Nem látom az erdőt… <br> <br>Mindig van egy vastag fa, így ahová akarok, oda nem látok! <br>De igy is meglelhettem egy volt csőszkunyhót, egy nagyon ronccsá omlót. <br>Nem más ez, mint korhadt deszkák halmaza… sors miért vetett éppen oda? <br>Nincs már meg az ajtaja és látom, hogy sosem volt dikója, ablaka. <br> <br>Be is mentem kicsit nézelődni, hátha valamit régit itt lehetne találni. <br>De aztán kiderült nincs ott már egy törött fakanál sem, csak pókháló más semmi sem. <br>Belül látszott, ez nem volt soha a csősz otthona, munkavégzés okán ment oda. <br>Érdekes lenne itt aludni egyet, de kosz, por, bogarak nem engedtek… egyet. <br> <br>Bentről, ajtó helyén kilestem, ott egy vastagabb fa volt, így kukucsban ki nem estem. <br>Gondolkoztam, nem volt eredményes a mai nap… nem voltam misén, lehet, hogy a pap? <br>Hazataláltam erdőből, otthon heveny gondolatim támadtak… ők nem fáradtak. <br>Érdekes volt a néhai csőszkunyhó, vajon milyen lehet, ha letámadja a hó? <br> <br>Vecsés, 2016. június 15. - Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként. <br>

Láttam már szebb napokat,<br>Madarakat táncolni a nyári szélben,<br>Gyerekeket játszani a napsütésben,<br>Örülve, kacagva, derűbe borulva.<br><br>A nyári napfény, mint mennyi sugár,<br>Ragyogott e békétlen világra, s tudtuk jól,<br>Gyermeknek lenni isteni kiváltság,<br>Mint tudatlan angyalok, szelíd jótevők.<br><br>Lelkem virága ám hamar elhalt, hol<br>Remények, álmok, csodák,<br>Mint délibábok tűntek el hirtelen,<br>S helyüket üres terek pótolták.<br><br>Mára lettem, aki lettem,<br>S vagyok, aki vagyok:<br>Maga a múló valóság,<br>A megismételhetetlen semmiség.<br><br>2013.

Nehéz a búcsú, hisz kárhozott az óra<br>Midőn harangszóra könnyeink kicsordulnak<br>S száraz arcunkról letörlik<br>Az elmúlt évek komor fáradtságát<br><br>Emlékek sora szalad végig fejünkben<br>Szívszorító érzést hagyva testünkben<br>A lélek vérzik, hisz nem tehet mást<br>Tudja jól, vár rá az utazás<br><br>Megannyi szép emlék tovaszáll<br>A könyv már megírva áll<br>Nem lesz több bekezdés, strófa<br>Véget ért egy emberi csoda<br><br>2012.

Egy veréb csapat, <br>Etető körül zajong.<br>Terített asztal!<br><br>Ki kapja-marja,<br>A szemfülesnek könnyebb. <br>Így szól a törvény!<br><br>Tengelic kivár, <br>Most engedékeny, szerény. <br>Maradék gyűjtő. <br><br>Földön is magvak, <br>Kis cinkének alkalom. <br>Bátorság próba! <br><br>Leszáll egy galamb, <br>Apró raj széjjel riad. <br>Testesült erő.

Friss levegőt hozott a szél, kellemes az este,<br>Kis kutyámmal sétálgatok lazán ténferegve.<br>Patak felől hűs áramlat megpaskolja arcom,<br>Erdő szaga tücsök dalal andalító sanzon.<br><br>Földhöz tapadt már az árnyék, denevérek szállnak, <br>A csillagok hunyorgatnak derült égre várnak.<br>A partmenti hűs fuvallat bogaraket kerget,<br>Porosz-kékes szitakötőt a víz felett lenget.<br>Hal csobbantott a farkával, hullámokat perget,<br>A hőség is elpilled már, megszánja a berket.<br>Fa tetején bagoly huhog, portyázásra készül,<br>Tacsi kutyánk az orrával szimatokba révül.<br><br>Lenn a hídnál susogó sás felém intett éppen, <br>A szendergő vadkacsáknak nyugalmát ne sértsem. <br>Megálltunk hát mind a ketten, egy kicsikét vártunk,<br>Hátraarccal hazafelé csendben folyt az utunk.