A madarak leülnének, már pihenni, nem szárnyalók, <br>De ülhetetlenek a jéggel összefagyott huzalok… <br>Most mi lesz a madarakkal? Ó, aranyos kis vacogók… <br> <br>Nem vándorolnak ők, de a hideg rossz ha, a toll alá megy, <br>Ha túlélik az idei kemény telet, az isteni kegy… <br>Bízok, hogy megmaradnak, van náluk több darabos szakaszjegy? <br> <br>Leselkedik rájuk a lehulló jégcsapból, sorozat, <br>Jó időben meg túlélik ők, a nyári záporokat… <br>Előnyük, hogy ismerik ők, a madár harcmodorokat. <br> <br>A madarak már drótra, le is ülnének, nem szárnyalnók, <br>Össze is bújnának, hideg szemcséi ki nem zárhatók… <br>Húzzátok még kis madárkák… majd tavasszal kizárhatók. <br> <br>Vecsés, 2014. november 29. - Kustra Ferenc József <br>

Már hevernek lent a parton<br>boldogságunk csontvázai,<br>egyre beljebb a mederbe<br>mossák víz hullámai.<br><br>Feledhetjük mindörökre<br>eltemeti az iszap,<br>ott, a sötét mélységekben<br>az idő beleharap.

Gondolatot kuszáló szél<br>üdvözöl a folyó felől,<br>csak simogat és nem ítél<br>hangokat csiszolva csendből.<br><br>Szóra bírja a habokat<br>igaz, nem nekem dalolnak,<br>de hív, magához csalogat<br>apró hullámok csacsognak.<br><br>Szólni nem tudok hozzájuk,<br>csak integetek én nekik,<br>ha hallgatunk rá megbánjuk,<br>bár ők csak dolgukat teszik.

A múlt szépsége elveszett<br>másképp néz ki a világ,<br>minden annyira elcseszett<br>az idő mindent megrág.<br><br>Retusált kép a hölgyeken,<br>újra mázolt festmények.<br>Összetört kockaköveken<br>pattannak az emlékek.

Lobognak a tüzek odaát,<br>vajon mit jelentenek?<br>Barát emeli rám poharát,<br>vagy tán veszekszenek?<br><br>Olyan távol van tőlem e fény<br>nem látom az árnyakat,<br>sötétségben nem látszik ösvény<br>a kétség rám szakad.<br><br>Féljek hát a távoli tűztől,<br>vagy jó barátom talán?<br>Nem tudok olvasni a füstből,<br>lehet, hogy jobb is talán.