Elmeséli a poéta… <br> <br>Nekiindul az én cerkám, a tartalmas szavaknak, <br>Így adok értelmet, a felbuzduló gondolatnak… <br>Lesznek majd rímek is, felcsapnak, mint pocsolya az út szélén, <br>Bennük nem fog szunnyadni a szó, majd vigyázok a sor végén… <br> <br>Nem fogja uralni versem... az ürességet mutató aszály, <br>Hogy Ti is jól szórakozzatok, nekem, nektek írni… így muszáj. <br>A tarka virágos rétből nem vehetem el csak az egy kéket! <br>Ha már írok, ekkor meg kell jeleníteni a mindenséget. <br> <br>Szeretném az ízlelő bimbótokat kinyitni, <br>Közben meg nézem a tél, mit tesz... hogy van odaki… <br>Fejemben a gondolat, csordogál, mint búvópatak, <br>Ha olvastok, remélem, nem kiabáltok, hogy attak! <br> <br>Gondolataim sorjáznak elő, mint halk fuvallat, <br>Fura szépségük van a papíron, a tollam alatt! <br>Saját gondolatom nem zavar, így ezért osztom meg veletek, <br>Estefelé, nap sugárzása enyhül... olvasóim legyetek. <br> <br>Van itt egy-két, illanó gondolat, de elkaptam és leírtam, <br>Ezek már belülről nem gyötörnek, én ide legott beírtam. <br>Kettesben vagyok a tollal és a papírral, ők nekem egyek, <br>Pihenésképpen, felállok, sétálok udvarban... egy kört megyek. <br> <br>Megosztottam én veletek gondolatokat, <br>Most már elhallgatok! Várom az újabbakat... <br> <br>Vecsés, 2014. november 7. – Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás. <br>

Tavaszodik… <br> <br>(3 soros-zárttükrös duó!) <br>Félig csukott szemmel, kilesek az csukott ablakon, <br>Felpróbálok ébredni konokon… ezen hajnalon… <br>Félig csukott szemmel, kilesek az csukott ablakon. <br> <br>Feszegetem még a redőnyt is, hogy kilássak résén, <br>Feszegetem, végre kilátok a szempillák résén… <br>Feszegetem még a redőnyt is, hogy kilássak résén. <br>* <br>(Bokorrímes duó) <br>Látom a szemközt távoli hegy takarja kissé, sárgás sminket, <br>Látom még följebb, hogy az ég kékje, szinte tenger-azúr lehet… <br>Látom, hogy egészen fönt, gőz-fehérek sok, kis bárányfelhők, <br>Latom, hogy szél sem fúj, de akkor mitől előre lendülők? <br> <br>Megyek az udvarra, hogy már végtére ébredjek, <br>Megyek az udvari homokozóba, hogy keljek… <br>Megyen a szabadba, hogy már végre lélegezzek, <br>Megyek a homokba, de mezítláb nem süllyedek. <br>* <br>(Leoninus) <br>Az udvarban jól elvagyok, Balatoni szirének hangját… hallgatok. <br>Az udvarban, már kint vagyok, de ébredést hiányosan tapasztalok. <br>Az udvarban, szirénhang bizony kevéske… mert a Balaton jó messze… <br> <br>Az udvarból látom szemközti hegyecske átfesti sárgát, mintha festő lenne… <br>Az udvarból már látom ég kékje nem is azúr, a kékség színe is már lazul? <br>Az udvarból látom, máshol is színek ilyenek… És később, ha sétálni megyek? <br> <br>Vecsés, 2023. március 24. – Kustra Ferenc József – íródott; anaforás, alloiostrofikus versformában a tavaszi ébredésről… <br>

Nap hiába süt.<br>Fagyos szél nyargal bőszen.<br>Didergős a lét!<br>Fák hódolnak előtte,<br>Vad rejtőzik előle.<br><br>Ág roppan vén fán,<br>Agg kora rugalmatlan.<br>Diadal csorbult.<br>Zsenge hajtás leng csupán,<br>Ritmusban a lég szárnyán.<br><br>Égen felhő száll,<br>Éppen hűs könnye loccsan.<br>Dermesztő idő.<br>Kis virágok cserjésben,<br>Meglapulnak védetten.<br><br>Dunatőkés, 2024. március 12. -Ostrozánsky Gellért- íródott: tanka trió formátumban.

Rongyos felhők úsznak,<br>Enyhe szél fákat cirógat.<br>A nap kacsingató.<br><br>Víz tükrén lágy fodrot <br>Hajt, röppent tollat simogat. <br>Idő libegve száll.<br><br>Tágas rétnek szélén<br>Zizegő, nádas-kar suttog.<br>Lápos földet szárít.<br><br>Finoman hajt lepkét,<br>Pihéket fák fölé emel.<br>Bársonyos fuvallat.<br><br>Tájt ringatón ölel,<br>Hűsen, csaknem szerelmesen?<br>Szépen bán erővel!<br><br>Érzéki balett tánc,<br>Kecses mozdulat mindenütt.<br>Este takarodó!<br><br>Dunatőkés, 2024. március 14. -Ostrozánsky gellért- íródott: HIAQ csokorban.

Minél többet tud...<br>Mindent még nem tanult meg!<br>Tény-felismerés!<br>Ki szívében jó diák,<br>Laposodnak a hibák.<br><br>Dunatőkés, 2024.március 10. -Ostrozánsky Gellért- íródott: senrjonix formátumban.