Azt mondod, nem számít a pénz,<br>és semmit sem jelent,<br>hogy üres- e, a pénztárcád,<br>vagy teli a zsebed.<br>Nem vehetsz mindent halomra<br>mit pénzért megvehetsz,<br>s hiába dúskálsz mindenben,<br>ha nincs, aki szeret.<br>Milyen igaz! Mégis azt kérdem:<br>mért oly rossz neked,<br>amikor megkapsz minden jót,<br>mi másé nem lehet?<br>Pihenhetsz, árnyas fák alatt<br> mit tengervíz övez,<br>mi ez, ha nem a boldogság,<br>ezernyi gond helyett?<br>Nincsenek filléres gondjaid<br>és mindent megvehetsz,<br>nem járkálsz rongyos ruhában<br>szomjan, éhesen.<br>Ajtók tárulnak előtted,<br>és ritka szerelem,<br>amely akkor is megmarad,<br>ha majd szegény leszel.<br>Amikor beteg vagy, ott is pénz kell,<br>hogy esélyed legyen<br>meggyógyulni, hisz pénz nélkül már<br>nem jár semmi sem.<br>S ha majd a végső nyugalomra<br> lehajtod fejed,<br>selyemzsinóron engednek le<br>rút kötél helyett.

Oly drága már az utazás is, egyre nehezebb,<br> rég elvették az utazási kedvezményeket.<br>Úgy döntöttem, az oldalon egy hirdetést teszek,<br>hátha lesz, ki e csodajárgányt legyártja nekem.<br>Mindegy, hogy milyen színű lesz, csak oly sebes legyen,<br>mint a villám, és legyen rajta jó erős nyereg.<br>Induljon minden pöccintésre, s száguldjon velem,<br>akár a szélvész, mely átfúj a háztetők felett.<br>Ezermesterek! Mérnökök! Most versenyt hirdetek!<br>Nagy a tét! Ki ezt megcsinálja, híres is lehet.<br>Üzemanyagot ne fogyasszon, csak egy keveset,<br>olyan sokfelé kéne mennem, s üres a zsebem.<br>Ha lesz olyan, aki megcsinálja, híressé teszem,<br>s arra, aki most lenéz engem, magasról teszek!

Te is ugyan úgy jöttél világra,<br>mint más. Épp olyan meztelen!<br>Hiába varratsz díszes ruhákat,<br>jellemed akkor is értéktelen.<br><br>Ha el tudsz menni egy nincstelen mellett,<br>ki éhes, s mégsem kér kenyeret<br>s lenézed, sokkal rosszabb vagy nála,<br>mert azt sem tudod, hogy mért ilyen!<br><br>Amikor dúskálsz ezernyi jóban,<br>s két kézzel szórod a pénzedet,<br>más verejtékén felhevülve,<br>ne mondd nekem, hogy így helyes!<br><br>Hiába vagy te büszke, gőgös,<br>s nyílik az ajtó százfele!<br>Téged is elér majd a végzet,<br>s épp úgy sújt rád a sors keze,<br><br>mint azokra, kik most porba hullva<br>néhány forintért küzdenek,<br>hiába van most tengernyi pénzed!<br>Van, amit pénzért nem vehetsz!<br><br>Amikor tested görcsbe rántja<br>kínzó, égető fájdalom,<br>s nem tudsz már többé semmit adni,<br>mondd csak? Ki ül az ágyadon?<br><br>Lesz-e majd, ki a kezedet fogva<br>letörli könnyed arcodon?<br>Vagy fizetett szolga gépies kézzel<br>törli, mikor már ráfagyott.<br><br>Akkor fogod majd szánni-, bánni,<br>mért voltál olyan mostoha,<br>s hiába sírsz, nincs visszaút már,<br>rég belepte a gaz, moha.

Olyan lettem, mint a vén diófa ága,<br>amelynek pergő gyanta könnye hull,<br>csupasz törzsére lassan végigfolyva,<br>mint szempillámon, ha bánat könnye hull.<br><br>Ő is siratja néma pusztulását,<br>ahogy magamban én is fájlalom<br>az elmúlott időt, mit rád tékozoltam,<br>s nem maradt bennem más, csak szánalom.<br><br>Nem is értem, hogy mért tudtam szeretni<br>olyat, akinek nincs érző szíve,<br>helyébe kemény, hideg kőlapul csak,<br>s nem érdekli, hogy másé vérzik e.<br><br>Nem is értem, hogy mért hagytam elszállni<br>az időt, mely száguld, s üvöltő szele<br>hófehér kristályt fúj sötétlő hajamra,<br>s márvány arcomra fagycsókot lehel.<br><br>Nem bánom már, hisz kárpótolt az élet,<br>bár nem adott soha földi kincseket,<br>csak két csillagot, mely olyan drága nékem,<br>ha rájuk gondolok, szívem megremeg.<br><br>Nem várom már, hogy rám csillan a napfény,<br>csak e két csillagot hagyja meg nekem,<br>had láthassam, hogy felettem ragyognak,<br>hiszen az övék egész életem.

Van még helyem e csúf világban,<br>hol már alig van szeretet?<br>Nem érzem már a melegséget, <br>mely a szemekben létezett.<br><br>Nem csillognak már úgy, mint régen,<br>s látom: oly furcsán fénylenek,<br>mint az átlátszó üveggyöngyök,<br>s közben könnyeket képzenek.<br><br>Valahol megtört már a légben<br>hitünk, s már régen elveszett,<br>valami sűrű ködfelhőben,<br>mely magába nyeli a fényeket.<br><br>Minek is higgyünk? A kimondott szónak<br>nincs már értéke, ereje,<br>s akikkel tegnap jót tettünk, most<br>azok sütnek ránk bélyeget.<br><br>Hiába vagy te tisztességes!<br>Nem érték már a becsület!<br>Aki másokat dönt nyomorba,<br>annak jár most a tisztelet!