Mily’ <br>Ékes <br>Takaró. <br>Körül ölel <br>Ő, sötét estem. <br> <br>Estére, én takarni készültem a törékeny tested, <br>De elkészült a sötétből szőtt takaród… ez ested. <br> <br>Sötéség honol, <br>Nem téveszt(ő). <br>Titkot rejt, <br>Takarj <br>Be! <br> <br>Innen, már összeért a tér az idő és a lét <br>Mi meg csak élveztük a szerelem hevét. <br> <br>Nincs már távolság. <br>Tér, idő, lét <br>Összefut. <br>Órák, <br>S mi. <br> <br>Bármilyen távol, <br>Tér, idő, lét <br>Egy immár. <br>Égünk <br>Mi. <br> <br>Aztán a csend eluralta a szobát, a létünket. <br>Álom meg győzött, betakarta az eszünket. <br> <br>Hull <br>Álom <br>Mézédes. <br>Mámoros csend <br>Még légben cselleng. <br> <br>Mámor-csend lebeg, <br>Júdásként súg. <br>Méz-álom, <br>Elmét <br>Csen. <br> <br>Csend, <br>Tettek <br>Júdása. <br>Mély álom <br>Valót feledtet. <br> <br>Vecsés, 2017. november 18. – Szabadka, 2017. december 11. –Kustra Ferenc József – a verset én írtam, az apevákat: szerző-, és poétatársam Jurisin Szőke Margit. <br>

Hó <br>Tisztán <br>Születtem. <br>Fényből, sárba <br>Taposott a sors. <br> <br>Mint <br>A hó, <br>Tisztának <br>Lettem. Sárba <br>Tiport az élet. <br> <br>Tisztaságból a szennybe csöppentem, ez az élet. <br>Az életem a fényből nagyon sötétbe tévedt. <br>Nem jobb, ha sírok-rívok, panaszkodok, hisztizek, <br>Ezt kaptam osztályrészül, így múlnak el az évek. <br> <br>Nem sopánkodok... <br>Az mit sem ér. <br>Élni kell, <br>Míg van <br>Lét. <br> <br>Álnok világban <br>Élnem muszáj. <br>Nem segít <br>Semmi <br>Sem. <br> <br>Vecsés, 2000. február 26. – Szabadka, 2017. november 16. – Kustra Ferenc – a verset én írtam az apevákat, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. Az apevák összefoglaló címe:”Élni kell” <br>

A csendnek a perceiben érzem, hogy átkarol a fénye, <br>Akkor világlik ki, mekkora a jövőnek a reménye… <br>Az ég távoli csillaghalmaza a csendet sugározza, <br>És csukott szemmel látom, a csendnek is van szivárványhídja! <br> <br>Csend <br>Fénye <br>Magához <br>Ölel. Lelkem <br>Boldogan szárnyal. <br> <br>Sértőszó nem hat. <br>Lelkemben él <br>Szeretet, <br>Béke s <br>Hit. <br> <br>Hit, <br>Béke s <br>Szeretet, <br>Lelkemben él. <br>Sértőszó nem hat. <br> <br>A csendem jobban behatol a lelkembe, <br>Mint egy bősz kiáltás reám, keménykedve. <br> <br>Fény <br>Szárnyán <br>Repülnek <br>Vágyak s remény, <br>Az est csendjében. <br> <br>Vágyak és remények, sírós esdések este, <br>Álmomban eljutok a csendes végtelenbe. <br>Ekkor élvezem, hogy mily’ a csendesség heve... <br> <br>Éj <br>Sötét s <br>Végtelen. <br>Vak csend, lelkem <br>Fénnyel tölti fel. <br> <br>Az esthajnalcsillag már előkerült ébredő, vak csendbe, <br>Én a sötétüléskor, elkerülök a vak végtelenbe… <br>A csend sugározza reám a fényét, vakon... a lelkembe… <br> <br>Vecsés, 2011. május 31. – Szabadka, 2017. november 26. – Kustra Ferenc József - a verset én írtam, az apevákat, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. <br>

Sorok az őszelőről… <br>Augusztus végén járunk, az éj, hűvösségét jelzi... <br>Az éji hűvösség az ősz közeledtét előjelzi. <br>Nyár <br>Végét <br>Járja már. <br>Éjjel elkel <br>Lenge takaró. <br> <br>Hűvös éjszakák, <br>Űznek nyári álmokat. <br>Ősz nyugtalan... vár. <br>* <br>Csillagok most is vannak, sok fénytelenül ragyog, <br>És a fűben már kevés szentjános bogár csillog. <br> <br>Éj <br>Fénye <br>Halovány <br>Fent és lent is. <br>Már árny fedi mind. <br> <br>Már nem villognak, <br>A szentjánosbogarak. <br>A csillagok sem... <br>* <br>Arcomra árnyakat rajzol a fájdalom, <br>De, csillogó szemmel várom jövő nyárom… <br> <br>Fáj <br>Minden <br>Változás. <br>Hittel várom <br>A szebb s jobb jövőt. <br> <br>Fájdalom gyötör, <br>Jő változás ideje. <br>Hitem nem vesztem. <br>* <br>Az utolsó nyári napfény, megbocsátón lődörög, <br>De, azt is csak, a felhők fölött, ott tán' nem mennydörög. <br> <br>Vecsés, 2013. aug. 24. – Szabadka, 2017. okt. 15. – A verset én írtam, alá a haikukat és az apevákat, szerző-, és poétatársam, Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: Az ősz nyugtalan... vár. <br>

