A jövőm, terítéken van a boncasztalon, <br>De valóság nincs… sejtéseimet, már unom. <br> <br>Sűrű könnyem és a vastag köd azonos, <br>Nem látok át rajta, sőt, még a könnyem sós! <br> <br>Kissé fúj a szél, a falevelek belezúgnak a fülembe, <br>Kis zúgással, nagyon-nagy mondanivalót dalolnak… lelkembe. <br> <br>Vecsés, 2012. augusztus 21. - Kustra Ferenc József <br>

Kicsorbult szemek, gonosz tettek, <br>Nem akarok élni veletek. Emberek! <br>Ember teszi ilyenné a világot, <br>De fogjunk össze és más világot <br>Teremtsünk, olyat, mi jó nekünk <br>És gyerekeinkkel tovább élhetünk. <br> <br>Vecsés, 2012. március 16. – Kustra Ferenc József <br>

(3 soros-zártükrös) <br>Mindenki azt vágyja, hogy egyszerre pitymallat legyen szívekbe, <br>Senki ne bánatoskodjon és főleg ne éhezzen lélekbe… <br>Mindenki azt vágyja, hogy egyszerre pitymallat legyen szívekbe. <br>* <br>(3 soros-zárttükrös, önrímes) <br>Azt, hogy én ezt tudom, kicsit emelve-magasíttatva érzem magam, <br>De az ellenvélemények zúzoznak és én... sárba taposom magam… <br>Azt, hogy én ezt tudom, kicsit emelve-magasíttatva érzem magam. <br> <br>Ahogy kinézek ablakomon, a szembeni házak nem látszanak a hótól, <br>Csak minden szikrázik, vakít és a szemembe vág, vissza, napsütötte hótól. <br>Az a fránya nap, amikor minden havas minek is küzd ily' erőlködve, <br>Az a téveszmés nap, erővel gyötri magát, majd ő, hideget legyőzve… <br>* <br>(3 soros-zárttükrös, önrímes) <br>Kertemben milliónyi a fehér és vakitó kristály, kutyám hasig benne <br>És csak néz, hogy mi ez, hogy futkozzon, mire vágyik, úgyis csak elsüllyed benne… <br>Kertemben milliónyi a fehér és vakitó kristály, kutyám hasig benne. <br> <br>Esteledik, hó miatt nagy sötét itt nem lesz, de a lelkem sötétben… <br>Hol a lakhelyem, mért nincs saját akaratom? Nincs ebben a laktérben... <br>A tél persze hangos, ha a hóba lépek, erős recsegés hallatszik, <br>Kinti éjben e hang erősödik, erre járók lépte behallatszik. <br>Az én lelkem recsegése kihallatszik-e, hallják, kik erre mennek, <br>És ha igen, mint gondolnak, csak nem hiányában vagyok, szeretetnek? <br> <br>Szeretet nélkül ez nem lehet az otthonom és ez tőlem nem boldog ujjongás! <br>A gonosz, ronda, arctalan törpe sors, csak nézi… bármit hísz, ez nekem fuldoklás. <br>Ez gátolja, kivel szeretetben éljek, ki kéne jelölni a harc irányvonalát, <br>Hogy aztán tavasz pitymallódon mindkettőnknek a szíveinkben, hogy nyerjük meg a csatát. <br> <br>(Anaforás, 3 soros-zárttükrös) <br>Nézem, hogy kertemben az elholt ruhát levetett fák, hó alatt roskadnak, <br>Nézem, hogy a kertemben van-e szeretet hó alatt, ott szívek dobbannak? <br>Nézem, hogy kertemben az elholt ruhát levetett fák, hó alatt roskadnak. <br> <br>Te ronda, arctalan törpe, micsoda gonosz gumó van a hátadon, <br>Benne hordozod éltem ellenszerét, így nincs otthonom a világon? <br>Amit te rám erőltetsz, az maga az emberi tragédiám, én így élek, <br>Ki tudja mennyim van valójában hátra, majd szemfedő jelzi... már nem élek… <br> <br>Vecsés, 2021. október 11. – Kustra Ferenc József – íródott részben: 3 soros-zárttükrös -ben. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága... (Mintha egymással szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az!) <br>

