Gyöngének hisszük a gyöngyöző párát,<br>pedig erősebb bárminél,<br>melytől a szemünk könnybe lábad,<br>nem lehet gyönge semmiképp.<br><br>Jobban félünk a vöröslő tűztől<br>mely lángoló szikrát szór felénk,<br>pedig a víz, mely patakban zúdul,<br>eloltja. Bárhogy fúj a szél.<br><br>Többnek hisszük, ki magasra tört fel,<br>pedig tán gyöngébb bárkinél!<br>Ki a magasból mélybe fordul,<br>összetörheti mindenét.<br><br>Kevésnek hisszük, ki alulról küzd,<br>verejtékezve mindenért,<br>pedig kit bőszült vihar tép meg<br>edzettebb lehet bárkinél.<br><br>Ne nézz a napba! Elvakíthat.<br>Csak a nap fényét hinti szét,<br>de mit kiszárít, összeéget, <br>ott marad, mint egy martalék.<br><br>Maradj ott, ahol szelíden, félve,<br>halvány sugarát ontja szét!<br>Talán melegét alig érzed, <br>de nem éget össze semmiképp.

Ma nincsen ünnep. Nincsenek díszek<br>a megterített asztalon,<br>s mégis: amikor téged várlak,<br>fénybe borul az otthonom.<br><br>Nem kell most dísz, és nem is kell gyertya,<br>valami furcsa fény ragyog<br>lelkemben, amely megvilágítja<br>a sötétbe borult ablakot.<br><br>Árnyat vetít a vén falakra<br>a hold, amely beköszön,<br>arcáról derűs mosoly árad,<br>mikor látja, hogy öltözöm.<br><br>Mit vegyek fel? Nem is tudom már,<br>amiben sokkal szebb leszek,<br>úgy szeretnélek elbűvölni,<br>hogy ne érdekeljen senki sem.<br><br>Tudod, nekem te vagy a legszebb!<br>Nálad jobb nem is kell nekem,<br>csak szeress! Mindig ily forrón,<br>hogy felkavarja a véremet.<br><br>Ölelj át. S szeress oly forrón,<br>ahogyan én is szeretek,<br>amíg a csókom lángra lobbant,<br>nem állhat közénk senki sem.<br><br>Szeretni egymást mindhalálig<br>Az egyetlen, ami kell nekem,<br>s együtt hullni a végtelenbe<br>veled, csak ennyi kell nekem.

Nélküled élni oly nehéz lenne,<br>mint szép álomból az ébredés,<br>melynek varázsa megtöri álmom,<br>legszebb reményem tépve szét.<br><br>Nélküled élni oly lehetetlen,<br>mint levegő nélkül a létezés,<br>már csak zihálok kitágult orral,<br>légszomj kínoz, és nincs remény.<br><br>Nélküled nincs már semmi, mi éltet,<br>jeges hideget fúj a szél,<br>vérem se pezsdül, már alig érzem<br>ereimben a lüktetést.<br><br>Nélküled kihűl bennem az érzés,<br>megtört szívem már nem remél,<br>nem tudok többé nélküled élni,<br>egyedül érted élek én.<br><br>Minden érzés csak tehozzád fűz már,<br>nem számít már a józanész,<br>már a szívem is alig dobban,<br>de még most is csak érted ég.

Menni kéne valamerre, hogy elálljon a gubanc, <br>Vinni kéne hátizsákban mindent, mi hóbelevanc. <br> <br>Az egy helyben toporgás a haladás átka, <br>Ez nem indok a maradásra, mint egy mátka. <br> <br>Haladni kellene, csak menni előre, <br>Hogy ne szomjazzunk, legyen hát nálunk lőre. <br> <br>Menni kellene, hogy haladjunk, az élet is halad, <br>Ne feledjük, a kutya ugat, a karaván halad. <br> <br>Vecsés, 2014. április 6. - Kustra Ferenc József <br>

Fekete vihar <br>Függönyt von, ne lássalak! <br>Én erőlködök. <br>* <br>Fekete felsők <br>Eltakarják napodat. <br>Egyszer vége lesz. <br>* <br>Fekete éjjel <br>Te hiányzol fényemnek! <br>Áraszd szépséget. <br>* <br>Sötét harcosa, <br>Kard nélkül, pennával ví’! <br>Ölés fajtája. <br>* <br>Sötét harcosa, <br>Szemed fényére vágyik. <br>Boldog pillantás. <br>* <br>Sötét harcosa <br>Teljes szeretetre vár. <br>Fönn, béke csúcsán. <br>* <br>Ülünk parázsnál, <br>Eledel mennyei lesz… <br>Szalonnasütés. <br>* <br>Jó parázs mellett <br>Szeleteljük szalonnát! <br>Harcos is éhes. <br>* <br>Hóba rajzoljuk <br>A kardot, ez nem ölhet! <br>Pennával vívunk. <br>* <br>Penna is hegyes! <br>Szóvirágokat fölszúr… <br>Nyelvbotlás is van. <br>* <br>Papírra pacát <br>Ne csöppents, nem szereti. <br>Tollal szántani… <br>* <br>Leírt szó marad! <br>Várd, míg tinta megszárad… <br>Leírt szó marad… <br> <br>Vecsés, 2019. augusztus 21. – Kustra Ferenc József – Senrjú csokorban írtam… a poétáról! <br>