Filozófia a hazaszeretetről… a magyarságról! <br> <br>Merre és hová visznek az utak, <br>Mert látom, a végtelenbe futnak, <br>De nincs kitéve iránytábla, <br>Nincs, de tán’ más &bdquo;hazába”? <br> <br>Nekem nem kell az új út, <br>Nekem jó a régi fúrt kút, <br>Innen jól látom a csillagösvényt, <br>Hadd nyírjam tovább a kerti sövényt. <br> <br>Minek is menni, ha nem akarok? <br>Mi legyen… a fejemen vakarok, <br>De már eldöntöttem, nem megyek! <br>Nálam, helyükön maradnak a hegyek! <br> <br>Maradok! Engem ne küldjön senki sehova <br>Mert én ide születtem, nekem ez a haza! <br>Maradok! Jó nekem itt a Kárpát-medencében, <br>Majd halni is itt akarok a haza sírkertjében… <br> <br>Vecsés, 2012. szeptember 8. – Kustra Ferenc József <br>

(Anaforás) <br>Hmm… ha nem függnék, uralkodó &bdquo;összes” körülményemtől, <br>Még tán' jobb sorsom is lehetne -meg múltam- zsigerből. <br>Hmm… Születésemkor beborított egy nagy, matt fekete fátyol, <br>Még jobb is lehetett volna minden… ó, sorsom, mért elhagyol? <br>* <br>(Senrjú) <br>Nem is én döntök, <br>Körülményirányítás! <br>Sors, rég’ elhagyott… <br>* <br>Fekete fátyol <br>Megmaradt, csak az enyém! <br>Rég’ elhagyott sors… <br>* <br>Születésemkor <br>Borús égen, csillagok? <br>Elhagyott rég’… sors. <br> <br>Pazar, ahogy meditálok, ezt tanácsolták nekem, <br>De nem használ, ez bizony ez, az én lehetetlenem. <br>A matt fekete fátylam, kitartóan kísért mindvégig, <br>Ez már marad! Születésem óra és most már a sírig… <br> <br>(Anaforás, halmazrímes, belső rímes) <br>Kik kedvesek voltatok nekem, már mind régen elmentetek… végül, <br>Így aztán itt maradtam a fonton, ellenségek között, egyedül. <br>Kik kedvesek voltatok nekem, mind hiányoztok oly' végtelenül, <br>Így aztán majd megyek lélekúton… bizony elkerülhetetlenül. <br>* <br>Ó! Ha nem függnék <br>Mástól! Szeretet lengne… <br>Gonosz emberek! <br>* <br>Éjsötét fátyol, <br>Távoli erdőségbe… <br>Levélzizegés. <br>* <br>Adjatok éltet, <br>Fekete nélkül békét! <br>Csillagfény magány. <br>* <br>Szél dalolása, <br>Elrepítheti rossza? <br>Ez felnőtt mese… <br>* <br>Kihalt parkban rendszeresen meditálok, <br>Ez jó, mert ott idegen kutyákkal játszok… <br>Kihalt parkban, keresem elveszett életet, <br>Ez jó… mert ott érzem a sok bárgyú nézetet. <br> <br>(Bokorrímes) <br>Van, hogy ott ér a sötét, holdvilágos este, <br>Én meg keresem a csillagokat, fűben heverve. <br>Hogyan tovább? Életrealitás, vággyal keverve… <br> <br>Vecsés, 2015. május 5. – Kustra Ferenc József– tavaszi megújulás jegyében született gondolatok önéletrajzi írásként. <br>

Végre! Az idén is eljött a tavasz, <br>Reggel köszöntek a madarak; szevasz. <br>Madár csivit a csalhatatlan jele, <br>Végre ideért a tavasz eleje. <br> <br>Levegő melegszik, <br>A hideg öregszik, <br>Életritmusunk növekszik, <br>Tavaszi zápor leesik. <br> <br>Vecsés, 2015. február 26. –Kustra Ferenc József- írtam: Versben és 10 szavasban… <br>

Madárdaltól hangos az erdő,<br>Mezei csokor lett a mező,<br>Mégis kizöldül a temető.<br><br>Nap bekacsint függönyön keresztül,<br>Családban, lakásban öröm zendül,<br>Jó idő jön, tavaszon keresztül.<br><br>A tél mérge végre már elfolyik,<br>Sáros hólé tetőről lefolyik,<br>Hurrá! Hurrá! Végre tavaszodik.<br><br>Budapest, 1997. március 2. - Kustra Ferenc József<br><br>

Ma igazán szép nap volt,<br>A nap végre szikrázott.<br>Felhőtlen volt az égbolt,<br>Tavaszi nap szinte lángolt.<br><br>Velem szemben künn a parkban,<br>Kutyák hancúroztak vidáman.<br>Nehéz nap volt dolgoztam,<br>Szolit elláttam csicsásan.<br><br>Kiálltam az ajtó elé,<br>Nap sütött rám, lefelé.<br>Örültek a kutyák; én is,<br>Lám! Megjött a tavasz mégis.<br><br>Budapest, 1997. március 2. ?Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás.<br>