Tenger-szült Uránusz lemetszett szerve által,<br>drága gyöngy egy hatalmas kagylóban,<br>Botticelli lágész alkotása,<br>a gyengéd kép, amely m már halhatatlan.<br><br>Arca makulátlanul sugároz,<br>Bőre elefántcsontként ragyog,<br>a haja egy mézes-arany zuhatag:<br>- Szerelem és szépség istennője vagyok!<br><br>Két zefír fújja a part felé<br>Flóra virágos köpennyel fogadja,<br>a nagy kagyló gyengéden partot ér,<br>csónak melynek szirom az alakja.<br><br>A tenger békés, az istennő nyugodt.<br>Az örök nőiesség megszületett.<br>képes lesz-e Mars uralmát csitítani, <br>mely örökös harcba keveredett?

Itt állok előttetek,<br>a színpad függönye előtt,<br>sem görnyedve, sem tetetve,<br>hanem mint egy halálraítélt,<br>éppen cellájából kieresztve.<br><br>Meg szeretném köszönni,<br>hogy mily hű volt mindenki.<br>Mind az aki velem tartott,<br>az élet útján együtt harcolt,<br>akár rokon, akár barát,<br><br>apa, anya, testvér, nejem,<br>kikkel megosztottam életem,<br>s kiket nagyra becsültem,<br>úgymint számtalan mást,<br>akit még nem említettem.<br><br>Szóval még találkozunk<br>egy mennyei szegleten,<br>ahol béke s öröm uralkodik<br>és hol örök lesz a szerelem,<br>vagy tán jácik képzeletem?

Tizenhárom éves voltam,<br>a férfi korom ébredése.<br>Még nagyon jól emlékszem<br>a kamaszos félszegségre.<br><br>Ő még fiatalabb volt nálam,<br>egy törékeny tizenegy éves.<br>Korai emlékezetembe <br>e szerelem még ma is édes.<br><br>Testvére volt a kísérője<br>egy mozinűsor folyamatán.<br>Habár csak a kezét fogtam,<br>ő volt a legelső babám.

Remegő kezek, rozoga térdek.<br>Vajon van-e ebben bármi érdek?<br><br>Először a fatányér, <br>mely nem oly könnyen törik.<br>Aztán az adagolt arzén,<br>mellyel lassan ölik.

Zöld a mező, kék az ég,<br>De napfény nélkül nem elég.<br><br>Sűl a zsemlye, sűt a pék.<br>Sánta Sanyinak kéne szék.<br><br>Esik az eső, sűt a nap, <br>ki nem nősűl, legyen pap.<br><br>Barna az ág, kék a madár,<br>de sajnos színvak az Aladár.