Ma este nem kérek semmit,<br>csak ölelj át, s vigyél haza,<br>hisz olyan sötét most minden,<br>s olyan felhős az éjszaka.<br>Nem kérek csillogó gyöngyöt,<br>csak azt, hogy fogd a kezem, <br>Ne szólj, csak ölelj át némán,<br>és szeress türelmesen.<br>Engedd, hogy had bújjak hozzád,<br>érezve tested melegét,<br>csak ölelj magadhoz lágyan,<br>ma este ennyi is elég.<br>Szeress! És ne kérdezz semmit,<br>ne legyen más, csak te meg én,<br>boldogan, egymásba forrva,<br>Nekem most az is elég.<br>Ma este feledtesd vélem<br>ami a lelkem tépi szét,<br>tudod, hogy olyan vagy nékem<br> akár egy biztos menedék.

Meleg nyár van, és virágzik minden,<br>de látod? Már sárgul a mező!<br>Aranykalászok néznek az égre,<br>s olyan forró a levegő.<br>Már a pipacs is hervad a réten,<br>ledobva bágyadt szirmait,<br>fonnyadt fejét az égre emelve<br>kéri: Uram! Csak most segíts!<br>Csak egy pár csepp friss vizet küldj le,<br>nem bírom tovább! Kókadok!<br>Nem bírok tovább víz nélkül élni,<br>ajkam kiszáradt. Szomjazom.<br>Fonnyadt fejével riadtan néz rám,<br>mintha kérlelne, most segíts!<br>Ne hagyj meghalni tűző naptól,<br>hiszen a lelkem szomjazik.<br>Segítenék, de hiába minden,<br>hiszen éppen úgy szomjazom,<br>éppen úgy vágyok,ahogyan ő is,<br>pár csepp üdítő harmatot.<br>épp úgy szenvedek, ahogyan ő is,<br>hiszen a lelkem oly halott,<br>mint a virágok harmat nélkül,<br>én is ugyan úgy sorvadok.<br>Istenem! Kérlek! Nézz le rám végre!<br>Ne tépd ki lelkem szirmait,<br>csak a lelkem van. Nincs semmi másom. <br>Ne hagyd megölni! Most segíts!

Dühöngő vihar tombol bennem<br>olyan erős a lázadás,<br>mint egy vihar, mely őrült széllel<br>dühöngve mindent szétcibál.<br>Tombol és csapkod bősz haraggal,<br>fát tép ki, melyet szétdobál,<br>őrült erővel csattogtatja<br>fent az Isten az ostorát.<br>Úgy tombol, akár a lelkem<br>mely nyugodni sehogy se bír,<br>mázsás kövekkel lesúlyozva <br>csitítanám, de nem segít.<br>Minden vágyam és minden álmom<br>összeomlott most hirtelen,<br>nincs oly ígéret itt a földön,<br>mely csillapítja a lelkemet.<br>Dühöngő viharként dúl a lelkem<br>nem csillapítja semmi sem,<br>ereimben úgy lüktet a vérem,<br>szinte feszíti mindenem.<br>Ma éjjel mindent összezúzok<br>mi még a múltból megmaradt,<br>foggal-körömmel tépem széjjel,<br>ami még mindig visszatart.<br>Ma éjjel mindent itt hagyok majd,<br>nem számít, bárhogy szeretem,<br>olyan hirtelen messze tűnök,<br> mint a szél fújta levelek.

Lázban égve, és hideg verítéktől<br>izzadva küzdök ellened,<br>homlokomról már verejték csöppen,<br>s testem is rázza a hideg.<br><br>Hull az eső, és hideg cseppekkel<br>fagyosra áztatja testemet,<br>annyira vágyom egy kis melegségre,<br>s mégis úgy küzdök ellened.<br><br>Annyira félek. Gyötör a kétség,<br>szeretsz? Vagy csak játszol velem?<br>Nem akarom, hogy lelkem kitárva<br>sebet ejthess a szívemen.<br><br>Nem akarom, hogy büszke gőgöd<br>összetiporja lelkemet,<br>Hiszen önző vagy. Durva, gőgös,<br>mégis te vagy a mindenem.<br><br>Úgy szeretlek! S valahogy mégis<br>úgy taszít ez a büszkeség,<br>mégis hiányzol. Annyira várlak,<br>s kínoz. Kínoz a messzeség.<br><br>Ne bánts meg engem kemény szavakkal,<br>hiszen a szívem úgy remeg,<br>törékeny lelkem nem bírná ki,<br>bántották éppen elegen.<br><br>Ne bánts meg kérlek. Szeress engem<br>Úgy, ahogy én is szeretek,<br>önzetlenül, és szenvedéllyel,<br>átadva egész lelkemet.<br><br>Szeress szerelmes szelíd szavakkal<br>ahogyan én is azt teszem,<br>nem kérek tőled semmi mást, csak<br> szeress, s legyek a mindened!

Olyan furcsa, és forró a tested,<br>verejték gyöngyözik arcodon,<br>szemedben bágyadt csillagot látok,<br>beteg vagy, mégis titkolod.<br><br>Miért tagadod? Úgyis megérzem!<br>Olyan forró vagy, akár a tűz!<br>Arcodon vörös lázrózsák égnek, <br>mégis elmennél. Valami űz.<br><br>Valami furcsa, féktelen érzés,<br>amely teljesen elborít,<br>izzó parázzsal korbácsolva<br>háborgó tested, s egyre hív.<br><br>Magához láncol oly erősen,<br>mint az árvíz, mely elsodor,<br>hiába foglak erős kézzel,<br>tartanálak, de nem bírok<br><br>erős maradni, pedig érzem,<br>nem űz most más, csak a láz,<br>ne hidd, hogy égő szenvedély az<br>mely a testedet járja át.<br><br>Ne légy annyira nyughatatlan!<br>Feküdj le. Vetve az ágy.<br>én majd itt leszek, s mire felébredsz,<br>jobb lesz, és semmise fáj.