Mutass utat a félhomályban,<br>vezess. Fogd meg a kezem.<br>Ne engedj kavicsos útra lépni,<br>amely a talpam sérti fel.<br><br><br>Mutass utat, ha csípős csalán közt<br>járható utat keresek,<br>ne engedd azt, hogy összecsípje<br>hófehér, gyönge bőrömet.<br><br><br>Mutass utat, ha zord hidegben<br>meleg hajlékot keresek,<br>hol a lángoló tűznyalábok<br>felmelegítik testemet.<br><br><br>Mutass utat, ha sötétben félek,<br>s egy kicsit világíts nekem,<br>hogy lássam szemed, ha csillog,<br>Míg ölelésemben megremegsz.<br><br>Mutass utat a giz- gazok közt,<br>amely tehozzád elvezet,<br>Olyan sötét van: tudod, félek,<br>s nem találom a helyemet.<br><br><br>Mutass utat, hogy merre menjek,<br>s én viharos vággyal érkezem,<br>Tudod: mikor a karomba zárlak,<br>olyankor nem fáj semmi sem.<br><br><br>Mutass utat, és fogadj el engem,<br>hogy kísérhessem a léptedet,<br>s őrizlek, szívembe zárva,<br>mint a legdrágább kincsemet.

Hallom, hogy csönd van, s kattan az óra,<br>amikor mozdul a mutató,<br>és én csak várok magamba hullva,<br>nincs már több illúzió.<br><br>Szeretjük egymást. Tisztán és forrón,<br>ma sem hiszem, hogy vége lesz,<br>magamban most is látom az arcod, <br>s hallom a lélegzeted.<br><br><br>Most is ugyan oly erősen érzem,<br>ahogyan fogod a kezem,<br>s míg távolodsz, szemeddel szinte<br>kétségbeesve keresel.<br><br><br>Én csak mosolygok integetve,<br>de könnybe lábad a szemem,<br>karom lehull, és feljajdul bennem,<br>miért nem maradhatsz velem?<br><br><br>Te sem hiszed, és én sem értem<br>miért kell harcolni nekem<br>egyetlen boldog ölelésért,<br>mit meg tudok adni neked.<br><br>Olyan nehéz, hisz oly más a sorsunk,<br>s ezernyi gond, mi közénk áll,<br>de úgyis legyőzöm! Újra és újra,<br>bárhogy áll köztünk száz határ.<br><br><br>Hiszen szeretsz. S szeretlek én is,<br>s túl a könnyfátyolon át,<br>szemed tükrében látom, érzem:<br>s tudom, hogy lesz folytatás!

Akkor kellene legjobban szeretned,<br>amikor néha rossz vagyok,<br>olyankor minden fájó emlék<br>sebzett lelkemben felsajog.<br><br>Akkor kellene legjobban hinned,<br>hogy hozzád mindig hű vagyok,<br>amikor félek, s gyötör a kétség:<br>lesznek e közös holnapok.<br><br>Akkor kellene legjobban bíznod,<br>mikor semmit sem adhatok,<br>csak a szívem, mely oly mélyen dobban,<br>ha átölelsz, szinte hallhatod.<br><br>Akkor kellene úgy szeretned,<br>oly forrón, ahogy én tudok,<br>hogy minden csókban és simításban<br>ezernyi tűzben lángolok.<br><br>Akkor kellene hinned azt, hogy<br>örökre hozzád tartozom,<br>mikor érzed, mily boldoggá tesz,<br>amikor veled vagyok.<br><br> Akkor kellene legjobban félned<br>attól, hogy elveszíthetel,<br>Amikor ok nélkül bántasz,<br>s fájdalmat okozol nekem.<br><br>S akkor kellene hinned azt, hogy<br>nélküled nem kell semmi sem,<br>mikor szememben könnyeket látsz,<br>és mégis: ott vagyok veled.

Vár az élet<br><br>Búcsúzunk most tőletek,<br>léptünk zaja elcsitul,<br>titkoljuk a könnyeket,<br>állunk némán, szótlanul.<br><br>Azt hittük, hogy könnyebb lesz<br>elhagyni az iskolát,<br>a sok emlék körbevesz,<br>fáj most minden kézfogás.<br><br>Vár az élet, vár a harc<br>valós élet színpadán,<br>hisszük nem érhet kudarc,<br>őrizzük a biztatást.<br><br>Tanáraink, köszönjük<br>a feddést és tanítást,<br>közös volt az örömünk,<br>fogadtuk a kihívást.<br><br>Szívünkből egy kis darab<br>itt marad a falakon,<br>megannyi szép pillanat<br>hömpölyög a padokon.<br><br>Menni kell, a dal kísér,<br>változik az útirány,<br>küzdenünk kell őszintén,<br>titkot rejt a nagyvilág.

A legszebb ajándék<br><br>Nagyon régen sok-sok éve,<br>két kisgyermek lép, a fénybe.<br>Ajándékot kaptam tőlük,<br>szeretetből párnát szőttünk.<br>Sok meleg-színt, emlékeket,<br>bánattól majd, megvédenek.<br><br>Kicsi szívük olyan tiszta,<br>kacagásuk vidám trilla.<br>Szaladnak a karjaimba,<br>kincsek ők a napjaimnak.<br>Szél kapja fel illatukat,<br>Uram!- őrizd csillagukat.<br><br>Aranysugár ölelgeti,<br>fényglória körbeveszi.<br>Gyermeket csak úgy szerethetsz,<br>ha hozzájuk felemelkedsz.<br>Gyógyítgatom fájó lelkük,<br>mosolyuktól szívem derül.<br><br>Elrepült az idő gyorsan,<br>nézem őket titkon, lopva.<br>Amit kaptam, nem feledem,<br>gyémántnál is értékesebb.<br>Szívből adták a szívemnek,<br>régi párnát átszínezve.