Aggastyán a nyelvünk, korban érett bástya,<br>Alig akad néki, tán csak egy-két bátyja.<br>Kárpátok ölelik, szűzanya oltalma, <br>Itt a földön ez lett népünknek otthona.<br><br>Vitézek szelleme őrzi a mi szívünk,<br>Szabadság-békéért küzdeni nem félünk!<br>Hősök drága vére pecsétje a múltnak,<br>Haza szeretettől gyertyák lángra gyúlnak!<br><br>Őseink nyugszanak e páratlan földben,<br>Itt száll magyar lelkük rege medencében.<br>Édes anyanyelvünk él a génjeinkben, <br>Ez tesz egységessé földön,és a mennyben!<br><br>Pusztító csapások kovácsolták össze,<br>Nem veszett nemzetünk csalárd sűrű ködbe.<br>Egymás kezét fogva bátor lesz a lelkünk,<br>Összetartva világban sohasem veszünk!<br><br>Dunatőkés, 2024. március 14. -Ostrozánsky Gellért - íródott: bokor és páros rím formátumban H-őseink emlékére.

Ha jönne az a perc,<br>Mikor sípoló fülemből visszhangozna<br>Az a nagy sötét terc,<br>Engedj csak... Egy-lényünk a széllel dalolna,<br>Onnan már nincs rükverc!<br><br>Ha az a perc elér,<br>Emlékeink pillanatokba torlódnak.<br>Sötét helyett fehér<br>Fény jön, és az öröklétbe tárulkoznak...<br>Visz a göncöl szekér!<br><br>Feletted lebegek.<br>Az ablakodon beszűrődő éjjeli<br>Csillag fénye leszek,<br>Hozzád simulva álmod lelkem érleli<br>Benned. Istent Hiszek!<br><br><br>Dunatőkés, 2024. március 19. -Ostrozánsky Gellért - íródott: keresztrím formátumban.

Milyen zajos ma a reggel,<br>Kis torkokból zengés jár-kel.<br>Madarak dala cifra csók,<br>Erdő-csoda, mennyei bók.<br><br>Tavaszban sarjad az élet,<br>A természet nagy csendélet.<br>Földről, fákról illat terjeng,<br>Az üdeség mindent átleng.<br><br>Friss a reggel és az este,<br>Békesség száll a lelkekbe.<br>Kedvet hozó napsütésben<br>Zsibong élő, élettelen.<br><br>Ma reggel is izzad a föld,<br>Lassan minden már csupa zöld.<br>Szél lengedez, száll a nóta,<br>Nem lesz már fagy, mondta Jóska.<br><br>Dunatőkés, 2024. március 19. -Ostrozánsky Gellért- íródott: 8 szótagos, páros rím formátumban.

Századparancsnok voltam a mély hóban… <br> <br>Szép folyó a Don, olyan, mint a mi Tiszánk, <br>Úgy Csongrád fölött, őt is nagyon imádnánk, <br>De nem lehet, mert a túlpartján ott a muszka hadsereg, <br>Majd ha átjönnek, a mi oldalunk majd nagyon kesereg… <br> <br>Szép a két partja, fás és meg bokros is, olyan régies, <br>És vannak kis települések ott is, az meg népies. <br>Most a túlparton orgonával játszik nekünk az orosz, <br>Balalajkától megfoszt minket, háború isten gonosz! <br> <br>Egy hideg bunkerban, sarokban ülők és szenvedek egyedül, <br>Itt nincs hova, így a szép lelkem tőlem a pokolba menekül! <br>Vannak itt az embernek embertársai, de csak él… egyedül! <br> <br>A fronton, hogy most tél van vagy nyár, nekem szinte mindegy <br>A fásultságtól az ember elvásik, így egyre megy. <br>Kellene nekem, egy nagy szeretet gesztus és ölelésérzés… <br>Jó lenne, ha áthatna az öröm és kedves női nevetés… <br> <br>Én, magamban jelen