A szerzőpáros TANQ –ban, 10 szavasokban és apevában meditált… <br> <br>Most, eljött az idő <br>Kérdezni a tetteimet. <br>Vagy talán már, késő? <br>Ideje számvetést tenni, <br>Élni?! Kevés remény hinni. <br> <br>Ideje számvetést tenni, <br>Létbe még szépet becsenni. <br>* <br> <br>Leéltem életem, <br>De, nem is éltem… végül is <br>Nem leélni! Élni! <br>Évek elszálltak felettem, <br>Élet helyett... csak temettem. <br> <br>Sok év mellettem elsuhant, <br>Nem is éltem... volt csak sírhant. <br>* <br> <br>Visszaemlékezve láthatod a történetedet, <br>A tetteidet, <br>Mit tett veled élet! <br> <br>Rongy az életed, <br>Társad nincsen. <br>Mostohád, <br>Léted <br>Lett. <br>* <br> <br>A múltat kérdezni nem lehet, <br>Már itt hiába húzod, fékeket! <br> <br>Amit leéltél <br>Nem változik. <br>Élni már <br>Idő <br>Nincs. <br> <br>Amit leéltél <br>Nem változik. <br>Próbálj még <br>Élni, <br>Hidd! <br>* <br> <br>Csak egy élete van <br>Mindenkinek, és az a múlt! <br>Élted, vagy leélted? <br> <br>Vecsés, 2016. október 1. – Szabadka, 2018. január 8. –Kustra Ferenc – A HIAQ –kat és a 10 szavasokat én írtam, a TANQ- hoz és a plusz verseket és az apevákat szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: ”Élni kellett volna” <br>

Avagy az üres magányosság? <br> <br>Hátamon csorog a száraz verejtékem, <br>Törölgetem, ez nekem már semmiségem... <br>Árnyékban meg fázok, ez az ürességem. <br> <br>Még <br>Neked <br>Is jut fény, <br>Állj ki bátran! <br>Ne rettegj, kérlek! <br> <br>Sorsom árnyékos oldalán élem életem, <br>A semmi közepében... fázok, verejtékezem. <br>* <br>Sós-keserű cseppek sűrűn gördülnek le az arcomon, <br>Közben meg erőlködve emlékezek... régi harcomon... <br>Falba ütközik az árnyékom, csak ülök... bánatomon. <br> <br>Szív <br>Dobban, <br>Mellkasod <br>Szűkké válik, <br>Nyisd szívkapuját! <br> <br>Pergő, megkeseredett könnyeim nyeldesem, <br>Kellene küzdenem... miért? Bánatok emésztik lelkem. <br>* <br>A magány? Az nekem végtelenül üres, taszít is magamtól, <br>Lehet, hogy be sem fogad, mert folyton ellők a gyötrő harcomtól. <br>Éhes vagyok a társra, hogy szakítson már el a magányomtól. <br> <br>Ne <br>Aprózd, <br>Oszd bátran, <br>Így csak több lesz, <br>Ez a szeretet. <br> <br>Megunt a magány, eltaszít, <br>Fájdalmat bennem szít. <br>Lelkem társat áhít. <br> <br>* <br>Itt a falam tövében ücsörögve, hallom, hogy a csönd, recsegőn serceg! <br>Ez jól kitölti a magányom ürességét, itt lófrál, mint egy fergeteg. <br> <br>Hit, <br>Remény, <br>Szeretet, <br>Rájuk vigyázz! <br>Boldog még lehetsz... <br> <br>Hallom sistereg csendem, betölti egyedüllétem űrét. <br>Változtat életemen, feloldozza életem nyűgét...?! <br> <br>* <br>Tudom öregen, már minden így marad, jóakarók is mondják, <br>A száraz verejtékem meg folyik, törülni nincsenek szolgák... <br>A sötétségem körülvesz, nem látom, hogy lemorzsolódna, <br>Csak ülők a magányban és hallom, mintha halál... sunnyogna! <br> <br>Vecsés, 2018. január 6. - Szabadka, 2018. január 6. - Kustra Ferenc József - a verset én írtam, az apevákat és a 10 szavasokat szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe:” Reménytelenségben van-e remény...?” <br>

Felhők fagyott könnye hullik<br>elrejti a titkokat,<br>fedjük fel a rejtett mélyet<br>tisztítsuk le az utat.<br><br>Hullott hóból a kezünkkel<br>kis hólabdát formázunk,<br>lehajolunk és görgetjük<br>legalább most tornázunk.<br><br>Csinálunk egy hatalmasat,<br>majd egy kicsit kisebbet,<br>gurítsunk egy aprócskát is<br>biztosan a legszebbet.<br><br>Tegyük egymás tetejére<br>mind a három hólabdát,<br>fantasztikus, hisz olyan lett,<br>mint egy ember láss csodát.<br><br>Szénből csinálunk szemeket<br>répa lesz majd az orra,<br>kész is lett a hóemberünk<br>mint ha igazi volna.

Szomorúvá vált az élet<br>vidám én ma nem leszek,<br>ha szép szemedet nem látom<br>tudom, világgá megyek.<br><br>Eltelt már, vagy három hét is<br>mióta nem láttalak,<br>lehoznám a csillagokat, ha<br>láthatnám az arcodat.<br><br>Kiscsillagom, úgy szeretlek<br>jobban, mint az életem.<br>Rettegek, hogy elveszítlek<br>összetör a félelem.<br><br>Azt kérem én az Istentől<br>örökké fogd a kezem,<br>remélem, hogy így történik,<br>mert elvesztem az eszem.

Reggelit kell vásárolnom<br>lemegyek a kisboltba,<br>Kell? Kérdi az eladó<br>nem is néz az arcomba.<br><br>Hogyne kéne, azért jöttem<br>mutatok a zsemlére,<br>húsz deka párizsit kérek<br>nem tasakost, kimérve.<br><br>Huszonnyolc maradhat? kérdi.<br>Maradhat. Nekem húsz kell.<br>Úgy néz rám, mint egy gyilkosra<br>tudom, hogy engem rühell.<br><br>Kettévágná a zsemlémet?<br>Kérdeztem óvatosan.<br>Otthon is van éles kése,<br>mondja ő cinikusan.<br><br>Otthagytam egy kisebb vagyont<br>és még szendvicsem sincsen,<br>ezt a kedvetlen eladót<br>áldja meg a Jóisten.<br><br>A bolt mellett kint a füvön<br>idős néni üldögél,<br>szegényes kis portékája<br>égő szükségről mesél.<br><br>Felmutat egy szép almát<br>rám mosolyog kedvesen,<br>száz forint kilója ára<br>az összes almát megveszem.<br><br>Hálásan néz rám a néni<br>eltöltött a szánalom,<br>melléteszem bolti árut<br>ajándékba ott hagyom.<br><br>Lassan táskájába rejti<br>látszik, szégyenli nagyon,<br>hálás szívvel mosolyog rám<br>túlmutatva szavakon.<br><br>Vidáman indulok haza<br>arcomat nap perzseli,<br>egy ilyen bevásárlás után<br>édesebb a reggeli.