Az állatokról <br> <br>Fagyott bokrokban, <br>Állat nem tud sátrazni. <br>Sötét, rejtető. <br>* <br>Megsárgult nádak <br>Között, hóban, lábnyomok. <br>Állatvonulás. <br>* <br>Vaddisznó csak túr, <br>De, kemény orra bírja. <br>Minden oly’ kemény. <br>* <br>Finom hó roppan, <br>Vaddisznók lába alatt. <br>Hóba is turkál. <br>* <br>Róka lopkodja <br>Tyúkokat, kölyke éhes. <br>Nagy kutyafalka… <br>* <br>Hideg! Farkasok <br>Falkája hodállyal küzd. <br>Tűzifa elfogy. <br>* <br>A kivert kutya <br>Fagyban, árokban alszik. <br>Éhezés-mester. <br>* <br>Kutya csak vonít, <br>Bundáját hó borítja <br>Csontja elveszett. <br>* <br>Füstős kaszárnya. <br>Már az udvar is fehér. <br>Ló-paták csúsznak. <br>* <br>Patkótlan lónak, <br>Jégen csúszik a lába. <br>Elbukó, nagy test. <br>* <br>Didergő kutya <br>Gazdit vár állomáson. <br>Bundán jégcsapok. <br>* <br>Sors erdejében, <br>Térdig hóban bolyongás. <br>Kivert állat sincs! <br> <br>Vecsés, 2016. december 4. – Kustra Ferenc József – íródott: senrjú csokorban… <br>[A haikuba kizárólag természetről lehet írni, a senrjúban minden másról, de ugyan azok a szabályok érvényesek!] <br>

Már olyan nagyon metsző a hajnali hideg, <br>Még nincs itt, a vacogó fák ágain, remeg… <br>Várja az elmúlást két őszi levél… <br>Még nem, de már majdnem… csontig döf a tél. <br> <br>Farkasordító hidegben egy közlámpa <br>Szétfagy… darabokban és kihuny a lángja, <br>Felrobbant hangosan, és mintegy szellemként, <br>Törötten semmi lesz, eltűnik álomként. <br> <br>Hajnalban a sűrű köd, mintha sóhajtozna, <br>Olyan sűrű, és mintha engem mosolyogna… <br>Nappal még süvítő szél is fehér... <br>Erősen fúj, az egekig felér. <br> <br>A nyári álmok már megfagytak a fák alatt, <br>A horgászok is pihennek, nem fognak halat. <br>Hajamba, juj, bele- belekap a szél <br>Incselkedve, nyári melegről regél… <br> <br>Fák, bokrok ágai már teljesen kopárak, <br>Köztük a nap érzi magát birtokosának, <br>Ami csak önámítás, mert már integet a tél, <br>És ha ideér, akkor nagy jégről, fagyról mesél. <br> <br>Ha itt lesz a Tél tábornok és majd irányít <br>Akkor lesz, hadd-el hadd, borzalom, nem csak ámít, <br>Hanem megmutatja, hol az erő. <br>Napnak mondja, hogy mehetsz, kimenő! <br> <br>A tábornok még nem tudja, hogy mi ellene <br>Partizánok vagyunk, igen harcolunk vele <br>Nem akarjuk uralmát, kitörjük vasfogát… <br>Mi csalunk és jól, nagyon megrakjuk a kályhát. <br> <br>Ott álmodozunk, hogy mikor lesz az új <br>Élet… jobb legyen, bíró telet lefúj. <br>Most kicsit azért élvezzük a hideget, <br>De bennünk van, várjuk mégis a meleget. <br> <br>Vecsés, 2011. december 22. – Kustra Ferenc József <br>