vagyok! <br>Fáradt, magamban én vagyok! <br>Mellettem, csak magam állok! <br> <br>Viszont itt van a mocskos, patás... sátán. <br>Kacaja csak zengedezik a vártán. <br>Ajánlottuk neki, hagyja abba és lesz hó süti… <br>De, nem! Ő a kacaját géppuskából ránk, kilövi… <br>Én magam mitévő legyek, hódító vagyok, kiengesztelhetetlen, <br>De, majd ha, ránk támad az orosz, ő lesz itt a vad, megfékezhetetlen. <br> <br>Szinte légüres, de végtelen itt a hómező, <br>Rettenetes, és farkasordítóan dermesztő! <br>Életben maradáshoz akarat elegendő? <br> <br>Itt vagyok a végtelen térbe, a valóság határán túl, <br>Vakvágányt már bontják, mozdony marad még és itt… ő is kimúl! <br> <br>Itt parancsra megy minden, nincsen morális megfontolás, <br>Nem mondhatom azt, hogy nem tetszik és énnekem legyen más! <br>Fronton helyben lelövést kaphat a parancsmegtagadás! <br> <br>Óh, Te halál, itt létezel állandóan karnyújtásnyira, <br>Addig jó, míg a kezem a semmibe markol, holnap... máma… <br> <br>Egymáshoz egészen közel vagyunk, <br>Balalajka zenét mégsem hallunk… <br>De, van helyette orgona zene, <br>Sztáliné, hogy a fene megegye… <br> <br>Ezek aztán, törik és zúzzák az emberi vágyakat, <br>A sok meghalt katona, már nem dédelgethet álmokat… <br>Itt biz' a katonák félig megfagyott emberi roncsok, <br>Ha jön is szanitéc, rajtuk már nem segítenek gyolcsok… <br>Itt nincs hol megpihenni egy sátáni harc közben-után, <br>Itt az ember nem várja, jó jön majd a túlélés után. <br>Gondolata sincs, a hideg uralkodik a tudatán… <br> <br>Ha a fronton a mesterlövész a halál ügykezelője, <br>Akkor a &bdquo;Sztálin-orgona” tüzér a rombolás ügynöke… <br>Aki ezt túléli, annak örökre megvan… menedéke? <br> <br>Itt életbe csakis úgy maradsz, ha átmész a tű fokán… <br>Két puskalövés között igazítasz a gyűrött kapcán. <br>Itt a létárnyékunk, a lőporfüst homályába vész, <br>Képzelgek, mint egy barom! Öltözök, hazamegyek… kész… <br> <br>Volt itt már velem úgy, hogy a nap sugarát átöleltem, <br>A megélt nem sok évtizeddel gyorsan számot vetettem… <br>Aztán oroszok lőttek, magamat gyorsan levetettem. <br> <br>Itt a fronton nincs más társa az embernek, megöregedett sóhajnál. <br>Te orosz, mielőtt rám lősz, jó lenne, ha fáklyajelzéssel átszólnál… <br>De! Nem szólsz, inkább tűrőd, hogy a halálsírás feszítsen a torkomnál… <br> <br>Mint jó parancsnok a katonáimért élek és halok, <br>Minden pillanatban a percek felől tangózást hallok… <br>Lassan minden reggel beletáncolunk az őrület reggelébe, <br>Katyusák szolgáltatják a zord-zenét, a hajnalfény ellenébe. <br> <br>Rád gondolok, ahogy otthon vagy és a fényed nagyon belém hatol, <br>Szinte érzem a karod melegségét, jól esik, érzem... átkarol. <br>Hallom, akna süvít, le kell bukni rögtön, mert az ember elpatkol… <br> <br>Nekem már a hazug szavak nem kellenek, <br>Az orosz puskák őszinték, csak rám lőnek… <br>Ha nem figyelek, a dicsfényem, csak úgy leomlik. <br>Hogy jutok haza, ha fölöttem a sír