br>Ez cudarul cuki <br>Kilátás, szerelem vagy más… <br>Rafinált a jövő. <br>* <br>Öregek mondták, hogy örüljön az öreg, <br>Hogy még lyuk van a fenekén és még meleg… <br> <br>Vecsés, 2018. március 22. – Kustra Ferenc <br>

Vágyam… virtuális szerelem? <br>És ha, tested birtokba veszem? <br>Így-se, úgy-se lehet, <br>Messze van a tested. <br>Bíz’ így lenne, jó, ha kérhetem... <br> <br>Valóságom, álmom, úgy vágylak, <br>Élvezném tested, így vadászlak... <br>Ha összeér bőrünk, <br>Majd, emléket őrzünk. <br>Kart karba, érzékkel csatázlak. <br> <br>Érzések hálójából nézem, <br>Ha, nem történik semmi, végem… <br>Köztünk van ötven év, <br>Itt már nem lesz, bíz’ hév. <br>Férfid megjött. Én meg csak nézem. <br> <br>Vecsés, 2018. szeptember 1. Kustra Ferenc – Romantikus LIMERIK csokor <br>