Meditáció a volt-on… vagy múlton… <br> <br>Visszanézve, van egy csomó üresnek vélt meg tán' sánta volt, évem, <br>Ahogy ezen elmélázok rájövők, hogy ez az én messzeségem! <br> <br>Futva, loholva üldöz múltam, mint veszett, nem is olyan málén. <br>Járatlan úton van és a kalapja, látom mégsem áll csálén. <br>Futkározása közben a láncait veszti, hátha így célját éri, <br>Hogy én meg nem állok ott az első sarkon, őt várva, ezt meg nem érti. <br>* <br>Életkapuban csak <br>Topogok, úgy be is mennék. <br>Létem, bíz’ nem enged! <br>Még élnem kellene, tenném... <br>Vaj’ boldogságom elnyerném? <br>* <br>Strandszékem az udvar <br>Közepén napozik. Ülnék. <br>Elveszett a múltam… <br>Vannak álmaim, vágyaim, <br>Csak ülök sorsom átkain. <br>* <br>Van egy fa hokedlim, <br>Garázs előtt, ázik-fázik… <br>A múltam ül rajta! <br>Életem romokba hever, <br>Vállaim nyomja sors-teher. <br>* <br>A múltam, fölöttem és elém néz <br>Ez jelenti, éltemben nincsen méz? <br>Szélvihar is megelőzött, félrelökött, csendben dühöngve elrohant, <br>Magával vitte a régi villámokat, melyek közül sok… megfogant. <br>Homály van mögöttem, ez a fránya élet volt jó és rossz, de, már csak régvolt, <br>Ha tudni akarok valamit, építsek várat, keressek homokozót. <br>* <br>Őszömben nem csak a <br>Voltam homálya… félénk sors! <br>Nyíltan sunyi a múlt? <br>Őszöm talány, ködös voltom, <br>Ádáz a múlt, félem sorsom. <br>* <br>Szomorúan nem is <br>Látom, merre van… jövő út! <br>Lesz tavasz, lelkemben? <br>Csüggedt létem boncolgatom, <br>Vár-e jövő? Fontolgatom… <br>* <br>Irgalmas kín az élet, pusztulásomban a múltam <br>Mire a kaszás megjön, látni fogja, kifakultam… <br>A múlt szele arról zúg, hogy én is voltam... most meg már, miért nem? <br>Látom a jelenem is sötétség, nem világos a miértem. <br>Ebbe a vaksötétbe, múltba élek, a libabőrömben reszketek, <br>Ha voltam az én múltamba, akkor oda, vissza miért nem mehetek? <br> <br>Lehet itt bármilyen sötét, a szél zúgását már meghallottam, <br>Megöregedtem közben, egyszer majd én leszek saját halottam. <br>Ha jobban látnám a múltamat, akkor lenne lelkemben világosság, <br>Az álmaim mennyországáról meg azt is hihetném, ez másnaposság. <br>* <br>Néma a messzeség, <br>Úgy látom, cicázik velem… <br>Szél ül, árokparton. <br>Csalogat, nesztelen távol, <br>Mozdulatlanság... csend bájol. <br>* <br>Az életem, őszi tájában járva, <br>Kiégett fűcsomók között sétálva, <br>Merengek, hogy, hogyan is volt régen, <br>Miért van az… a régi fényképen? <br> <br>Tudatommal a múltam sírjában fekszem, <br>Gesztenyésben a gesztenyéket felszedem <br>És majd igyekszek, hogy én, magamnak tetszem… <br>* <br>Az utolsó, cérnát <br>Szaggató pillanat, hallgat! <br>Még több türelem kell? <br>Békés csend honol a tájon, <br>Nem bánt senki, nincs mi fájjon. <br>* <br>A szürkés felhőhegy az égen állva, nem mozog, <br>Lelkem is volt, és talán a múltban éppen kocog. <br>Sötét a csendes éj, nem hallom ki, aki morog. <br> <br>Őszöm tájékain sétálgatva, velem nem tart tán' senki, <br>Mélázva a múlton, képzelődők, hogy voltam én valaki… <br>Körülölel jótékony csend, bennem ezzel valamit megment, <br>Életzajban hallgatom, de már nincs… eszerint ő, rég elment. <br>* <br>Őszöm várja telet, <br>Szolgálata, lassan lejár. <br>Tényleg, múltban voltam? <br>Ősznek vége, telet várom, <br>Voltom múlté... örök álom. <br>* <br>Életváram falai porladoznak, bár még bent lakik a múlt, <br>De, ha minden leomlik, akkor lesz az, hogy az én múltam kimúlt. <br> <br>Majd ha, meghalok, sírt ásnak nekem, és én abba fekszem, <br>Ott a hidegben, fázósan a múltamat elfelejtem, <br>És már senkit nem fog érdekelni, hogy ki is lehettem. <br> <br>Vecsés, 2017. augusztus 28. – Szabadka, 2017. október 16. – Kustra Ferenc – a verset és a HIAQ –kat én írtam, a HIAQ –k alá a verset, szerző-, és poétatársam, Jurisin Szőke Margit. A versrész címe: ,,Csalogat, nesztelen távol’’ <br>