beomlik? <br> <br>Itt most a Tál tábornok felhői között van fényszünet! <br>Ki lesz, aki megéri májusban, hogy lesz csillagszüret? <br>Vagy lesz köztünk, aki akkorra már hazafelé &bdquo;üget”? <br> <br>Már a hó-ismereti tudás tárházát birtoklom, itt az Uriv falucskában... <br>Mondhatom, hogy a hóval-jéggel bélelt lövészárok az én házam, az én váram… <br>Kint, lövészárok partján sem lehetsz, bele kell bújni jégbe, mind, a hét-határban. <br> <br>Feladat, hogy itt a hómezőn, maradjak életben, mint hópihényi ember, <br>Élet-halál közt hullámzik életem, akár egy nagy hófúvásban a tenger! <br> <br>Bennem él még a régi lelkem, aprón-sűrű rezdülése <br>Meg van, az orosz orgonától… lélekhúrom pendülése. <br>Hozzám szól az orosz orgonahang, szinte bársonytálcán, <br>Dallam, belém hatol, szívembe ketyeg, zene ritmusán. <br> <br>Itt a messzibe, az őszülő fürtök végleg lebuknak, <br>A hómezei estben, értük gyertyák nemigen gyúlnak…. <br> <br>Hallod? Már teljesen elfagyott, nekünk nem dorombol régi idő… <br>Itt ez a hómező, mint egy fehér vérmedve, nem szelídíthető. <br> <br>A félelmünk a hidegben is lebegő, <br>A fejünk felett szétlőtt már a levegő… <br>A halál előtt, lehet egy perc, ketyegő? <br> <br>A jéghideg vasfogakkal mardosnak őrségben az éjszakák, <br>Hiába van sisak homlokon, itt halálra várnak a bakák... <br>Érzem a bőrömön a halál-lappangás átható szagát, <br>Meredve csak nézem... tegnap még életnek a hó-lenyomát. <br> <br>Ami itt van, arra nincsen szó, talán egy-két ima is kevés... <br>Barátokat elgyászoltuk, miránk még vigyáz a gondviselés... <br>Teljes csend van, titokzatosan halálos csend. <br>Az őrség nem alszik, a holdvilág is esend… <br>Ha kinézek a lövészárokból, pofán csap a jeges-hó végtelen… <br>Katonának nincs elég reménye, bizodalma, minden elégtelen… <br> <br>Ma itt a háborúban is csend van, megpihent a lárma, <br>Nem szól felesleges szó, nem fúlunk aknarobbanásba. <br>Csend, vackában honol, de, nincsen-miért, minden hiába? <br> <br>Itt a monoton csendesség is úgy hallatszik, <br>Mintha a halál órája... idehallatszik. <br>Ó! Te háború… Te éhes, vad, öldöklő kutya, <br>Te vagy az, ki az én elmémet szétmarcangolja! <br> <br>Vecsés, 2015. november 3. – Kustra Ferenc József <br>

Malomról… <br> <br>Könnyes szemed megbocsát? <br>Ékített hajad, úgy lengedez… <br>Élet, mint malom. <br>* <br>Magányos a halastó, <br>Elkövetni bármit, sose jó… <br>Őrlő-malom lét. <br>* <br>Feledés, maszatolás. <br>Lélek… maga prédikátora. <br>Malom dolgozik. <br>* <br>Tudhatom, mért haragszol? <br>Malom alszik, Hold is felkel már… <br>Tudatlanságom. <br>* <br>Hamvába holt kérdések. <br>Bújjunk össze és így bocsáss meg. <br>Lehet malomban? <br>* <br>Az éjszaka halmain, <br>Már karjaim sem segítenek… <br>Malom, bedarált… <br> <br>Vecsés, 2019. augusztus 8. – Kustra Ferenc. – íródott; senrjon csokorban. Én fejlesztettem ki, szótagszám; 7-9-5. Írni a haiku elvisége alapján kell. <br>