Végtelen tereken<br>Tereken a csend,<br>A lámpa fénysugara,<br>Néma alak a padon.<br>Lehet, már ott sincs!<br><br>Csak a nyugalom...<br>A tereken megvillannak<br>Egy percre az arcok,<br>Átsuhannak az alakok.<br><br>Otthagynak némi érzést,<br>Felejtést, szerelmi tűnődést.<br>Padra vésett nevek, üzenetek,<br>Idézetek...<br>Mindez a városi vándor érzéseit<br>Erősíti meg.<br><br>Kopott köveken a felejtés<br>Arca jelenik meg...<br>A nap ezeréves csendjeibe<br>Veszik el a múlt.<br><br>Végtelen tereken a hajnal is<br>Már csak vándor.<br>Harmatcseppjei könnyeket vázol,<br>Hogy eljön a holnap...<br><br>És a ma gyenge színterek<br>Előadásában jelenik meg!<br>Jelein, mint a keselyűmadár,<br>Tort ül a múlt!

Égi küldöncként ért a földre<br>bűn útjait kifürkészni,<br>angyalszárnyát levetette, mert<br>emberként kell megérkezni.<br><br>Csak úgy találja meg a választ<br>ha a bűnbe veti bele magát,<br>megismerve az ellenséget<br>megnyerheti ezt a csatát.<br><br>Mert csata lesz ez, tudta jól,<br>mit a gonosz ellen vív meg,<br>csak a szeretet győzheti le<br>sem fegyverek, sem méreg.<br><br>Mélyen belegázolt a bűnbe<br>gyenge pontokat keresve,<br>de elsodorra könnyű élet<br>a szárnyát is elfeledte.<br><br>A gonosz ellen felvértezve<br>indult el erre az útra,<br>de beleveszett már a bűnbe<br>mint egy feneketlen kútba.<br><br>Évszázadok pora lepi már<br>a régen levetett szárnyait,<br>bűnös emberként közöttünk jár<br>gonosz vezérli vágyait.

A sikert… <br> <br>Nagy dolgok ezek, építjük a várat, <br>Igyekszünk, átvesszük majd a hatalmat. <br>Kiterjesszük vár körüli erdőkre, <br>Szükség van a sok-sok egyenes rönkre. <br> <br>Magas várat építünk mi, tornyokkal, <br>Nem hivalkodni akarunk azokkal. <br>Ez nekünk biz' valós biztonságot ad, <br>Állunk elébe jöhet, a hadd-el hadd. <br> <br>Sikeres, nem, aki birtokot kapja, <br>Hanem akinek van, és abból ossza… <br>Egy igazi nagy vár urának lenni, <br>Az ad lehetősséget, sokat tenni. <br> <br>Budapest, 1998. március 22. – Kustra Ferenc József <br>

