Jéggé fagyott a lelkünk tánca,<br>Mert nem tellett tűzifára.<br>Rőzsét szedek, jaj, de félek!<br>Érnek érte majd ütések.<br><br>Lucifer szaván roston égek,<br>Lángoló házamból kilépek.<br>Könnyező szemekkel lebegek,<br>Holttestemen lőtt sebek.<br><br>Erőm csökken, a fehér fény elnyel,<br>Ölel karom féltő, remegő szívvel.<br>Kisfiamon lőtt sörétek,<br>A hold fényében elveszett remények.<br><br>Rendőreink rohangálnak,<br>Hasznos nyomokat szétdobálnak!<br>Minek ide orvos, mentő.<br>Tűz esetén semmi nem kő.

Végtelennek tűnő utunk révbe ért,<br>Véget ért a hosszú iskolaév.<br>Visszanézünk a múlt évekre,<br>Boldog hétköznapi iskolaévekre.<br><br>Aranyszívű, segítőkész tanárok,<br>Iskolatársak, jó barátok.<br>Fájón búcsúzunk, szemeink könnyes,<br>Táskáinkban lapulnak még a füzeteink s a könyvek.<br><br>Online órák, nehéz évek.<br>Ma ezek is véget értek.<br>Vár ránk az ismeretlen nagyvilág,<br>Isten veled, iskolánk.

Száműzött, csavargó vándorcigány,<br>Sötét végtelen bíborszínű álomvilág.<br>Anyám sírjánál megállok<br>Életem kristálytiszta forrásvizén.<br><br>Szeretet áramlik bennem,<br>Lelkemben örök a nyár.<br>Emléked kísér a tájon,<br>Amerre járok oly fájón.<br><br>Vinnél el magaddal engem, anyám!<br>Mert itt kivert kutyaként élek tovább.<br>Viharként tombol a lelkem,<br>A napfényben elfúj a szél engem.<br><br>Gondolataim virágos kertjén<br>Kiáltom anyám nevét!<br>Emléked kísért a sírig,<br>Míg ott lenn csendben pihensz végig.

Ábrándozva messzi tájon,<br>Anyám házát látom alkonytájon.<br>Rozzant házán a nap megállt,<br>Jó anyám sírt, hazavárt.<br><br>Tombolón fújnak a böjti szelek,<br>Hozzád, jó anyám, már nem mehetek.<br>Arany könnyed hull a mennyből,<br>Ezüst tollam a fájdalomtól meg-megrezdül.<br><br>Szitáló eső hull reám.<br>Visszatérő emlékek éltetnek, anyám.<br>Úgy mennék hozzád, de már késő,<br>Bús szél söpör, szívem vérző.

Bús lelkemnek rőzselángja ég,<br>Holt mezőkön elsodor a szél.<br>Putrik ajtaján testvérek várnak,<br>Lelkem árnyékán visszajárnak.<br><br>Magányos csendjén hallgat a szív.<br>Rozoga szekéren az élet felsír.<br>Nincs napfény az árnyékos úton,<br>Nyomasztó terhünket cipelem a múlton.<br><br>Sírokat hantolunk a gyűlölet útján.<br>Pokoli törvényeket hoznak ránk durván.<br>Kis kunyhóinkban megtorpant az élet,<br>Hegedűnk húrjain száll a fekete, gyászos ének.<br><br>Tarnazsadány, Hidegvég, Északkeleti régió