Belehúzott a nappalba<br>ivott a vén bagoly,<br>sok megivott cefre után<br>rút arcán műmosoly.<br><br>Megszerette, átölelte<br>az egész világot,<br>hallotta a fényeket is<br>és hangokat látott.<br><br>Kábulata után az éjjel<br>nem volt éppen túl jól,<br>soha többet már nem iszok<br>elég volt a jóból.<br><br>Reggel aztán úgy érezte<br>inni kéne kicsit,<br>ivás után vigyorogva<br>elszívott egy cigit.<br><br>Pár év múlva virradatra<br>elvitte a mámor,<br>élettelen rút arcára<br>ráfagyott a vigyor.

Lelkemet virágoztató<br>csoda vagy te nékem,<br>évek során lassan, aprón<br>szirmait letépem.<br><br>Az összes ragyogó szirom<br>elfogy egyszer talán,<br>de mind ott fog díszelegni<br>emlékeim falán.

Éreztem, ahogy veled vagyok és a hátamat cirógatod, <br>De valaki hirtelen megfogta a vállam és észrevettem, <br>Hogy csak a szél simogat. <br><br>Érezni, ahogy a lelkedet két kezembe odaadod, <br>Én pedig lehetőséget megragadva<br>képre festem,<br>Ahogy elméd elmémmel iszogat. <br><br>Ó, ahogy fantomodból a fekete festéket kitagadod, <br>Higgy bennem kedvesem, mondtam és térdre estem, <br>bebizonyítom, hogy hiányod iszonyat.

Zászlót bont az égi sereg<br>árnyéka ránk vetül,<br>gyülekező hadak felett<br>Turulmadár repül.<br><br>Alászállnak Hunniába<br>eljött az ideje,<br>jelet adott végre nekik<br>a magyarok Istene.<br><br>Döngő lépteik nyomán az<br>egész föld megreszket,<br>újra egybeforr testvérként<br>szétszakított nemzet.<br><br>Fent a magyar menyországban<br>meglásd édesapám,<br>itt az idő, rövidesen<br>újra nagy lesz hazánk.

Az ősz, fájón bősz a lombhullajtó és sárgult falevelekkel, <br>Gondolataimat semmi zavarja, istentelen eszmékkel… <br>Az ősz, fájón bősz a lombhullajtó és sárgult falevelekkel. <br> <br>A volt nyárunk öröme kimúlóban, így az öröm fél öröm, <br>Mert az ősz nemsokára átadja télnek kulcsot, nem nagy öröm… <br>A volt nyárunk öröme kimúlóban, így az öröm fél öröm. <br> <br>A hulló falevelek együtt, szívesen hullnak díszes menetben, <br>Hálaadásban dicsérik az Urat, mily’ jó létük volt eddiglen… <br>A hulló falevelek együtt, szívesen hullnak díszes menetben. <br> <br>Színes és bordás levelek sínylették nagyon a tél előfutárát, <br>Ki önzőn, lemetszette a mindenkori hűségnek tovább folyását… <br>Színes és bordás levelek sínylették nagyon a tél előfutárát. <br> <br>Az avarban a gyülekezőjük... ott már az út porát nem mossák, <br>Bár, ha még lesz nagy őszi eső… talán akkor lesz víz, úgy gondolják… <br>Az avarban a gyülekezőjük... ott már az út porát nem mossák. <br> <br>Ősi-őszi ünnepség ez a levelek nagy nemzetségének… akarják, <br>Mi meg pergamen árkusaira jegyezgetjük, hogy biztosra akarják… <br>Ősi-őszi ünnepség ez a levelek nagy nemzetségének… akarják. <br> <br>Szétvitték a legyek, repültek az országos avar építésre felhívások, <br>A levelek színes díszruhát vettek föl, ahogy megtörténtek elfogadások… <br>Szétvitték a legyek, repültek az országos avar építésre felhívások. <br> <br>Van úgy is, hogy az ág inkább a nyelvét harapná le, <br>Minthogy a levél-gyermekét avarnak küldené le… <br>Van úgy is, hogy az ág inkább a nyelvét harapná le. <br> <br>Az ág mozdulatlanul ült a fa-nyergében, <br>És ez a nagy veszteség forgott a fejében… <br>Az ág mozdulatlanul ült a fa-nyergében. <br> <br>Egyszer azonban minden elvész az biz' végső elmúlásban, <br>Gally is tudja... várja, hogy levelei legyenek új nyárban… <br>Egyszer azonban minden elvész az biz' végső elmúlásban. <br> <br>Vecsés, 2021. június 22. – Kustra Ferenc József – íródott: az őszről, 3 soros-zárttükrösben. Olvasni úgy kell, hogy először az egyes és a 2. sort, majd a kettes és a 3. sort. Így meglesz a mondanivaló gondolatiságának különbözősége. <br>