Valószínűleg<br>Isten a természetben<br>Színültig Való.

A hétköznapi sötétségben<br>Most alig pislákol<br>Lángom.<br>A kanócom<br>Köré faggyú hatol,<br>Mely égést gátol.<br><br>A massza<br>Így nem táplálja<br>A fényt,<br>Semmi haszna.<br>Bár a kanóc tettre kész,<br>Fényt adna <br>Magából, meleget, lángot,<br>Még aktív világosságot,<br>De az olvadt faggyú fojtogatja<br>Gyertya-Lángom;<br>Így alig -alig pislákol.<br><br>Legközelebb <br>Minőségi lámpa<br>Ontja utamra<br>Szórt villanását kacajra,<br>Amennyiben<br>Faggyús kedvem bírja<br>A hétköznapi sötétségben.

Nem sorolhatom itt az összes<br>Magyar Nagyot<br>Így most előttük fejet hajtva<br>Alázattal mindenkit kihagyok. <br>Bízom megbocsájtják ezt nekem;<br>Hiszen példaképeink lettek az életben.<br><br>Lelkükből elvetett mag <br>Csírái lettünk, <br>Kik költeményeikben <br>Haza-szeretetet leltünk. <br>Késztetést -<br>A nyelvet, mint stafétatollat, <br>Emeljük ,visszük az ősi szózat<br>Dicsőségét.<br><br>Nincsen szebb és zamatosabb,<br>Hozzája hasonlatosabb.<br>Nagyjaink elme-kincse<br>Utódok büszke értéke!<br>Őrizzük!-<br>Az anyanyelv szent oltárának<br>Katedrálisában.<br><br>A gyermeknek e nyelvet add örökül,<br>És Kivételes lesz sokak közül!<br>A haza lehet változó,<br>De a nyelvvel összetartozó<br>Minden Magyar!

ahol az ég a földdel határos<br>színes képét mutatja a város<br>s amikor a nap legurul végleg<br>árnyak kúsznak elő akár a férgek<br>az utca fényénél megelevenedve<br>mintha mind cimborát keresne<br>de a város szélén szövi hálóját az éj is<br>elnyugszik fény árny sötét lesz mégis

Szőlő hegyen venyigéztem,<br>Előbb nyírtam, aztán szedtem.<br>Markomban az olló nyele,<br>Vér buggyant a tenyerembe.<br><br>Fújt a szél, a nap ragyogott,<br>Kilógattam a kabátot.<br>A sorok fogytak szépen lassan,<br>Estére már kész is voltam.<br><br>Lábam sajgott a cipőben,<br>Komótosan haza értem.<br>A lezser napok bosszút álltak,<br>Izomlázzal adomáztak.