Voltam már fent és voltam már lent is,<br>néha az élet mostoha,<br>próbára tesz és mázsás súllyal<br>földig húzza a vállamat.<br><br>Néha megrogyok. Majd felállok,<br>ugyanúgy, ahogy máskor is,<br>ember vagyok, és néha gyönge,<br>de tudom: Isten jó, s megsegít.<br><br>Minden nehézség egy – egy próba,<br>mégis kiállom szüntelen,<br>erős vagyok és talpra állok!<br>Nem fog ki rajtam semmi sem.<br><br>Amíg a szívem dobban, lázad,<br>s ily sok benne a szeretet,<br>nem engedi, hogy összetörjek,<br>s begyógyítja a sebhelyet.<br><br>Mert még szeretni, élni vágyik,<br>s érzem: már sokkal könnyedebb,<br>hiszen ezernyi dolgom van még,<br>amely vár reám idelent.

Szüntelenül csak rád gondolok,<br>vágyaimtól aludni sem tudok.<br>Ha látlak nagyot dobban a szívem,<br>felöltözve szerelmes díszben.<br><br>Testem, lelkem remegve vágy rád,<br>cipelve szerelmet, mint málhát.<br>Mi lenne, ha ezt mind ledobnám?<br>Várnék rád szerelmünk peronján.

Bárcsak lehetnék én őszi szellő,<br>hogy borzoljam szőke hajadat.<br>Vagy lehetnék én egy remek festő,<br>festhetnék szerelmes szavakat.<br><br>Lehetnék egy vízzel töltött csésze,<br>hogy ajkaink összeérjenek.<br>Érezném, hogy enyém vagy már végre,<br>rólad írnák költeményeket.<br><br>Ecset az én kezembe nem való,<br>szellő sem leszek soha, tudom.<br>Ez a lap egy palackba zárható,<br>összehajtom, bele is dugom.<br><br>Beledobom vágyam tengerébe,<br>bízva, hogy eljut tehozzád.<br>Elindítom hát a messzeségbe,<br>szerelmem bont majd rá vitorlát.

Gyönyörű volt, akár egy álom,<br>mind az, mit képzeltem veled,<br>gyönyörű, mit arany tollal<br>színesre festett a képzelet.<br><br><br>Gyönyörű, de rá kellett jönnöm,<br>mind az, mit elhittem neked,<br>hazugság volt. Most rideg minden,<br>s nem találom a helyemet.<br><br><br>Kihűlt szívemben néma gyász van,<br>s a könny, mely lelkemről pereg,<br>eleven sebként sajdul bennem,<br>aztán elmúlik hirtelen.<br><br><br>Időm kevés, és nem akarom már<br>rád pazarolni, mert lehet,<br>azt dobom el, ki csöndben, némán,<br>tiszta szívéből szeretett.<br><br><br>Néha még itt vagy álmaimban,<br>de többé nem leszek veled,<br>messze tűnök, hol talán egyszer<br>rám talál még a szerelem.

Futnak az évek<br><br>Futnak az évek, de amíg élek<br>szeretnék átélni ezer csodát,<br>melletted lenni, ha bármi is jönne,<br>hogy elmondhasd majd, ha valami bánt.<br><br><br>Futnak az évek rohanó lépttel,<br>és néha nem tudjuk, hogyan tovább,<br>egyetlen csak, mi biztosnak tűnik,<br>hogy szeretlek téged egy életen át.<br><br><br>Történjen bármi, én nem fogok bánni<br>semmit sem, amíg mellettem állsz,<br>mert amíg itt vagy karomba bújva,<br>addig gyönyörű ez a világ.<br><br><br>Jöhet a tél és pustolhat hó is<br>hófehér leplét terítve ránk,<br>mert az a tűz, mely belőlünk árad,<br>úgy fűt, akár egy meleg kabát.<br><br><br>Futnak az évek. Messze tűnt régen<br>az ifjúkori álmodozás,<br>de míg egy csöppnyi remény is éltet,<br>Addig gyönyörű ez a világ.