A sötét rög jajveszékel<br>mag játszik a létezéssel,<br>fényre törve élni akar<br>táplálja a rothadt avar.<br><br>Szennyből született új élet<br>üvölti ég felé létét,<br>talán most már szintet léphet<br>igazolva léte tényét.

Közeleg a tél és annak az estéjén csak fázok, Johanna, <br>Pedig ha itt volnál és fognád a kezem, micóka-cicóka… <br>Lelkem melegedne, <br>Eszem heveskedne. <br>Nyugalom… a fázás okán, legyél itt ma este, nekem, máma. <br> <br>Közeleg a tél és annak az estéjén csak fázok, Johanna, <br>Kezeddel fölkapcsolhatnád vágyam, estére, kettőnknek mára. <br>Fázok, gondolatok, <br>Gondolatok… lakók. <br>Jól bújnál, ölelnél, melegítenél… lennék este császára! <br> <br>Közeleg a tél és annak az estéjén csak fázok, Johanna, <br>Szívem jég borította szeretetét, föl is oldhatnád, máma. <br>Innánk egy forralt bort? <br>Emlékeznénk… csókolt! <br>Várlak és igyekezve gyere, ne legyek este fagyott pára. <br> <br>Vecsés, 2021. február 29. – Kustra Ferenc József – íródott: anaforás, romantikus, LIMERIK-szerű csokorban. <br>

(Septolet csokor) <br>Sorsom sanyarú, <br>Hitem lett a bú. <br> <br>Ez életem, <br>Nem vagy velem… <br>Elhagytál! <br>Itt hagytál… <br>Távoztál! <br>* <br>Próbáltam: felállok, <br>Ellenállok, <br>Belevágyok… <br>Búban ázok. <br> <br>Csak ellehetetlenülök, <br>Semmibe csüggők… <br>Bú nyakamon, így függők. <br>* <br>Reggelente kicsordul a fény, <br>Éledő őslény, <br>Rejtvény… <br> <br>Rosszul ébredek, <br>Világ nem kerek. <br>Ébredek, <br>Tévedek. <br>* <br>Bú <br>Hiú, <br>Bárgyú, <br>Egyhangú. <br> <br>Ellenségem az egész világ, <br>Rabság, vakság, némaság… <br>Álság, válság, kórság… <br>* <br>Lehet ebből élet? <br>Sorsom, mivé lett? <br>Uralkodóm a bú, <br>Ez nagyágyú… <br> <br>Véresszájú <br>Árnyalatú, <br>Álomarcú… <br>* <br>Hitem <br>Elhiszem. <br>Végletem… <br> <br>Sorsom blokkom, <br>Nincsen is voksom… <br>Elvesztettem az arcom, <br>Utánad vívom harcom… <br> <br>Vecsés, 2021. július 17. – Kustra Ferenc József <br>

Kérdésem van, hogy meddig tart az égi végtelen, <br>Meg, hogy a sok csillagot mi tartja a végeken? <br>Ja! És még, hogy a napfény tüze honnan végtelen? <br> <br>Kérdésem van, ugyan a fránya nyár, hogy fér össze a viharral, <br>Meg, hogy mi lesz a viharos szél által tőlem elfújt kalappal? <br>Ja! És még ha szütyőg az elázott cipő le vele, hamarral? <br> <br>Kérdésem van, az élet miért nem szép, én nem haragszok rá, <br>Meg mások mért' haragszanak, én erre nem nagyon szoknék rá? <br>Ja! Párkapcsolatban vannak viták, pedig még nem szoktak rá... <br> <br>Kérdésem van, miért van, hogy nappal a Nap, éjjel meg csak a Hold mosolyog, <br>De, ha az ég beborul, akkor nem látszik, hogy éppen melyik-ki mosolyog? <br>Ja! Miért vannak rossz kapcsolatok, hol nem látod, néha, másik mosolyog… <br> <br>Kérdésem van, bár az élet nem végtelen, sokszor, sokan, kéretlenül beleszólnak, <br>De lehet, nem is tudják az okokat, eredőket, csak tudósan beledumálnak? <br>Ja! Mindenki átgondolhatná, hogy mit mond és tesz, de miért rajtam filozofálnak? <br> <br>Vecsés, 2020. december 30. – Kustra Ferenc József – íródott: anaforás, belső rímes, bokorrímesben. <br>

(Anaforás, dupla belsőrímes, önrímes-bokorrímes) <br>Hírem van! Nos, hallgatom én önmagam. <br>Hírem van! Nos, méláztatom önmagam… <br>Hírem van! Nos, ez volnék én önmagam? <br>Hírem van! Nos, sorsomban van önmagam. <br>* <br>(3 soros-zárttükrös) <br>Felismertem magam benső lelkiségét, <br>A belső, szenvedős küzdésem lényegét… <br>Felismertem magam benső lelkiségét. <br> <br>Tudom, orcámon, láthatón, mint könnypatak, csak folyik a fájdalom, <br>Ha nem uralkodok eléggé magamon… de nincs más, fölvállalom… <br>Tudom, orcámon, láthatón, mint könnypatak, csak folyik a fájdalom. <br> <br>Ez még nem a haldokló szívem beteges össze-visszarángása, <br>Hanem a végtelenül-végesen kifáradt lelkem fásultsága… <br>Nos, ezzel együtt már kiveszett a szerető szívem csacsogása. <br> <br>Orvosság erre biz', még nem is létezik, <br>Nincsenek, amik fásultságom fékezik… <br>Hetven fölött erre módszer nem létezik. <br> <br>Szívem, nem üt félre… mint veszett malomkerék jár, <br>De, ő is hetvenkettő múlt, ne feledjük immár… <br>Szívem, nem üt félre… mint veszett malomkerék jár. <br> <br>Régi öregektől sokszor hallottam én: <br>Öreg örüljön, hogy luk van a fenekén… <br>* <br> <br>(Senrjon) <br>Nem vagyok élet vidor, <br>Ok sincsen… életmulatásra. <br>Éltem: lélekcsúz. <br>* <br>Avatott lovag vagyok, <br>De már nincs keresztes háború. <br>Már örömöm sincs. <br>* <br>Tudták az igazságot: <br>Öreg örüljön fenékluknak. <br>Az még jó, ha van… <br>* <br> <br>(HIAfo) <br>Lényem kesernyés már! <br>Mi értelme van még? <br>Minden… értelmét veszített. <br> <br>Már nem is érdekel a jobb jövő, <br>Már közelg a halál... Ideér ő... <br>Kaszája életlen... Nyűszögöl ő… <br> <br>Vecsés, 2020. december 4. – Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában. <br>A 3 soros-zárttükrös -t olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága. (Mintha egymással szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az!) <br>