Jött a török, csak zúdult… áradat, <br>Fehér habra hajszolták lovakat. <br>Szpáhik, akindzsik, a janicsárok, <br>Kezükben pajzsok meg jatagánok. <br> <br>Országot foglalni mi hagyhatjuk? <br>Sereggel hadba szállt: király urunk. <br>Lovakat nyergelték és itatták, <br>Egész nemességet hadba hívták. <br> <br>A véres kard eredménye meg lett… <br>Mohácsnál véres, vesztett csata lett. <br>Széthúzott magyarság… nem ment oda, <br>Sereg másik része, sehova… <br> <br>Tizennégyben a főurak összefogtak, ez örömteli tény <br>Lenne... de azért, hogy Dózsát leverjék, mi volt nekik kelevény. <br>Elit széthúzása megmaradt, ezen Dózsa sem változtatott, <br>Magyarság tele van, olyan tényekkel, mi minket lejáratott. <br> <br>Főurak, az elit acsarkodott, <br>Hatalomért meg csak viaskodott. <br>Egy része tűrte, többi ölését, <br>Nem akarta barát ölelését. <br> <br>Odaveszett jó királyunk, meghalt! <br>Ország ezek után szinte meghalt… <br>Patakba fulladt, mondták királyra, <br>Ám orvul meggyilkolták csatában?! <br> <br>Elit csak dőzsölt, ország szétesett, <br>Senki nem figyelte magyar szívet. <br>Úr, ránk is mérte a büntetését! <br>In tolerálta uraink kedvét. <br> <br>Ország tönkrement, úgy van az óta? <br>Ország sors tán’ változott… mióta? <br>Vesztes ország lettünk, főurak tették, <br>Magyar identitást rég elvesztették. <br> <br>Ötszáz éve honunkat elvesztettük, <br>Akkor főuraink alá rendeltük. <br>Nem török a hibás, élet ilyen, <br>Tudni kéne, a rossz sorsunk ilyen?! <br> <br>Itt a mi dolgaink, tán’ sohse mentek úgy, ahogy kellett volna, <br>Itt mindenki többség akadályozásával volt elfoglalva?! <br>Elvesztett csatákból, van történelmünkben jó bőven. <br>Mi csak ezekre emlékszünk, ebben élünk? Veszően? <br> <br>Ma már nem lehet felmutatni, mint akkor rég' a véres kardot! <br>Átalakult a világ, szemből, csak az arcodba kaphatsz karcot… <br>Ebben a szép új világban azzal törődj, hogy megments sok arcot! <br> <br>Nagy bévőn mostanság elregéltem néktök, ezen krónikában, <br>Szórjátok, mint magot, hírt, ha Ti nem valák restök meghallásban. <br>Tisztes, nemes embereknél és a köznép tudomást tudjanak, <br>Sarjaddzon a nagy hír, mint a vetés, hogy ne higgyék, nem tudtanak… <br>A háznépnek dobold, legott, hírdösd ki! <br>A famíliának, rögvest kürtöld ki! <br> <br>Vecsés, 2013. december 30. – Kustra Ferenc József – történelmi kitekintésünk. <br>

A vár sereglete<br>fut, rohan rettegve<br>félve a közelgő tüzet.<br>Vár ura mentené<br>egyetlen szerelmes<br>lányát a szép ifjú szüzet.<br><br>Ám ő is rabja lett<br>az ősi várának<br>karcsú tornya tetején.<br>Csak egy vitéz van ki<br>bajjal szembe nézve<br>áll a várbástya peremén.<br><br>Egy óriás sárkány<br>száll a vitéz felé<br>perzselő tüzet okádva.<br>A fél birodalmat<br>árnyékba borítja<br>olyan hatalmas a szárnya.<br><br>Acélos tekintet<br>büszke hősies szív<br>vértezi fel a vitéz legényt.<br>Tornya ablakából<br>őt nézi a király<br>aki elhozta a reményt.<br><br>Hatalmas küzdelem<br>vette hát kezdetét<br>a vitéz és a sárkány között.<br>állt ott szilárdan míg<br>a ronda bestia<br>a feje fölött körözött.<br><br>Lángokat okádva<br>bukva a magasból<br>rontott rá a hős vitézre.<br>Ám ő nem rettent meg<br>egy gyors mozdulattal<br>döfte kardját a szemébe.<br><br>Kilehelve lelkét<br>a gonosz bestia<br>port verve hullott a mélybe.<br>Bástyáról leszállva<br>a győztes hős vitézt<br>ünnepli a király népe.<br><br>Fut le a király is<br>tornyából sietve<br>dicsőíteni a legényt.<br>Hatalmas az öröm<br>csókolják ölelik,<br>szinte agyonnyomják szegényt.<br><br>Elmúlt hát a veszély<br>boldog volt a legény,<br>mert nem maradt el a hála.<br>Fele birodalom,<br>és még ráadásképp<br>övé lett a király lánya.

Arcodat látom reggel-este,<br>látása felrepít a mennybe<br>lepkeszárnyon.<br><br>Éjjel-nappal csak rád gondolok,<br>megfestik neved angyalok<br>napsugáron.<br><br>Most halkan suttogom rekedten,<br>soha el nem múló szerelmem<br>rád találjon.<br><br>Ébren élő szerelmes álmok,<br>mint illatozó szép virágok<br>rózsaágon.

Ez a világ rothadt alma,<br>bűnök sötét birodalma.<br>Rút férgek rágják a testét,<br>ez fogja okozni vesztét.<br><br>Teremtsünk hát új világot,<br>ültessünk sok szép virágot.<br>Szóljon a dal szeretetről,<br>Isten int ránk odafentről.

Akkor ha elhagyom hazám<br>van valami, mi vigasztal<br>egy rögöt viszek magammal.<br><br>Teljesen nem szakadok el,<br>megyek azzal a tudattal<br>egy rögöt viszek magammal.<br><br>Még él bennem a szomorúság,<br>nem megyek túl nagy haraggal<br>egy rögöt viszek magammal.<br><br>Csipetnyi Magyarországot<br>egy rögöt viszek magammal,<br>én hazámból egy darabbal.<br><br>Majd, ha szemfedél rám borul,<br>kezemben tartom a rögöt.<br>Síromon egy virág virul<br>piros-fehér-zöld fű között.