Vízió, mert fölütötte a fejét a háborús világhelyzet… <br> <br>Vízionálom, ezerkétszázban utcákon hordák vonultak, de őseim sem látták… <br>Viziómban, én is emlékszek valamire, az ellenünk fönnálló gyűlöletre… <br>Víziómban, a szétzúzott portálokból nem is maradt semmi, régészeknek is kicsi! <br> <br>Hah! Éjemnek közepén mi bántja az eszemet és vajh’ mi bántja szívemet? <br>Hah! Nem is gondoltam semmire, csak visszafelé kilencszáz évire… <br>Az égett, mocskos, üvegtörmelék, még szegély lovakat is tönkretették. <br> <br>Kilesek a redőny résén, ma nincs ló, de van veszett ember, modern és ennek nem való! <br>Kilesek, más az öltözet, a módi, telefon cseng, van ki esend, hevenyül könyörög. <br>Kilesek, látom fiuk-lányok után vannak, felújított portálokról mit sem tudnak… <br> <br>A csendem közben nekem a zavaró tényezőm, csak beszél hozzám és nem előkelőm… <br>Ő mondja, én is értem, hogy a csendem a háború pártfogója, de bíz’ ezt nem értem… <br>Juj, de ki akkor az élezetlen élet pártfogója, mert jobb volt ősök háborúja! <br> <br>Hallottam TV- ben, hogy az atomot már hegyezik, a nagymenők magukat agyon-keresik… <br>A csendem is mondana erre beszédet, hallhatóságnak hívnám a szomszéd népet! <br>Mára világ sorsa merő kárhozat, de legyőzni úgysem tudják oroszokat! <br> <br>A művelt nyugat, mondják a TV -ben, győz a háborúban… emberiség ott vész vágóhídban! <br>A csendem ezt nem akarja, sutyorog nekem, békekötésnek nem lenne már hamarja? <br>Egy pár az utcán nevet, visongat… lány meg követ rúgott s már ettől is sírogat… <br> <br>Lehet, hogy a lány meg én, előre atom-kóborolók vagyunk? Ebben vajh’ mi lesz harcunk? <br>Túlélés kihullott a kopasz hajunkkal. Biztos, hogy megússzuk, pár nagyobb monoklival? <br>Csendem beszédet tart, víziómban nem én vagyok hibás… de ha csak ketten voltunk és más? <br> <br>Vecsés, 2018. november 22. - Kustra Ferenc József - íródott a világ, az emberiség -élő háborús- jelen történelmi helyzetéről. <br>

Hunyd le szép szemed édes gyermek,<br>Karomban biztonságban pihenhetsz.<br>Nem érhet semmi sem,<br>a rossz álmot elkergetem!<br>Legyen álmod mesésen édes,<br>hunyd le hát szemecskédet!<br>Álmodj szépet, álmodj mesevilágot,<br>Én lehozom neked az összes csillagot!<br>Hunyd le hát gyönyörű szemed,<br>álomba ringatlak téged.<br>Szép álmokat neked!

Százezerszer elmondtam már, szeretlek!<br>Mért nem hiszed?<br>Mitől van annyi kétely benned,<br>amely mint árnyék követ.<br>Mért nézel ilyen vádló szemmel?<br>Hisz tudod: nincs az a perc,<br>amit ne veled töltenék el,<br>amikor megtehetem.<br>Százezer néma érintésből<br>miért nem érzed milyen<br>lángoló vágy, amely hozzád fűz,<br>hisz minden szép veled jön el.<br>Százezer szívből feltörő sóhaj <br>jelzi, hogy mennyire fáj<br>minden kétséged, amely üldöz,<br>s mélyen a húsomba váj.<br>Olyan sok minden kavarog bennem.<br>Miért nem hiszed, hogy bánt?<br>Belülről mardos annyi kétség<br>miattad. Nem bírom már.<br>Mért kell, hogy vádolj? Hiszen ismersz!<br>Tudod, hogy nincs senki más, csak te,<br>de elűzöl kételyeddel,<br>szinte már börtönbe zársz.

Olyan sok kérdés kavarog bennem,<br>s azon tépődöm szüntelen,<br>tyúk, vagy a tojás volt először?<br>Azt mondd meg nekem, Istenem!<br><br>Ha tojás volt, ki tojta azt meg?<br>S mikor a héja felrepedt,<br>mitől lehetett csirke benne,<br>ha kakas nem létezett?<br><br>Ha tyúk volt először, hogyan termett<br>és kakas nélkül hogy lehet<br>olyan kétrétű tojást tojni,<br>amelyből végül csirke lesz?<br><br>Ezernyi kérdést sorolhatnék,<br>amelyre választ nem lelek,<br>oly sok bennem a bizonytalanság,<br>amely fölöttem ott lebeg.<br><br>Mért nem jut kenyér sok szegénynek,<br>hiszen a földön megterem,<br>s jutna belőle bárkinek, ha<br>ilyen kapzsiság nincs jelen.<br><br>Uram! Ha mindent Te alkottál,<br>mért tűröd azt, hogy így legyen?<br>Mért nézed el. Hogy a gonosz győzzön<br>legyűrve igaz népedet?<br><br>Mért nézed azt, hogy hitükben ingva,<br>kétségbeesve küzdjenek?<br>Amíg népeden nem segítesz,<br>a gonosz mindent tönkre tesz.<br><br>Tehozzád szólna annyi ember!<br>Mért nem hallod meg, Istenem?<br>Mért nem látod a szenvedésünk?<br>Nézz ránk. Segíts meg Istenem!

Hogy töröljem ki emlékeimből<br>múltamat, amely úgy követ,<br>mint egy árnyék, mely rám vetődve<br>eltakarja a fényeket.<br><br><br>Mért üldöz úgy? Nem volt más bűnöm<br>csak hogy elhittem, van helyem<br>napsütött parton megpihenni,<br>ahol nem kínoz semmi sem.<br><br><br>Azt hittem, hogy a napkorong fénye<br>egyformán árad bárkire,<br>meleg sugárral simogatva,<br>míg a bőrünkön megpihen.<br><br><br>Hogy töröljem ki emlékeimből<br>az álmot, amely még úgy jön el,<br>lehántva magáról minden rosszat,<br>eltörpítve a bűnödet.<br><br><br>Hogy töröljem ki emlékeimből<br>a rosszat, amely még úgy övez,<br>éles karommal szaggatva húsom,<br>feltépve annyi sok sebet?<br><br><br>Nem tudom. És nem értem én sem:<br>mért kell bűnhődnöm ennyire?<br>Hiszen nem volt, csak annyi bűnöm,<br>hogy vakon szerettelek.<br><br><br>Ne üldözz! Felejts el engem.<br>Töröld ki emlékemet!<br>Szeress mást, és hagyj engem élni!<br>Engedd, hogy szeressenek.