Ha a butaságot <br>hazafiságnak tekintik, <br>nem biztonságos <br>intelligensnek lenni.<br>A jól hangzó,<br>de üres frázisokat<br>miért is kell bevenni?<br>A józan gondolkodás<br>miért is oly ritka?<br>A bölcsek főként <br>hallgatnak, talán ez a titka.

Nem fogok többet nyugtalanul a sötétedő égre nézni, <br>A végtelenül hosszú csillagösvény, rájöttem, oly’ jó nézni… <br>Majd élvezni fogom a sok és egyre sötétebb pillanatot, <br>És csendben, békésen, hallgatni fogom a csendesülő valót. <br> <br>Lelkemben, vég nélküli csend... sötétedéssel, eluralkodik, <br>Minden nappali rezgés így megszűnik, éj, diadalmaskodik. <br>Az égbolt kitisztul és minden a sok csillag fényében ragyog, <br>A bíbor napnyugta, mint aki nem is akar elmenni... villog. <br> <br>Csak ülök és bámulok kifelé a fejemből, <br>Megint elmúlt egy nap, én felállok a helyemről, <br>Ballagok, elmegyek lefeküdni... a részemről. <br> <br>Vecsés, 2015. március 7. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként. <br>

Bíbor dallamot játszik az égi fényorgona… <br>Ahogy esteledik, hallik éj haragos szava. <br> <br>Mint hegedűn, dallamot játszik a szél a villanydróton, <br>Ósdi trükk, amikor közeledik… ott ül vihartrónon. <br> <br>Bíborba burkozó estét, esdő, sírva remegő hangja kíséri, <br>Titokban megígérne mindent, de már csepegő esőség kíséri. <br>Már ázok, felettem az eget, súlyra rajzolt felhők borítják, <br>A hullámban támadó szélrohamok, drótot nyivákoltatják, <br> <br>(Bokorrímes) <br>Felhők szemből- támadva jönnek és már ránk is telepedtek, <br>Bíborfény nézi, felhők mennyire eljellemtelenedtek. <br>A fények arrafelé, magasban... barika felhő-nyájat festegetnek, <br>Ami nagyon jóra sikerült és nagy élmény, szépség, bámuló szemeknek. <br> <br>(Bokorrímes) <br>Én is nézem ezt a kivételes szépséget, közben arcomon eső csorog… <br>Bár itt esik az eső, ideért a szélvihar is, fény, csak idetántorog… <br>Idevetült bíborfény ezt is megfesti, és csorgó víz… mint vörösbor csobog… <br> <br>(Önrímes) <br>Közben megjött a zord sötétség, ideért, biztos az esti gyorssal jött, <br>Bíborfényt inzultálta, gáncsolta, lelökte a látóhatár mögött… <br>Jól érezte magát láthatón... neki segítő sötét felhők között. <br> <br>Vecsés, 2015. július 24. – Kustra Ferenc József <br>

Láttam én már citromsárga hajnalt virradni. <br>De nem láttam még, naplementét fönnmaradni. <br> <br>Láttam én már forró éjszakát, ezüstösen... holdfényben. <br>Nem láttam még sötét éjszakát, melegítő napfényben. <br> <br>Láttam én már tengert végeláthatatlanul. <br>Nem láttam még, sima tengert hullámtalanul. <br> <br>Láttam én már gerlét, ahogy párját hívta. <br>Nem láttam még gerlét, ki egyedül bírta. <br> <br>Láttam, mikor a vihar fölkavarta az avart, <br>Láttam már, amikor összekócolta a hajat. <br> <br>Láttam már olyan sok mindent, mit leírni nem lehet. <br>Átéltem már sokat, s miket ideírni nem lehet. <br> <br>Vecsés, 2012. január 21. –Kustra Ferenc József– anaforában írt vers. <br>

A végtelen tajgában, minden dombhajlat, <br>Tán’ a szomszédos dombhajlat tükörképe. <br>A fenyvesen benőnek minden halmokat, <br>Medvének kedvence, szamóca szedése. <br> <br>Nincs itt semmi, üres a táj, de tele van <br>Mindennel, mit megvilágít a pirkadat. <br>Nagy látóhatár még nem alakult, de van <br>És csak fel kell ébreszteni az alvókat. <br> <br>Jól hallom, tényleg megreccsent egy ág? No, csak! <br>Tán’, csak nem minden feléled és lesz élet? <br>Pedig rám férne már, hogy legalább lássak, <br>Mert vaksötét után kérdezik: mivé lett? <br> <br>Ma közölték, hogy a tegnapi pirkadat, <br>Mit örömmel láttam, lehet, hogy nem is lesz. <br>Nézelődjek és várjak, nyolcadikáig, <br>Talán akkor egyből egy nagy kikelet lesz. <br> <br>No, te jó öreg, nagy marha tajga medve, <br>Mit szólsz ehhez? Ez tán’ Isten szeretete? <br>Mert ő most fogta sorsunkat a kezébe, <br>Most várhatjuk, mit hoz hajnal lehelete… <br> <br>Vecsés, 2000. szeptember 1. – Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás. <br>