Hogy magányos vagy, attól ne félj, <br>Mert a csend hozzád mindig beszél… <br>Beszél neked az a múltról, az elmúlásról, <br>Beszél neked szépről-jóról és minden másról. <br> <br>Te az élet színpadán, nem vagy csak egy látomás, <br>Bár szemed körül a sírás-rívás, mély árkot ás <br>És életed feldolgozása agyad tébolya, <br>Nézel, és bár messze látsz, nézésed oly’ tétova… <br> <br>Érzem is, hogy minden eltűnik a csendben, <br>Sűrű köd van mögöttem a végtelenben, <br>A fránya csend lassan melankolikussá tesz <br>De a hang violinkulcsát... még asztalra tesz. <br> <br>A csend méláztat, elgondolkodtat <br>És mint vad lovas, köröttem vágtat, <br>De én nevetek, mert dobogása sem hallik, <br>Közben a melankólia belém furakszik. <br> <br>A csend is majd jön, megérkezik a sötétedéssel, <br>Azonnal át is ölel, pőrén, teli mély érzéssel. <br>Egymást ölelve elindulunk az éj sötét útján, <br>És majd életet mutatunk az éjnek, bár úgy sután. <br> <br>Reggel majd megállapítom, hogy a tegnap itt hagyott <br>És még mindig csendben szétfolyó vízcseppecske vagyok? <br>Óh, Te csend, de hogyan? Melletted, veled élek? <br>Míg ez így van, addig semmitől én nem félek. <br> <br>Itt vagy és ahogy majd lassan, biztosan múlnak az évek, <br>Szembejönnek szomszédok, barátok, ők is már mind vének. <br>Még talán hosszasan maradok és így veled élek, <br>Maradok, és nem leszek társa hulló falevélnek. <br> <br>Nekem, az élet vándorának hosszú útja jó, <br>Veled közben megpihenni, bíz’ enyhülést adó. <br>A földi ősvényen járunk, mit várunk az égi jel! <br>Csend! Te vagy szívemnek éneke, tovább a csúcsra fel! <br> <br>A Hold esténként előjön és úgy lassan bandukolva <br>Komótosan, békésen járja az útját napról-napra, <br>A kertek, a házak közé szeretettel betekint, <br>És csendet, nyugalmat, békességet, álmot reánk hint. <br> <br>Egyszer amint csendben ücsörgők a szomszédos réten, <br>Teliholdon elbambulva... magam csendjében nézem. <br>Mélyen elgondolkodok a sorsom hajókötélből font húrján, <br>Nem játszom a szomorút… az vagyok úgyis az éveim múltán… <br>Mélán, csendben nézek fel az égre, majd’ elhagy a tudat, <br>Karom is lehull, csend meg csak ölel… nincs fájó indulat. <br>Szótlan a csend, mutatja, ez a nyáresti holdvilág <br>És tudatja velem, hogy lesz még holnap, lesz napvilág. <br>Ahogy csendben ücsörgők, felismerem, hogy csak egy "kis pont" vagyok, <br>Mert felnézve úgy látom, hogy kicsinylőn intenek a csillagok. <br>Azért… láttam a tiszta lelküket és benne a csendes, vágyat, <br>Az örömtelit, a végtelent, a megbocsájtót, fény, a lágyat. <br>Biztosan tudom, hogy a "kis pontot" is fogadják, ha arra jár <br>És ez én lennék! Megyek én majd arra fele, ha időm lejár… <br>Majd megyek én, ha a csend is szól, és ha felkészültem az útra, <br>De oda már hátizsák sem kell, ez már csendes, magányos túra… <br> <br>Az emlékek olyan szépek! Most még emlékezek, <br>Kezdek fázni, sután sétálva házba bemegyek. <br>Várom a reggelt, bár mindig más a napfelkelte, <br>Csend súgja, nyugalom, messze még a naplemente… <br> <br>Az éjszaka csendjét kitölti az éjség sötétje, <br>Látni semmit, csak a vén Hold baktat… ezüst holdfénybe. <br> <br>Vecsés, 2014. július 3. – Kustra Ferenc József <br>

Az idő könyörtelen <br>Legyőzni lehetetlen. <br>* <br> <br>Óramutató <br>Halad, mint egy táv-vándor. <br>Fogaskerekek. <br>* <br> <br>Ahogy telik az idő, <br>Közeledik a jövő! <br>* <br> <br>Vekkerketyegés. <br>Csalhatatlan időgép. <br>Új óra-számlap. <br>* <br> <br>Ahogy eltelik az idő, <br>Csökkenőn, múltba vezető. <br>* <br> <br>Óra pontosság, <br>Kifogásolhatóan. <br>Kompasz, állítás. <br>* <br> <br>Az óraműtől sem függ az idő haladása, <br>Időtől függ, az óramű időmutatása. <br>* <br> <br>Óramű: bim-bam. <br>Időmúlást elüti. <br>Napi felhúzás. <br>* <br> <br>A várt idő, szépen beérkezik a jelenbe... <br>Az idő, a múlt előrevetített jelene. <br>* <br> <br>Élet, időgép… <br>Kezdettől végig, idő… <br>Idő élettárs… <br>* <br> <br>A még meg nem jött, még csak várt idő... még csak jövő, <br>Ez után, a pillanat jelene, múltba menő. <br>Az idő útja, az időtlen múltba vezető. <br> <br>Vecsés, 2015. augusztus 3. – Kustra Ferenc József – Versben és senrjúban íródott. <br>